Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-22 / 8. szám
4. oldal. KÁKOS VIDÉKÉ 8. szám. Az estély anyagi eredménye szinte rekordot képvisel. Olcsó belépő dijakkal nagy összegeket értek el, adományokból pedig még egyszer annyi folyt be: íme a pénzügyi mérleg: Az estély jövedelme 689.02 K, pezsgő 196.40 K, jegyek 277.— K, Postán érkezett adományok 487.10 K, gyüjtőiveken adományok 1241.— K. összesen 2890.82 K, kiadás 399.22 K, tiszta jövedelem 2491 kor. 60 fill. A szép eredmény lehetővé teszi valószinüleg, hogy a ref. templom építését még ebben az évben megkezdhessék. Az estélyen csinos előadást is rendeztek, melyet a műkedvelők szalonzenekara nyitott meg a szokott sikerrel. Nagy hatása volt a budapesti ref. teológiai j akadémia „Laky kántusá‘-n8k, mely sűrű tapsok között énekelt igen szépen és alig győzte ráadással a tapsokat meghálálni. Fliers Elek ref. teológus szépen, érzéssel szavalt, Igen nagy sikere volt Krenedits öándornénak a „Mi a haza* Ábrányi féle melodráma kitűnő előadásával. A közönség élvezettel hallgatta a szép müvet és pérczekig tapsolt utána. A melodráma zenei részét Scher Hajnalka, Horváth Károly, Gsattogányi István és Herein Imre látták el jelesül. Enyetér László hova tovább a legelső csatasorba kerül műkedvelőink gárdájában. Ezúttal dalokat énekelt zongora kísérettel és szép hangja, stílusos előadása sikerét most is teljessé tette. Zajosan tapsolták. Ifj. Verdes Árpád ügyes hegedű száma nemkülönben szives fogadtatásra és elismerésre talált. Öt Szandovics Sarolta kisérte zongorán kitünően. A műsor lezajlása után csakhamar tánczolni próbáltak: volt tánezos annyi, hogy hire marad Rákosszentmihályon. Igaz, hogy órákon át billegtek a párok egymás nyakán, de azután mégis csak ritkult egy kissé a tömeg és szó kerülhetett az igazi tánczról is. A református hitközség büszke lehet az eredményre s lapunk utján köszöni a közönség támogatását és a rendezőség és közreműködők fáradozásait. A rengeteg adomány nyilvános nyugtatványozását megkezdjük, de — sajnos — csak folytatásokban végezhetjük el, mert külön kiadást kellene rendezni, ha egyszerre akarnánk közreadni. Á rendezőségnek utólagosan kijutott a kellemetlenségekből is, a mi ilyenkor elmaradhatatlan. így felettébb bántja őket, hogy a róm. kath. egyházközség világi elnöke, Pálfi János téves helyre került a rendezőség névsorában, Pálfi Jánosné közeli gyászát pedig figyelmen kivüi hagyták s őt is bevették a rendezőség soraiba. Ezért ugyancsak lapunk utján kérnek nyilvánosan bocsánatot, távol állván a dologtól minden szándékosság. A rákosszentmihályi reform, templomalap javára 1914. február 14-én tartott mulatság jövédelméről s az ezzel kapcsolatos gyűjtésekből elszámolás : Bálint József gyüjtőivén: Erdélyi József 1.—, Pálfi János 1.—, Hegedűs Lajos 1.—, Pető István 1.—, Schubert Vinczéné 1.—, Sárai András 1.—, Sebestyén Ferencz 2.—, Petri Ádám 1.—, Kovács Sándor 1.—, Seidler Simon 1.— összesen 11.— korona. Bognár Mariska gyüjtőivén: Mészáros Lajos 4.—, Bognár János 30.—, Fél Dénes 5.— összesén 39.— korona. Együd György gyüjtőivén : Schuszter Károly 5.—Kerekes György 1. — , Németh Józsefné —.50, Kremlicska Tamásné —.40, Köcsky Mihály i.—, Staba Józsefné —.50, Sikos Sándorné 1.—, Blagatincsok —.20, Nagy Károly —.40? Enczigné —.30, Szabó Imréné —.10, ifj. Vissi Jánosné 1.—, Kovács Istvánná 1.—, N. N. —.20, Mecsár András —.20, Nagy A. —.20. Varga István —.20, Kiss bámuel —.20, Balog Sándor —.20, Fekete Ferencz —.20, Bartos György 1.20, Kollár Józsefné —.50, Kele Jánosné 1.—, Nagy Károly 1.—, Guka István —.30, Kiss Istvánná —.20 összesen 18.— korona. (Folyt, köv.) fiz Ehmann-telepi €gyenlőségi-kör közgyűlése. A Czinkotai Éhmann-telep Egyenlőségi-köre február 15-én tartotta III. évi rendes közgyűlését, melyen a tagok szép számmal voltak jelen és nagy érdeklődést mutattak a napirend iránt. A tiszteletbeli tagok közül megjelent Pillér György, dr. Kuharik Ferencz és Takács István, kiket a közgyűlés ez alkalommal azzal tisztelt meg, hogy egyhangúlag tiszteletbeli elnökökké válasz- tóttá meg őket. Tolnay Károly elnök megállapítva, hogy határozatképes számban jelentek meg a tagok, az ülést rövid, de tartalmas beszéd kíséretében megnyitotta. Utána következett a titkári jelentés, melyet a közgyűlés nagy tetszéssel és megelégedéssel fogadott, valamint a pénztári jelentésnél szintén örömmel vette tudomásul a közgyűlés a vagyoni gyarapodást. A múlt évről maradt K 32.08, mulatságokból és tagdijakból befolyt K 1082.99, összesen K 1082.07, kiadás K 2(0.24, maradvány K 811.83. A közgyűlés ezek után a fölmentvényt a tisztviselői karnak megadta, majd pedig kevés kivétellel a régi kipróbált vezetőséget újra megválasztotta. Ezzel a közgyűlés, néhány kérvény elintézése és néhány föl- szólalás után véget ért. Széles József titkári jelentéséből közöljük a következőket : Tisztelt közgyűlés! Ha egyenlőségi körünk czéljait, működését és az összes telepi lakosság érdekében végzett munkáját figyelő szemmel vizsgáljuk, az az érzésünk támad, hogy itt egy egységes, szilárd és erős akarattal vezetett tömeg szorgoskodik a telepi lakosság érdekei előmozdításában A megelégedettség érzése fog el bennünket az egyetértő, czéltudatos és eredményes munkálkodás láttára. Minden téren örvendetes fejlődést és gyarapodást állapítottunk meg. Ezt a fejlődést és gyarapodást azonban nem írhatja az Egyenlőségi kör vezetősége kizárólag a saját javára, ép oly része van benne többi buzgó tagtársainknak, kik megértve az egyesület czéljait, a legnagyobb készséggel támogatták vezetőségünket czéltudatos munkájában. Az elmúlt év eredményeinek és sikereinek összegezésénél ki kell emelni azokat az intézkedéseket, melyeket körünk a telepi lakosság érdekében tett. Az Egyenlőségi kör vezetősége úgyszólván kérvénygyár volt. Kérvényt kérvény után menesztett különböző helyekre, hol azt szükségesnek láttuk. Hogy körünk az összes telepi lakosság általános érdekeit ápolta és kötelességét teljesítette, legjobban bizonyítja az alább felsorolt elintézett ügydarabok sikere: 1. A telepen felállított piacz. 2. Közvilágítás, mely már abban a stádiumban van, hogy