Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-17 / 3. szám

4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 3. szám. bajokkal. Farkas Géza álelnök hívta fel a figyelmet a panaszokra, mire a választmány egyhangúlag elhatá­rozta, hogy orvoslást kér a vasút igazgatóságától. Halász Ferencz dr., a kaszinó elnöke készített igen magvas beadványt a kaszinó nevében a ílév. igazgatóságához, hova azt a napokban be is nyújtották. Reméljük, hogy az igazgatóság méltányolja közönségünk helyzetét és mielőbb segíteni fog a bajokon. Egészségügyi intezkedesek. A fővárosi közigazga­tási bizottság legutóbbi ülésén Magyarevits Mladen dr. tisztifőorvos tett jelentést a főváros mostani egészség- ügyi állapotáról. A háborús állapot fokozott föladatot ró a fővárosra ezen a téren is, mert a háborúval mindig együtt jár az egészségügy meggyöngülése. A főváros intézkedéseinek sikerült eddig megóvni a lakosságot a betegségek behurczolása ellen, bőt tudomásunk szerint a fővárosi hivatal már a háború után várható betegségek ellen való küzdelmet is programjába vette. Mindezekre nézve a főváros megnyugtató intézkedést tett. Bizonyára a vármegye sem marad hátra. Gazdasági előadások. A Magyar Gazda Szövetség felterjesztést intézett a földnr ivelésügyi miniszterhez a téli gazdasági előadások tárgyában, kimutatva, hogy ezeknek az előadásoknak éppen most, a hadviselés ide­jén vo na jelentékeny hivatásuk, a mennyiben a jövő évi mezőgazdasági munkát ezen a télen kell tervsze­rűen szervezni, főleg az ország termőterületének hatvan százalékát megművelő kisgazdáknak. Felébreszteni, erősíteni kellene a szolidaritás érzéseit és azt a meg­győződést, hogy az okos együttműködés, egymás támo­gatása a társadalom és a nemzet szempontjából is elsőrangú érdek. Rendelet a m ximális árakról. A kormány a kör­nyékünkben következőkép állapította meg a búza, rozs, árpa, tengeri legmagasabb árait: Gödöllői járás: búza hO. >0 K, rozs 32 K., árpa 27.5U K., tengeri Jl.oO K., váczi járás ugyanez gyömrői ugyanez, kiveve a búzát, mely 10 fillérrel olcsóbb. A csömöri katona. Búzás János II. csömöri honvéd a mozgósítás első napjaiban került a harcztérre. négy­szer végigjárta Galicziát. Bök csatában küzdött és a háborúval járó nélkülözésekben is bőven volt része. Már azt hitte, hogy nem látja többé családját és faluját. De beosztották Hauser Sándor ezredes lovai mellé. Az ezredes, aki a 16. honvéd gyalogezred parancsnoka volt, lovaival együtt megsebesült. így került haza az ezredes lovaival Búzás János. A karácsonyi ünnepeket itthon töltötte és a napokban vitték Pancsovára. A jövő évi kenyér. A gabonakészletek hivatalos statisztikájának késedelme folytán a reális árumeg- állapitás teljesen lehetetlenné vált a gabonaüzletben, s a spekuláczió sietett fölhasználni az alkalmat arra, hogy a gazdától megszerzett, de a fogyasztástól elrejtett gabonával a végletekig csigázzá az árat. Az igy ország­szerte megdrágított kenyér természetesen megakasztja gazdasági fejlődésünket, mert a drága kenyér a terme­lés megdrágítását vonja maga után. Annál megnyugta­tóbb most Ghillány Imre báró föidmivelésügyi minisz­ternek idevágó nyilatkozata, a melyet közelébb tett. É szerint, az országból beérkezett gazdasági tudósítá­sok nem egészen pontosak ugyan, belőlük azonban mégis megállapíthatjuk az ország mezőgazdasági hely­zetét, a mely kedvezőnek mondható. Magyarország jövő évi kenyere gazdagon biztosítva van, sőt Magyarországon a jövő évben több gabona fog teremni, mint az idén. A főczél most az, hogy biztosittassék a hadsereg és a polgári lakosság számára az aratásig a megélhetés Ez szigorú takarékosság és import lehetővé tétele utján lehetséges. A miniszter nyilatkozatából a továbbiak során kiolvasható hogy a gabonával űzött uzsorát a jövő évi termés sikere okvetlenül le fogja törni. Píima uradalmi, homoki rözsaburgonya legolcsóbb napi árban, t<TffYt* legkisebb mennyiség • A burgonya vasárnap és csütörtökön a piacon is kapható. Úgyszintén I. r. porosz szén reithoffeni bányákból, EAA legkisebb mennyiség t#W Hyi • Megrendelhető és kapható: Rákosszentmihály, Gsőmöri-ut 50. szám. Stereo Zeiss Tessarokkal, Tükörreflex Kamerák, Görz Anschütz Ango,stb. teljes garancia mellett. ■tr j Prizma s _?> látcsövek, verseny-, va­Jrf lff dász-, tengeri*» szinházi- '0 célokra alkalmas Zeiss, i lg fej Ifi Busch, Goerz, Voigt­“* " —1 Ä äP;i länder stb. teljes garan­ciával félárban kaphatók: p fényképezőgépek és vadászfegyverek üzletében, Egyetem-tér 5. Vétel, csere. Az nj őszi modellek lakkbeté­tes és estélyi czipőkben szenzácziot keltenek! Egység árak: 12.50 20.50 Árjegyzék ingyen! ratzt czipőgyár Részv.-Társ. Bpest, Kossuth Lajos-u. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom