Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-14 / 50. szám

50. szám. RÁKOS VIDÉKE 7. oldal. jYyilt-fér.*) Nyilatkozat. Tekintetes Böhsl Ferenc% urnák, Rákosszentmihály. A „Pesti Hírlap* 1913. deczember 7-én megjelent 289. számának 20-ik oldalán dr. Maár Zoltán és Korom- pay Béla urak által aláirt és felükhöz, Szentiványi Antal úrhoz intézett nyilatkozatra vonatkozólag a „Pesti Hirlap* 1913. deczember hó 10-én megjelent 291-ik számában — válaszul — kijelentettük, hogy az ügyre vonatkozó két jegyzőkönyvet a „Rákos Vidéke* 1913. deczember hó 14-én megjelenő számában közzétesszük. Ezen kijelentésünk értelmében, de főleg azért, hogy az ügyre vonatkozó ténybeli igazság bárki részére hozzá­férhetővé legyen téve, leközöljük a jegyzőkönyveket: „Jegyzőkönyv. Felvétetett 1913. deczember 1-én este 11 órakor Rákosszentmihályon, Lippe Ödön gyógy­szerész ur lakásán a Böhsl Ferencz és Szentiványi Antal urak között felmerült lovagias ügyben. Megjelen­tek alulírottak. Dr. Maár Zoltán és Korompay Béla elégtételt kérnek a felükön Böhsl Ferencz ur által f. évi november 19-én irt és Király László úrhoz czimzett levelében foglalt sértő kifejezésekért Lippe Ödön és dr. Garai Lajos kijelentik, hogy a sértések, mint azt felük egyik Szentiványi Antal úrhoz intézett leve­lében kijelenti, az eljárás megbélyegzését czélozták. Dr. Maár Zoltán és Korompay Béla kijelentik, hogy az eljárást a személytől különválasztani nem lehet és Böhsl Ferencz ur tehát Szetitiványi Antal ur eljárását meg­bélyegző kijelentésével magát, felük személyét sértette, igy felük személyén elkövetett sértésért lovagias elég­tételt kérnek. Tekintettel arra, hogy felük tartalékos cs. és kir. hadnagy és a megbízottak tudomása, illetve hallása szerint Böhsl Ferencz úrral szemben a szemé­lyét illető diffamáló tények állíttattak, ezen lovagias elégtétel vételt felük részéről csak akkor tartják meg- történhetőnek, ha egy kölcsönös megállapodással össze­hívandó becsiiletbiróság Böhsl Ferencz urat a. lovagias elégtétel-adásra képesnek határozza. Lippe Ödön és dr. Garai Lajos felük magyarázata alapján ismételten hangsúlyozzák, hogy az inkriminált kifejezések a felük ellen elkövetett eljárást jellemzik, ennélfogva és Szeut- iványi Antal ur részéröl adott bocsánat kérés alapján az ügyet a lovagiasság értelmében befejezettnek tekintik, s ha Szentiványi Antal ur ezzel szemben mégis ellene fennforgó sértést állapit meg, úgy elégtétel adásával csak a bíróság előtt szolgál. Lippe Ödön és dr. Garai Lajos kijelentik, hogy becsiiletbiróság elöl nem zárkóznak el, de hangsúlyozzák, hogy a becsületbiróság döntése után sem nyújt felük fegyveres elégtételt, amit dr. Maár Zoltán és Korompay Béla urak kértek, még a becsület- bírósági nyilatkozat előtt s ez esetbsn is elégtétel adásra csak a bíróságot tartják illetékesnek. Dr. Maár Zoltán és Korompay Béla kijelentik, hogy az ügyet az egy­oldalú bocsánatkéréssel elintézettnek nem tartják, ragasz­kodnak a sértésért adandó lovagias elégtételhez és termé- ' szetesen helyeslőleg tudomásul veszik, hogy Böhsl Ferencz ur megbízottai is hozzájárulnak a becsületbiróság hatá­rozatának kikéréséhez. Ezek után megbízottak kölcsönösen megállapodnak abban, hogy a felkérendő becsületbirákat, mindegyik fél kettőt-kettőt, 48 órán belül megnevezik. Kmft. Dr. Maár Zoltán s. k., Korompay Béla s. k., mint Szentiványi Antal ur megbízottai. Lippe Ödön s. k., dr. Garai Lajos s. k., mint Böhsl Ferencz ur megbízottai“. *) E rovatban közlöttekért nem vállal felelőséget a szerk. j A közlés dija e rovatban soronként 1 korona. „Jegyzőköny. Felvétetett folytatólagosan 1913. év deczember hó 4-én d. u. 3 órakor Lippe Ödön gyógy­szerész ur lakásán Rákosszentmihályon, Böhsl Ferencz és Szentiványi Antal urak között felmerült lovagias ügyben. Megjelentek: dr. Maár Zoltán, Korompay Béla, Lippe Ödön és dr. Garai Lajos, mint a felek megbizotíai. Dr. Maár Zoltán és Korompay Béla urak, miután f. hó 3 ika este 9 órára kitűzött 48 órai határidő leteltére a becsületbirósági delegáltjaikat megnevezni nem tudták a jelen időpontig, azaz f. hó 4 ike d. u. 3 órájáig haladékot kértek. Szentiványi Antal ur megbízottai a becsületbiróságba Király László tisztviselő és Varga Mór honvédőrnagy urakat nevezik meg. Böhsl Ferencz ur megbízottai Király László ur delegálása ellen kifogást emelnek, mert nevezett ur már a Böhsl-Szentiványi ügyben érdekelt fél és azon testületnek elnöke, amely­ből az affér kiindult; azonkívül ő maga is többször interveniált ezen ügyben. Erre dr. Maár Zoltán és Korompay Béla urak f. hó 4-ike este 8 óráig haladé­kot kérnek, hogy Király László ur helyébe mást nevez­hessenek meg. F. hó 4-én este 8 órakor a folytatólagos tárgyalásnál dr. Maár Zoltán és Korompay Béla urak követelik, hogy Lippe Ödön és dr. Garai Lajos urak jelentsék ki, hogy felük a becsületbiróság bármely szempontból hozott Ítéletének magát feltétlenül alávesse. Lippe Ödön és dr. Garai Lajos kijelentik, hogy a becsületbiróság csak felük lovagias elégtétel adhatás képessége szempontjából dönthet és ennek az ítéletnek felük feltétlenül alá is veti magát. Kijelentik tovább, hogy a felük, Böhsl Ferencz úrról forgalomban lévő állítólagos diffamáló hírekre korlátlanul bármiféle kérdést elő engednek terjeszteni; sőt a dr. Maár Zoltán ur által hangoztatott női becsület kérdés előterjesztésétől sem zárkóznak el. Miután dr. Maár Zoltán és Korompay Béla urak ezen felfogásunkat a becsületbiróság hatás­köre és feladata iránt nem osztják, a magunk részéről az eljárást egyoldalúan befejezettnek nyilvánítjuk és kijelentjük, hogy felünk, Böhsl Ferencz ur a lovagiasság szabályai szerint járt el. Kelt Rákosszentmihály, 1913. év deczember hó 4-én. Lippe Ödön s. k., dr. Garai Lajos s. k , mint Böhsl Ferencz ur megbízottai.* Rákosszentmihály, 1913. deczember 7 én. Lippe Ödön. dr. Garai Lajos. fprmPQÍi fejérmegyei hegyi bort OclJciL ICÍllICoU 50 litertől kezdve literen­ként 58 fillérért elad Kiss József tanitó, Rákos­szentmihály Sándor-u. 66. — Borfejtés minden csütörtökön. Nagyobb vételnél kedvezmény. 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 Értesítem a t. közönséget, hogy újonnan berendezett játék- ás di.zniii-iizletemet IV., Koronaherceg-utca 6. szám alatt megnyitottam. Nagy raktár a legújabb játék- és jux-czikkekből és praktikus ajándékokból. Feltűnő olcsó árak ! Tessék raktáramat megtekinteni! Tisztelettel SZONGOTT GYULA 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom