Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-31 / 44. szám
2 oldal. 44. szám. RÁKOS VIDÉKE iratán át s a jóságukból ki nem vetkezett sziveken keresztül. Az örök sötétség végtelen mélysége s a nirvána nem az emberi lélek megnyugvó helyei. A hitből táplálkozó szeretetben az élet, a feltámadás reménye, az áldozatteljes élet örök jutalma. A sirhalmoknál a kéz önként imára kulcsolódik, elmélyed a lélek és Istenhez száll fel az ember gondolata, áldva azok emlékét, akik életükkel áldást árasztottak rája. A harcterek temetőiben ... az elesett áldozatok közt sok nagy ember hajtá már meg térdét, mig lelke elmélyedt a földi lét semmiségén s az örökkévalóság nagy gondolatában. Mondjunk áldást mi \s katonáink sírjai felett . . . szálljon imánk esdve az Éghez azokért, akik életüket áldozták érettünk. Karoljuk fel az elhagyott árvákat, hogy ne fájjon szivük még a sírban is, ha még ott is fájhat, árva gyermekükért. Sz. L. HÍREK „Könnyet a halottnak — pálmát a hősnek!“ November a halottak emlékezetének szentelt hónap. Lelkünk elszáll most a messzeségbe, a távolfekvő harcz- mezőkre, hol szeretteink százezrei áldozták fel hazánkért fiatal életüket. Buzgó imával, imádságos fohásszal igyekszünk leróni irántuk való hálánk köteles adóját. Most többet imádkozunk, most bensőségesebben imádkozunk, mert mindegyikünk sirat egy, vagy több elesett hőst. Az imádságban keresünk megnyugvást, s hőseinknek lelki alamizsnát. Minthogy pedig a hívek imája és Krisztus áldozata a legszebb lelkicsokor katonáink számára, a költséges külsőségekről, a halottak napjára vásárolni szokott koszorúkról most az élők javára lemondanak a — halottak. A czél emberséges és nemes: a hadiárvák és özvegyek felsegélyezése. Kedves, szép és kegyeletes tehát a mozgalom is, amelyből nemcsak a főváros népe, de a vidék is szép számmal veszi ki a részét. „Könnyet a halottnak — pálmát a hősnek!“ Ezzel a megható jelszóval pálmákat és a „névtelen hösök“-nek szánt babérkoszorúkat árusítanak a nemes, einberbaráti czélra. Három mise halottak napján. XV. Benedek pápa apostoli konstitucziót bocsátott ki. A konstituczióban a pápa felhatalmazást ad minden katholikus papnak, hogy halottak napján három szent misét mondhat Ez az intézkedés nem egészen uj. Eddig is szabad volt karácsony napján három szent misét mondani. Spanyol- országban és Portugáliában pedig régóta szokás halottak napján három szentmisének bemutatása. Ujságszerü az egészben mindössze csak az, hogy a pápa egy részlegesen élvezett kiváltságot a hívek és papság kérésére kiterjesztett az egyetemes egyházra. A pápai irat értelmében a pap halottak napján első miséjét elmondhatja a saját szándékára, a másodikat a tisztitó tűzben szenvedő lelkek javára kell felajánlania, a harmadikat a Szentatya szándékára. Mivel a három miséből a második a tisztitó helyen szenvedő lelkek javára mondandó, ezeknek a miséknek kegyelmei azoknak az elesett katonáknak lelki javára is szolgálnak, akikről bármi okból hozzátartozóik meg nem emlékeznek. Templomunkban nov. 2 án halottak napján reggel 7, 8 és 9 órakor lesznek gyászmisék. A reformaczió ünnepén. Október 31-én, vasárnap délután 3 órakor a református gyülekezet a reformáczió emlékére az istentiszteleti helyiségben (Csengősház) gyermekünnepélyt rendez, a melyre a protestáns híveket ezúton is meghívja az egyházközség vezetősége. Megnyitó estély. A Nagykaszinó ünnepélyes megnyitása jövő szombaton, nov. 6 án lesz. A kaszinó vezetősége és az alkalmi darabot előadó műkedvelő gárda minden előkészületet megtett, hogy az estély kedves, kellemes és szórakoztató legyen. A közönség érdeklődése igen nagy és élénk. Nemcsak helyből, hanem a környékről is sokan jelentették be már részvételüket, úgy hogy a megnyitó estély méltó lesz Rákosszentmihály intelligens társadalmához. Küldöttség a főispánnál. A rákosszentmihályi posta- mesteri állás betöltése már több, mint egy év óta húzódik, ügy látszik, hogy a postaigazgatóság és a kereskedelemügyi minisztérium alaposan megfontolja, hogy e nehéz, fáradságos és felelősségteljes állásra csak méltó egyént neveztessen ki. Nos, a rákosszentmihályi közönség már régen tudja, hogy Holczer Antal méltó, érdemes és mindenképen alkalmas postamesterünk lesz. Gróf Ráday Gedeon főispánnál a múlt hétfőn Krenedits Sándor főjegyző vezetésével küldöttség járt Holczer érdekében. A főispán kijelentette, hogy a község lakosságának óhaját tőle telhetőieg előmozdítsa. A mi katonáink. Legutóbb Garai Lajos dr. kitüntetésének örvendtünk, most pedig a fiatalabb testvérnek, Garai Aladárnak főhadnaggyá való előléptetéséről érkezett a kedves hir. A Garai család ez újabb örömében őszinte szivvel osztozik lakosságunk. — Wihardt József honvédhuszár főhadnagy, aki a Dnyeszter folyó mentén vívott harezokban még a tavasszal orosz fogságba került, táviratilag tudatta hozzátartozóival hogy az Ural hegység mellől, Simbirszkből tovább utaznak négyezer kilométerre, Ázsia belsejébe. — Hadnagy Imre, a 19. gyalogezred törzsőrmestere szeptember 25-én' egészségesen orosz fogságba jutott. Útközben levelet irt családjának. Hatvani Lajosnénak, hogy Oroszország belsejébe viszik őket. — Novák Mihály a 32. gyalogezredhez már első mozgósításkor bevonult, hamarosan Gali- cziába került, onnan pedig orosz fogságba és Szibériába szállították. Onnan irta legutóbb, hogy egészséges. — Makádi János hét hónappal ezelőtt ment a hareztérre. Azóta semmit sem tudnak róla. Valószínűleg eltűnt, vagy fogságba került. — Wippler Ignácz népfölkelő főhadnagy, századparancsnok, a budapesti Wippler és Társa ezég főnöke az ellenség előtt teljesített szolgálataiért legfelső dicsérő elismerésben részesült. Pálfi János gyásza. Paulus Alajos budapesti lakos az elmúlt héten 48 éves korában Budapesten elhunyt. A megboldogultban Pálfi János főszámtanácsos egyetlen testvéröcscsét gyászolja. Betöréses lopás. Öhlschlä'er Mihályt, a Mária- utczában lakó derék, szorgalmas czipészmestert kellemetlen meglepetés érte szerdán reggel, mikor az üzletébe benyitott Kertre nyíló ablaka betörve, üzlethelyisége felforgatva, kifosztva. Éjjel betörők jártak ott és minden értékes tárgyat elemeitek. Az összes czipőket, újakat és régieket a kész czipőfelsőrészeket és a bőröket mind ellopták ; kára megközelíti az 500 koronát. Azonnal jelentést tett a csendőrségen, onnan pedig a fővárosi államrendőrséget értesitették a betörésről és Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek, Elsőrangú részvénysör. Tiszta tájborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek számára. Számos látogatást kér K >váa Kálmán vendéglős.