Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-15 / 33. szám
33 3Zárn. RÁKOS VIDÉKÉ 3. oidal. — a törzstől. — idegen kötelékbe kerül, ahol keveset gondolnak rá s minden exponáltabb helyre, minden veszedelmesebb pontra a mostoha gyereket küldik. Ide- oda hányják-vetik. Igazi mostoha gyerek ! Mi nekünk is kijutott a részünk bőven ebből a szeretetteljes gondozásból, s éreztük is, sőt érezzük még ma is a mostoha gyerek nehéz helyzetét. Azóta két hónap mult el s a sors különös játéka folytán újból légi hegyecskénk közelébe kerültünk. Jelenleg stellungjaink a fentebb említett egyik templomocská- tól jobbra és balra húzódnak. íme, két hónap előtt, ha nem is félve, de aggódva gondoltak bakáink arra, hogy ide jöjjenek, s most itt vannak s nyugodtan járnak, kelnek, dolgoznak. így fest a valóságban Cadorna igaz jelentése arról, hogy az Isonzó mentén győzelmesen nyomulnak előre az olasz csapatok. Tegnap este berándultam T . . .-be, ahová két hónap előtt elfogulva mentem volna, most szivarozva, s társaimmal kedélyesen beszélgetve sétáltunk be. Andalogva lépegettünk a gyönyörű széles, aszfalt- simaságu országúton. Hatalmas vadgesztenye fák négy sorban az ut két oldalán. A ágak fennt összeborulva sátort alkotnak, elzárva a kandi napsugarat. Itt volt a korzó. Tavaly ilyenkor talán kedélyes és vig nyaralók élvezték itt a vidék szépségeit s a felséges levegőt; most üres, elhagyott, egy lélek sem látható. Az ut mentén kényelmes padok pihenésre csábítanak, — de nincs kit. Egyre ráülök. Velem szemben a J . . . csúcsa, honnan az ellenség figyel. Felugróm és sietve tovább megyek, hátha nem sajnál egy srapnellt átküldeni. Beérünk a városkába. Paradicsomi hely. A házak elvesznek a fák zöld koronái között. Néma csend fogad, a szép emeletes házak jobbmódu lakói elköltöztek. Elérünk a templomhoz anélkül, hogy valakivel is találkoznánk. Ajtai nyitva vannak — bemegyünk. Áhitatos csend fogad bennünket, érezzük, hogy közelebb vagyunk az Istenhez. Szétnézünk, megcsodáljuk a templom szépségeit s pár percznyi időzés után tovább I Minden 20—30 lépésnyire park. Jóformán park a parkban, mert az egész város nem más, mint egy nagy park. Nem hiába fáj az olaszok foga T . . . ra. Az elektromos lámpák szorosan, sötéten tekintenek ránk, bizonyára tudják elképzelni, mi az oka annak, hogy ők most nem ragyoghatnak fényesen, mint rövid idővel ezelőtt. Egy hatalmas kőfal tövében vidáman csobog a vízvezeték vize. A kőfalon nagy nyílás tátong — mint egy üres száj — a tallián 15-ös munkája. Egy kis sétány mellett pádon ül egy katona — újságot olvas — a mi doktorunk. Ide tette át lakását s most itt ezen a szép helyen unatkozik egész nap, munkája alig akad. Nagyon megörül jöttünknek. Átveszi a kalauz szerepét s körül vezet bennünket a városkában s magyaráz, ez a korzó, itt szokott játszani a katona banda ; itt egy kis park szökő kultal, a medenczében arany halak. Megnézzük — kövérek, — ezeken nem látszik meg a háború s az általános drágaság, ezeknek nincs kiszabva a porcziójuk, mint az otthonlevőknek a liszt. A park közepén drót állja utunkat, tovább menni nem szabad, oda már látnak az olaszok s ha észreveszik, hogy katonák járkálnak az utczán, menten idebocsájtanak egy nehány gránátot. Az utczák egyik oldala hatalmas fenyőfákkal maskirozva, nehogy az ellenség belásson. Kiérünk a Fő térre, gyönyörű emeletes házak, meseszép kis kér- tekkel, a háztetőkön terrasz. A téren villamosóra. Jár — 7 óra. Alkonyodik. A távolból gyors lövések s utána mindjárt közeli explosiók hangjait hozza a szél a fülünkbe. Nem tudnak nyugodni a talliánok. Sarokház mellett megyünk el, 6—8 gránát nyomait viseli magán. | Az ablakok betörve, a tető kissé megrongálva, a falak megrepedve, egyébként áll rendületlenül. Ilyen hatalmas I kőfalakban nem sok kárt tud tenni a 8 centiméteres. Egy szűk utczába érünk, balról egy gyönyörű kis emeletes háznak ablakát szakította le a gránát. Szinte csodálkozik az ember, hogy lehet ide belőni, de tovább menve látjuk, hogy a szemközti ház ajtaját szakította keresztül a löveg s úgy került ide. Szűk, kanyargós utczákba jutunk, a szegényebb néposztály lakik itten. A házak kisebbek, olaszos stylu- suak, de festői szépek. A kőfalak mentén babérfák, a a falakat zöld moha fedi, borostyán befutja, a kő alig látszik. Itt már az utczák sem néptelenek. Egy pádon csinosnak mondható’leányka ül, egy tüzér zászlós erősen csapja neki a szelet. Maszatos, nagyfejü gyerekek játszanak az utczán, egy kékszemü kisleány csipkét horgol, megdicsérem — nevet, nem érti. Néhány öreg ember, néhány öreg asszony üldögél a házak előtt, némán köszöntenek bennünket. Egy kis fiú macskát tart az ölében, azt simogatja. Ezek boldogok még. Indulunk visszafelé. Öreg ember üldögél a ház előtt, mikor meglát bennünket, sebesen beszélni kezd, a kezeivel integet. Beszédjét nem értjük, de látjuk, hogy az utca nyílt s éppen ide lehet az ellenségtől látni, fél, hogyha bennünket itt meglátnak, esetleg az ő házát fogják összelőni. Igazat adunk neki, sietve tovább megyünk a mindenütt tiszta utczákon. Nem csoda, hogy tiszta — nincs ki szemeteljen. Visszaérünk a korzóra. Faktorunk egy pohár borral kínál meg, melyet szívesen veszünk. Leülünk egy padra. Friss szivarra gyújtunk, csendesen füstölünk, elgondolkozunk. Milyen szép itt minden, milyen boldogan lehetne itt élni. Fiatal barátom — a főhadnagy — töri meg a I csendet, azt kérdezvén tőlem, hány levele van a vad- gesztenyének, én találomra rávágom — öt, ő nevetve jegyzi meg, hogy hét. Ezen is tudunk mulatni. Faktorunk most figyelmeztet, hogy itt a korzó ideje. Tényleg kettesével, hármasával kezdenek előjönni a városka itt maradt virágszálai, többé-kevésbbe, de inkább kevésbbé. szépek és csinosak. Faktorunk mindegyiket köszönti, mindegyiket ismeri. Azt mondták neki, hogy ők semmi szin alatt sem mennek el innét, — ha ff Stereo Zeiss Tessarokkal, Tükörreflex Kamerák, Görz Anschütz Ango,stb. teljes garancia mellett. Prizma s látcsövek, verseny-, vadász-, tengeri-, szinházi- célokra alkalmas Zeiss, Busch, Goerz, Voigtländer stb. teljes garanciával félárban kaphatók: 9 fényképezőgépek és vadászfegyverek üzletében, Egyetem-tér 5. Vétel, csere.
