Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-03 / 18. szám

2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ. 18. szám.' Most nem szabadna megengedni, hogy'az embe­rek olyan mulasztásokat kövessenek el,|a melyek­nek a közönség látja a kárát. íme egy példa: Azt már megértük, hogy ha valaki tisztessé­ges ruhában akar elindulni rákosszentmihályi otthonából, nem kénytelen a lóvasuton petró­leumba és kocsikenőcsbe ülni. A villamos tisz­tességes közlekedő eszköz, csak tartsák tisztán. A társaság forgalmi személyzete is, de maga a közönség is, mely roppant nehezen tanulja meg a kulturemberre a köztisztaság érdekében köte^ lezö Hiedelmet. Tessék csak este végig nézni a reggel tisztán elinduló kocsikon! ; Még ennél is fontosabb a por kérdése. Igazán aggasztó, ha ma valaki, különösen a Burvasuton, kijön széjjelnézni Rákosszentmihályra A Rákóczi-ut lejtős pályáján akkora port ver a villamos, hogy egyenesen kétségbeejtő. Ennek a szép utczának lakossága naphosszat nem nyithat ablakot, az utasok szeme—szája megtelik porral, homokkal, ruhája pedig olyan állapotba jut, hogy társaságban meg nem jelenhetik benne senki. Ezen a bajon segiteni kell, még pedig nyom­ban. Akár a község, akár a villamos vasúti tár­saság tegyen valamit. Legjobb lenne talán meg- olajoztatni ezt az útvonalat. Nem kerülne túlsá­gosan sokba és a Kerepesi-ut példája bizonyítja, hogy segítene a tűrhetetlen állapoton. A többi forgalmasabb útvonalat pedig locsoltassa a község sokkal gondosabban, mint eddigelé. Ez nélkülözhetetlen szükséglet nálunk. Az öntözés kötelezettségét pedig ki kellene terjeszteni a gyalogutakra is. Vagy olyan nagy mesterség volna, ha minden háztulajdonos reggel és alkonyati elé fellocsol tatná a gyalogjárót a háza előtt? Az üres telkek mellett úgyis bajok lenné­nek még egyelőre, de a község belseje már sok helyen olyan sűrűn beépült, hogy ha legalább a lakott telkek előtt locsolnának, az is nagy előny lenne. Avagy talán csak egyetlen egy Lippe Ödön van nálunk, aki naponta nemcsak a járdát, de a kocsiutat is meglocsoltatja a háza előtt! ? Ezek nem szerénytelen kívánságok, nem is kivihetetlen dolgok. Mégis olyan fontosak, hogy részben tőlük függ, hogy Rákosszentmihály továbbra is nyaralótelep maradhasson. Ez pedig olyan fontos dolog, hogy érette még nagyobb áldozatokat is meg kellene hoznunk. H4'7lkrnC'7f A Rákosszentmihályi FlaZll\UoZl. Kaszinó vendéglőse, Gál Jenő (Rákosi-ut 57) értesíti a t. közönséget, hogy nála kedvező áron jő házikoszt ren­delhető meg. Rózsák, pelargóniák és méhek olcsón kaphatók. Rákosszentmihály, ZöIdfa-utcza 6. A czinkotai nagygyűlés. Vasárnap tartotta az uj czinkotai választókerület nemzeti munkapárti polgársága nagy alakuló gyűlését Czinkotán, a Csipkó vendéglőben A gyűlés valóban impozáns, komoly és lelkes hangulatú volt. A polgárság nyomulásig megtöltötte nemcsak a vendéglő tágas nagytermét, hanem a többi helyiségeit is egészen az utczaajtóig s az volt a nevezetes, hogy csupa választó- polgár alkotta a gyűlés közönségét, ami az ilyen gyűlé­seken nem mindig szokott igy történni. Megjelent a gyűlésen Ráday Gedeon gróf, Pesvár- megye főispánja, Pál Alfréd országgyűlési képviselő, Podmaniczky György báró kispesti szolgabiró; a gödöllői járásból : Decsy József főszolgabíró, Kiss Tibor és Szilágyi Gábor szolgabiró. A kerületbeli községek vezetőtársadalmának igen sok kiváló tagja, Neiszer Antal dr. miniszteri tanácsos, Läufer Lajos dr. a közúti vasúttársaság jogtanácsosa, Keresztessy budapesti rendőrkapitány, lelkészek, főjegyzők, jegy­zők, bírák, iskolaigazgatók, tanárok, tanítók csaknem teljes számban. A főispánt a helyiérdekű vasútállomáson több száz főnyi tömeg élén Palágyi Kálmán ny. rendőrfő- felügyelö üdvözölte meleg és lendületes szavakkal, majd pedig Tolnay Károly polgártársunk bájos leánya kedves szavak kíséretében díszes virágcsokrot nyújtott át neki. Ráday gróf igen nyájasan köszönte meg a szép fogad­tatást és örömét fejezte ki, hogy eljöhetett. A tömeg ezután a Csipkó vendéglőbe vonult, ahol Blatniczky Pál nyitotta meg igen szép beszéddel a nagygyűlést. Utána Balázsovich Zoltán mondott poli­tikai tartalmú beszédet, majd Pál Alfréd képviselő szel­lemes és közvetlen hangú beszédét élvezte a gyűlés, mely egyértelmüleg, nagy lelkesedéssel kimondotta, hogy a kerületben a nemzeti munkapártot megalakítja. A párt vezetőségét egyhangúlag a következőkép alakították meg: A czinkotai választói kerület nemzeti munkapárt­jának központi tisztikara: Elnök: Palágyi Kálmán, ügy­vezető társalelnökök: Blatniczky Pál és Pillér György, titkár: Mátrai Sándor, jegyző: R. Vozáry Gyula, pénz táros: Takáts István, alelnökök: Rákosszentmihályról Balázsovich Zoltán, Rákoskeresztúrról Wirker János, Kistarcsa, Csömör, Kerepes és Nagytarcsa községekből Kubasek József. Végrehajtó bizottsági tagok: Balogh István kere- pesi, Barthos János nagytarcsai, Bellus József kerepesi, Berényi József rákosligeti, Blaskovich Oszkár nagytarcsai, Böhsel Ferencz rákosszentmihályi, Chovancsák István dr. mátyásföldi, Csicseri János kerepesi, Dvorzsányszky János csömöri, Fáber Tódor kerepesi, Fényes Mihály nagytarcsai, Frey József uj mátyásföldi, Garai Lajos dr. rákosszentmihályi, Goldmann Antal rákoscsabai, Gold- mann Fülöp czinkotai, Gróf Mihály kerepesi, Hollósy István kistarcsai, Kovács György rákoskeresztúri, Kovács János rákoscsabai, Kusik Pál Czinkota—ehmanntelepi, Krizsán István csömöri, Laukó M. Iván czinkotai, Lippe Ödön rákosszentmihályi, Lőwy Lipót csömöri, Mátray Géza mátyásföldi, Báró Podmaniczky György rákosszent­mihályi, Prokopp Endie rákosszentmihályi, Purth Gyula kerepesi, Quitt József csömöri, Rácz Miklós dr. rákos­ligeti, Springer József kerepesi, Szarvas László dr. mátyásföldi, Szekeres János Czinkota—ehmanntelepi, Szlaukó Kollár Pál czinkotai, Sztanborszky István kis­tarcsai, Tolnay Károly Czinkota—ehmanntelepi, Vad- kerty Zsigmond csömöri, Wayand Károly rákosszent­mihályi, Wass Gyula uj mátyásföldi, Weisz Adolf rákos­keresztúri, Weisz Ignácz rákosszentmihályi, Weisz Márton czinkotai, Weisz Vilmos csömöri és Zselló Pál csömöri lakosok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom