Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-10 / 32. szám

32. szám RÁKOS VIDKKt 3. oldat. tették meg a hölgyeket: csinos tarsolyokat ajándékoz­ván nekik, benne az estély tánczrendjével. A társaság­hoz tartozók viszont csinos jelvényeket kaptak A műsort is akkor osztották szét és a publikum csudálkozva látta annak gazdagságát és változatosságát. Könnyű is a , l/én fiuknak.* Ők nem ismernek határt az áldozatban, ha arról van szó, hogy a publi­kumot mulattatni kell és mikor olyan támogatójuk van, mint kedves helybeli lakostársunk, Farkas Ferencz dr., a Royal Orfeum főrendezője. Csak ilyen segítséggel lehetséges, hogy Farkasné Szalontay Ferike, Virágh Jenő és Kővári Gyula művészetét egy műsor keretében élvezhesse a közönség. Ilyesmi még a fővárosban is ritkaságszámba menne, mert ott nem kötheti egy szín­pad valamennyit magához. De hát, tartsunk sorrendet a beszámolónkban. A mindenütt jelenlevő és mindenkor páratlanul hasznos szalonzenekar Suppé egy pompás indulójával nyitotta meg a műsort. A közönség hálás tapssal jutal­mazta a kitünően előadott zeneszámot s az elismerés éppen úgy szólt a derék zenekarnak, mint karnagyának Polner Ernőnek Régi, hires operett-apróság következett ezután. Cosla kedves és egykor rendkívül sokat játszott egy- felvonásosa, a ,Szenes legény, szenes leány“, melyben annak idején Pálmai Ilka bájolta el a Népszínház rajongó publikumát. A bájos zenéjü darabocskát id. Havy Lajos rendezte, érvényesítvén hosszú szinészpályáján sokat méltatott képességeit. Farkas doktoráé Szalontay Ferike játszotta a szenes leány hires szerepét s a pub­likum nem győzött betelni látásával és hallásával, mert éneke és játéka egyaránt fenomenális volt Ö ma Magyarország legelső primadonnái sorába tartozik. Bájos művészetében tökéletes élvezettel gyönyörködött a hálás köszönség. Kívüle id. Havy Lajos, Szendrey Pista és Tabak Frigyes ügyeskedett a darabban, melynek zenei részét a szalonzenekar látta el. UtánaGáthy Gitta, az újpesti népszínház tagja dalokat énekelt kedvesen; csinos hangja és ügyes előadása igen tetszett a közön­ségnek. Zongorán a konferanszié, Békeffy László, a Medgyaszay (volt Nagy Endre) kabaré tagja kisérte ügyesen. Erről a fiatal művészről külön kell megemlé keznünk. Nála jobb konferansziét még nem láttunk a rákosszentmihályi színpadon. Sokféle módon mulattatta a hallgatóságot, s mindig ötletesen, kedvesen. Megnyerő, szimpatikus és vidám minden szava. A közönség mindig újra és újra akarta hallani. Kővári Gyula egész sereg kupiét adott elő, ellen­állhatatlan humorral, mely a Nagy Endre kabaré szín­padán évek óta a közönség kedvenczévé avatta, karkas dr. kisérte zongorán. Érdekes, hogy kupiéi, dalai, leg­nagyobb részét maga irja Kővári s ezen a czimen is méltán ünnepli őt a publikum. Tabak Frigyes, a programm egyetlen műkedvelő szereplője, régi kedveltje közönségünknek. Ezúttal is Naponta friss töltésű részvénysor kapható Rákosszentmihály on minden jobb vendéglőben és füszerüzletben, valnmint nagyban meg­rendelhető az Első Magyar Részvény Serfőződe, hordó- és palaczksör főraktárában Rákosszentmihály, Csömöri-ut 50, szám. <’ kitűnő humorra) és teljes sikerrel énekelt tréfás nótákat. Zajosan tapsolták. A szalonzenekar egyik legszebb produkcziója a „Hoffmann meséinek" barkarollája, Offenbachnak egyik legszebb remeke. Ezúttal külön meglepetéssel kapcsolták össze. A villamos lámpákat eloltották s teljes sötétség­ben szétnyílt a csinos kis színpad függönye és F. Szalontay Ferike és Tóbiás Annuska elénekelték zenekari kiséret tel a csudaszép dalt. Gyönyörű volt. Etandalodva hali gáttá a publikum, hogy azután fergeteges tapssal fejezze ki hálás elismerését. Pompás volt a Békeffy László és Gáthy Gitta párjelenete. Békeffy maga irta Ady-paródiát produkált, harsogó kaczagásra ösztönözve a publikumot. Tökéletes művészettel adott elő F. Szalontay Ferike egy sereg cseléd nótát. A legjobb produkcziók egyikét mutatta be itt a művésznő, ki csudálatos sikerrel tudott alkalmazni minden jellegzetes nüanszot éneké ben, mimikájában egyaránt. Virágh Jenő a Royal Orfeum kitűnő komikusa Budapest egyik legkedveltebb művésze ebben a nemben. Bőkezűen hálálta meg közönségünk tapsait jobbnál - jobb kuplékkal, melyeket ellenállhatatlan humorral adott elő. Alig tudtak betelni vele s bizonyos, hogy a színházi évadban még jobban megszaporodik kedvéért a Royal Orfeum rákosszentmihályi közönsége. Asia Nielsen és Waldemár Psilander-paródiát adott elő Szalontay Ferike és Kővári Gyula. A kitűnő tréfának Kővári a szerzője is. A sikerült utánzás és túlzó kifigurázás komikuma nagy hatást tett. Viharosan tapsolták a vidám, ügyes számot, mely után a szalon- ■ zenekar indulója fejezte be a dús műsort. A rendezőség pazar virágadományokkal kedves­kedett a közreműködő hölgyeknek, a közönség pedig megállapította, hogy a ,Vén fiuk“ ezidei mulatsága sem maradt mögötte az eddigieknek. Pusztán a rákosszent­mihályi hagyományok megőrzése érdekében jegyezzük csak fel, hogy egy-két kissé erősebb tréfa és kupié el­maradhatott volna, mert bár a színpadokról hallva senki sem akad fenn rajtuk manapság, — mégis idehaza, az intimebb környezetben szokatlan s a publikum egy része nem fogadja szívesen. De ez csak apró tanulság 1 a jövőre nézve. A kedv, hangulat egész este kitűnő volt. A be- ! vétel is tekintélyes, a számadásokat azonban még nem I zárták le s igy számszerűleg még meg nem határozható. | ■«■■VIIIBBBIIBIiaillllBBIIIIIIIIIIBBBHBBinSBffCSBIDBIBSDBBRS > | HÍREK A tíz éves Rákosszentmihály. Élénk visszhangra ! talált a tiz éves Rákosszentmihály megünneplésére biz | tató múlt heti felhívásunk. A lakosság minden rétege : örömmel fogadta a mozgalom hírét és szivvel-lélekkel csatlakozik a jubileumi ünnepségekhez. Az előkészítő bizottság a jövő hét végére készül el a részletes programmal, melyet annak idején a nagy értekezlet elé terjeszt. A jubileum ügyében addig is jelentkezni lehet I Lippe Ödön Sándor gyógyszerésznél vagy a Rákos Vidéke i szerkesztőségében. A „Czigány* előadás eredménye. Még mindig nem tudunk véglegesen arról az anyagi eredményről, melyet a „Czigány* előadása a rákosszentmihályi plébánia alapja javára jövedelmezett, mert az eladott jegyekről többekkel még mindig nem lehetett elszámolni. Annyi bizonyos, hogy az előadás a kivánatos czélra igen szép jövedelmet hozott, melyet tetemes felülfizetések is gya- rapitottak. Az adományokból a következőket nyugtat- ványozzuk ezúttal, őszinte köszönetét tolmácsolva a nemeslelkü adakozóknak: Böhsl Ferencz, Karácsony Lajosné 20—20 korona. Beniczkyné Batthyány Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom