Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

26. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 7. oldal. műsort azonban csak tömeges érdeklődés és pártolás esetén tarthatja fenn, igy tehát közönségünkön áll, hogy felhasználja-e az alkalmat, amikor igazi, java fő­városi szórakozásban részesülhet. Az Otthon-mozgó kabaré programmjait családok is élvezhetik, mert válo­gatott számokból állanak és gyakran tarkítják azokat kiváló artista számok is. Az iskolaév vége. Végre az utolsó hir az iskolai év berekesztéséről. A héten végleg befejeződtek az évzáró vizsgálatok. Vasárnap délután szép ünnepély volt a polgári leányiskolában, hol nagy közönség gyűlt össze, bár az öt órára mondott kezdet ellenére 4 órakor meg­kezdték az ünnepélyt. A torna, ének, szavaló mutat­ványok, menetelések és csoportozatok nagy gyönyörű­séget szereztek, csak a tavaly olyan kedves zenekiséret hiányzott az idén. A kézimunka kiállítás is általános elismerést, sőt csodálatot keltett. Jól sikerültek a vizs­gálatok az elemi iskolákban is; mindenütt egyformán meglátszott a buzgalom és lelkiismeretes igyekezet. Itt említjük meg, hogy az iskolai gondnokság uj tagja: Lippe Ödön Sándor gyógyszerészünk, minden jó ügynek áldozatkész támogatója, a hittani és évzáró vizsgákon igen sok értékes ifjúsági könyvet és pénzbeli ajándékot osztott ki. De van községünknek egy elrejtett iskolája is, melyet ezelőtt négy évvel Fazekas alispán kezdménye- zésére községünk főjegyzője szerveztetett meg. Ez iskola ,az iskolai zászlóalj.“ A közönség nem is sejti, milyen gondossággal oktatják ki figyermekeinket arra „ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.“ T. i. ez iskolában katonai gyakorlatokat végeztetnek a fiukkal, de a főfeladat az, hogy a gyerek tanulja meg a czél- lövést. Hát ezt tanitóink nagy tökéletességre vették, mert tapasztalat szerint a fiuk úgy lőttek mint igazi felnőttek. Ezen iskolák derék vezetői Radomszky Mihály és Nagy István. Előbbi vezette a negyedik, utóbbi az öt-hat osztályból álló csapatot. Ha alispánunk láthatta volna a fiuk pontos lövéseit, talán megcsókolta volna őket. Az ipartestület köszöneté. A Rákosszentmihály— czinkotai általános ipartestület köszönettel nyugtatvá- nyozza a következő adományokat, melyek zászlószeg meg­váltása cimén alapjukat gyarapítják. Az ipartestület zászló­alapjához járultak 15 koronával: ifj. Langmár Ferencz, Bellón Lipót, Rauscher Miksa, Rothammer István, Rákos- szentmihályi izraelita hitközség, Rákoskeresztúri és Rákosligeti ipartestület; 13 koronával: Komjáti Kál­mán; 12 koronával: idősbb Neszt János; 10 koroná­val : Karácsony Lajos, Schramek Emil, Glatzner Jó­zsef, Lakatos ipartestület Budapest, Róden Miklós, Bchin Endre, Prokay Sándor, Znamenák Mihály, Málovics Lajos, Csávolszky István, Rich Antal, Bognár János. Presinczky András, Tóbiás Ádám, Bechtold Fü- löp, Tóth Ferencz, Kaldenecker József, Bodaky Mihály. Major János, Jean Artur, Farkas Elek, Építő szövetke­zet Budapest, Heimovics Márton, Pender K. Farkas, Laviczky Ferenczné, Paulheim Ferencz, Mazács Lajos, Bállá Ferencz, Elblinger János, Kiivus János. (Folytatása következik.) Uj vegyeskereskedós Rákosszentmihályon. A Lajos- utcza és Ida utcza sarkán uj vegyeskereskedés nyílt meg Rákosszentmihályon. A jól felszerelt és ügyesen vezetett uj üzletben mindennemű fűszer, csemege, csokoládé, festék, kefe, papír, diszmü, norinbergi, rövid- és játék­áru, tovább hegedű felszerelés, illatszer, üveg, porczellán, valamint dohányzó czikkek olcsón, jó minőségben kap­hatók. Erős minőségű nyugágyak, lábhosszabbitással, házhoz szállítva 8 kor. 50 fill. Ugyanezek kölcsön is kaphatók. Érdekes raktára van az üzletnek tajték-pipák­ban, darabonként 3 koronáért, tajtékszipkát pedig 1 koronától feljebb. Ha a tajtékáruk nem pirosodnának a szívás után, kész a czég azokat visszavenni. Scheitzner lg. vegyeskereskedő, Lajos-utcza 25. és Ida-utcza 16. Nyilt-tér. Nyilatkozat. Alulírott ezennel kijelentem, hogy a Rákosszentmihályon, Bizalom-utcza 18. sz. alatt leva Árpád nagykávéházat folyó évi julius 1-étől saját, személyes vezetésem alatt folytatom. Figyelmeztetek mindenkit, aki e kávéházzal vagy üzlettel szemben hitelt adott, hogy ezekért a tartozásokért semmiféle felelősséget nem vállalok s kérem, hogy ezt minder hitelező vegye tudomásul. Rákosszentmihály, 191L junius 19-én. Heiczmann György, tulajdonos. *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő. Sacco-öltönyök átmeneti kabátok téli kabátok városi bundák rövid szörmekabátok és a többi ruházati czikkek olcsó áron kitűnő min őségben Budapest, Kossuth £ajos-utca J_LL Sportszerű Lawn-tennis nq lyólr építését, helyben, környéken paij és vidéken szakszerű mun­is Kertész Tódor sport üzlete BUDAPEST, IV., KRISTOF-TÉR. Költségvetés, építési utasítás díjtalan. Lawn-tennis és mindennemű sportcik­kekről árjegyzék ingyen és bérmentve. jjjic: j±tu wá? ■I L Slazenger, Davis, Mass, Williams, Ayres, Bussey, I Jacques, Wright and Ditson, Anti Wett, Lawn-tennis raketek és sportcikkek. Árjegyzékingyen. KERTÉSZ TÓDOR BUDAPEST, IV, KRISTÓF i ÉR LAWN-TENNIS RAKETEK javítása és újonnan hurozása legelső- rendű angol szakmunkás által, legjobb £fsÄS saját műhelyben Kertész öUócior-nál BUDAPEST, IV., KRISTÓF-TÉR. Lawn-tennis és mindennemű sportcikk kékről árjegyzék ingyen és bérmentve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom