Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-02 / 31. szám

31. szám. rákos vidéke 7. oldal. Mindenki sirt. A hazafiui lelkesedés örömkönnyei voltak azok. Ezt a jelenetet látni kellett, ezt átélni kel­lett: amikor felpezsdül a magyar vér, amikor a szív megtelik érzelemmel és megrepes a magyar lélek . . . Igazán nem vehetik rossz néven a buzgó műked­velők, ha ezekután, a világítás ismételt megszakadása miatt úgyis széttagolt előadás — másodrangu szerepre jutott. Terem még nekik babér bőségesen. A Bérezik Árpád szelid humoru, helyenkint hosszadalmas, bár kedves és éppen nem értéktelen darabja, nem küzdhet meg az indulatok ilyen áradatával. Pedig a műkedvelők mindent elkövettek a siker érdekében. Farkas Imre rutinos ügyességgel rendezte a darabot és kitünően játszotta az egyik főszerepet. Vincenc Ilonka kevésbbé neki való szerepében is jeles volt. Farkas Tusi ezúttal is szapo­rította babérait. Hensel Mimiké kitünően bevált, mint uj naiva, és jó volt kisebb szerepében Vincenc Anna is. Enyetér Lászlóban mindig öröme telik a közönségnek. Ezúttal is voltak pompás momentumai. Kiszer Ágoston vidám komikus. Az együttest Szabó Géza, Szilvási Gyula és Schirger Lajos buzgón egészítették ki A darab szép kiállítása feltűnést keltett és elismerést aratott. A mulatság további részét elnyelte a közhangulat izgalma, a világítás szeszélye, a makacs eső és az előrehaladt idő. Majd jóváteszi a RAFC győzelem után! A Munkás-rokkant pénztár hazafias cselekedete. A magyarországi munkások országos rokkant- és nyug­díjpénztára, melynek Rákosszentmihályon is szépen virágzó fiókpénztára van, nagyszerű hazafias cselekedetet müveit. Készpénzben levő alaptőkéjének egyik tekintélyes részét magyar állampapírokba fektette be. Kétmillió koronáért vásárolt a pénztár magyar koronajáradékot, hogy e hatalmas összeggel is növelje az állam készpénz- készletét. A szép cselekedet, mely méltóképen jellemzi ezt a nemes emberbaráti intézményt, általános feltűnést keltett. Maga Tisza István gróf miniszterelnök különös meghatottsággal fogadta hírét és meleg szavakban fejezte ki hazafias elismerését. Újítás a trafikban. Augusztus elsején érdekes újítás lép életbe a dohányzás terén. Életbe lép ugyanis a szivarok ötös csomagolása. A dohánygyárak serényen végzik az uj csomagolást és különös gondossággal válogatják ki az ötös csomagolásba a szivarokat. A közönség ugyanis látatlanban veszi a szivarokat, szük­séges tehát, hogy a panaszok elkerülése végett minél szebb szivar kerüljön a csomagba. Augusztus elsején egyelőre három szivarfajta, a regalitás, trabukkó és britannika jön ötös csomagolásban. A gödöllői járás tűzoltó szövetsége megalakult. Járá­sunk tűzoltó szövetsége múlt vasárnap délután 4 óra­kor tartotta alakuló közgyűlését Gödöllőn. A kiküldött bizottság által kidolgozott alapszabályokat felolvasták, azt a megjelentek elfogadták s jóváhagyás végett fel­terjesztették a belügyminiszterhez. Azután a tisztikart választották meg. Elnök lett: Kiss Tibor főszolgabíró, alelnök: Tarnay Béla jegyző, járási tűzoltó felügyelő: Gombás Károly, titkár: Holefeim Ottó, pénztárnok: Reinhardt Rezső. Választmányi tagok : az összes tűz­oltó parancsnokok és az elnökségekből egy-egy tag. A vidéki vendégeket a gödöllői tűzoltóság vendégelte meg. Országos katholikus nagygyűlés. A XII. orsz. kath, nagygyűlés idejéül az orsz. biz. október 11. 12. és 13, napját állapította meg. Az ülések a fővárosi Vigadó összes termeiben, a régi országházban, az orsz. kath. szövetségben és a központi katholikus kör nagytermében lesznek. A székesfővárosi állatkertet 1913 ban 818.777 ember látogatta. Az állatok létszáma a következő: em­lősállat 665, madár 1743, egyéb állat 225, ezeknek össz­értéke 3335.422 korona. Az ipartestület köszöneté. A Rákosszentmihály— czinkotai általános ipartestület köszönettel nyugtatvá- nyozza a következő adományokat, melyek zászlószeg meg­váltása czimén alapjukat gyarapítják. Az ipartestület zászlóalapjához járultak 5 koronával: Sipos Imre, Czin­kotai földművelők köre, Blatniczky Pál, Bruckner Nán­dor, Gyurina János, Schlachutka Tamás, Üveges Sándor, Jung Pál, Pecskay József, Juhos Sándor, Pittik János, ifj. Krivus János, Czinker István, Joó István, Malasits Dezső, Kovács János k, Szmák Géza, Burnisz Lajos, Nagy Kálmán, Malek Zsiga, Molnár Gyula, Samu István, Sausek István, Szabó Károly, Szabó Árpád, Kertes Ignácz, Schuster József, Galagonya Sándor, Kecs- keméthy Vincze, Váry Balázs, Gatzner Gyula, Mercsa Mihály, Kejenburg Mátyás, Litzl Kálmán, Ehwold Béla, özv. Bokodi Atilla, Polgár István, Kassai Sándor, Szűcsi György, Reichl Ferencz, Kricsik Pál, Zveka­novits Mátyás, Csapó János, Sturcz Rudolf, Szeder János, Torina János, Darula Károly, Huber István, Weisz Ábrahám. Hóra Nándor, Sárdány Károly, ifj. Zsaludék István, Pintér Mihály, Fleissig Sándor, Schu­bert Vincze, Róden József, Róden Mátyás, Grasz Samu, Poros István, Varga Gyula, Tóbiás János, Hül­lenkrämer Aladár, Libái Antal, Sturcz Lajos, Schwarcz Károly, Budai Nándor, Reiben Lőrincz, Wereczky Gyula, Módi Lajos, Klimkó László, Ruppert Gáspár, Stomfai Tóth Kálmán, Gut Zsigmond, Vass István. Tubay Mózes, Heuffel Sándor, Lányi Sándor, Damusz János, Perszilka József, Rimanóczy Árpád, Ruckstädter Antal, Farkas Géza, Eiwök Nándor, Schwarcz Nándor, Weisz Márton, Vinczensz Vendel, Tischner Sándor, Polozsgay Nándor, Lusztig Ignácz, Mayer Ferencz esztergályos, Csipka Antal, Klimcsok Antal, Lukács Gyula, Záborszky Zoltán, Havas Gyula, Bilcsik József, Bányász Géza, Fazekas Alajos, Hegyi János, Elek Arnold, Weiland József, Keszt- i helyi Kálmán, Járossy István, Schuszter Károly kertész, j Rózsa Ferencz, Bauer Ottó, Bárdos Gusztáv, lírbán Elek, 1 Szignárovits Elek, Nagy János szobafestő, Reith Károly. Kernstock József, Mihálkó Károly, Forgács Gyula Éhmanntelep, Szűri Kálmán. (Folytatása következik.) Királyok sportja a vadászat. Minden egyéb sport­nak csak fenséges védnökök jutnak, de a vadászatot mindenkor a királyok és herczegek személyesen űzték. Azelőtt, hogy a fenséges fegyverek biztosan találjanak, a vadakat a királyi leshelyek felé hajtották. Csak azóta lett a vadászat szabad és valóban királyi sport, mióta az abszolút biztos vadászfegyverek kaphatók. Ily első­rangú angol cseh és belga készítmények garantált lő- képességgel készleten vannak Radó fegyverszaküzletében, (IV., Egyetem-tér 5.) melyek nagy távolságra is bizto­san találnak. Alkalmi vétel! verandából, mellék- helyiségekből álló Rákosszentmihályon, a legjobb helyen, villamos közelében, 3 szobából és ház családi körülmények miatt, igen olcsón eladó! Bővebbet: a Rákos Vidéke kiadóhivatalában: délelőtt. Csemege, f ttszer, italok elsőrendű minőségben. Naponta friss prágai sódar, és tescheni vaj. Mindenféle sajtok, konzervek, caviár, összes ásványvizek, Csopaki-bor 1 lit 1 30, Siller 120 Kalocsavidéki méz, tej, sütemény házhoz szállítás. Dohánytőzsde. Telefon 17. JAHODA FRIGYES fűszer- és csemege-kereskedő Rákosszentmihály, Rákosi-ut 45. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom