Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-22 / 25. szám

8. oldal. RÁKOS VIDfcKK 9,-». s/ám huszárok mély megilletődéssel nézték a halálnak ezt a kegyetlen tréfáját. Egy pillanat és elnémult az aranyos leánysziv a folyton csicsergő dalos ajk, mely annyi vidám órát szerzett nekik. Többen leugrottak a lóról, kedvese hozzárohant, felkapta és sírva csókolgatta véres fejét, kimeredt sze­mét, halovány arczát. amiről még a halál se tudta le­szakítani a szépség és fiatalság viruló rózsáit. Eközben folyton dörögtek az ágyuk, búgtak, sivitottak a puska­golyók, éjrett a mező. Félelmetesen nagyszerű látvány volt a tűzben hullámzó kalásztenger, amely mintegy végeláthatatlan vörös fátyol zizegett a szélben. A huszároknak is vissza kellett huzódniok és magukkal vitték a szép fiatal leánj^ holttestét, kosarát, borát Amikor aztán megpihentek, kardjukkal sirt ástak a hős markotányosnőnek és gyászdalt énekelve, bele­temették a megcsonkított leányt. Rózsika sírjára nem tűzhettek keresztet, de ott volt az elesett huszár törött kardja, azt tűzték melléje, aztán egy kihűlt ágyúgolyót tettek rá sírkőnek. — Jertek barátaim halotti torra, — szólt könnyeit törülve Rózsika vőlegénye, aztán sorra adogatta köztük a leányka boroscsutoráját. Áz italtól sirva vigadó hangulatba jöttek. Körül­ülték a frissen hantolt sirt, aztán elénekelték fölötte Központi Tejcsarnok Budapest, TIL, Hottenbíller^utcza 32, FIÓK: Rákosszentmihály, jézsef-nteza Megrendelésre legkiválóbb minőségű friss tej ás tejtermékek napi árakon házhoz száiliitatnak. Megrendelések és esetleges panaszok a központba (Bpest, VII., Rottenbiíler-utcza 32.) intézendők. Kívánatra 50 liter üveg tejre szóló szelvényfüzeteket ked­vezményes áron házhoz szállítunk. — Ezen szelvényeket fiókjaink készpénz helyett elfogadni kötelesek. — Csak sértetlen ólomzárral ellátott palaczkokat tessék elfogadni. Rózsika kedvencz nótáit. A kürtösök is odajöttek s mivel Rózsika legjobban szerette az ébresztő méla akkordjait, a trombitások mély érzéssel, panaszos sírással elíujták fölötte az ébresztő mélabus dallamát. Hanem a szegény kis Rózsika nem pattant fel többé, nem szaladt végig a puszta földön alvó századok előtt és nem kiáltotta csengő nevetéssel: — Ti lusták, még se keltek? Nem halljátok az ébresztő hangját?! Rózsika már csendesen pihent a jó puha anya­földben amelyet jobban szeretett az édesanyjánál is, akitől búcsú nélkül ment el, hogy a honvédek szenve­déseit enyhítse, felvidítsa őket, ha búsulnak, meg- kaczagtassa őket, ha vidámak. Sokszor verőfénnyé varázsolta köztük a komor hangulatot és dalolva ment értök a halálba. És.-hány ilyen névtelen hősnője volt a szabadságharcznak! A sasokkal repültek a galambok is a dicsőség vérmezője fölött. Hivatalos rész, 4776/1913. Hirdetmény. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy mindazok, akik uj házakat építenek, kötelesek azok elkészültével lak­hatási engedélyt kérelmezni. Addig ugyanis, amig az uj lakás kellően ki nem száradt s arra a lakhatási engedély meg nem adatott, a járási építkezési szabály- rendelet 10. § a értelmében az használatba nem vehető. Megjegyzem még, hogy az ezen rendelkezés ellen vétő háztulajdonosok ellen a kibágási eljárás a járási fő- szolgabiró ur által folyamatba fog tétetni. Rákosszentmihály, május 7. Krenedits Sándor, főjegyző. Egy egészen uj pedálos czlillöalom, helyszűke miatt SO koronáért eladó. i\Ieg- tekinthetö bármely időben Nagyitczetelep, Be- niczky-utcza 15. szám.-----Az elegáns világ MÜ NCHENGRÄTZI Világhírű gyártmány! CZlpŐt vl$©l* Világhírű gyártmány! 60 év óta első helyen áll. Az idén utánozhatatlan modelleket hoz női-, férfi- és gyermek barna-bagaria különlegességekben. Egységes árak. Kérjen árjegyzéket. Mlünchengraetzi cipőgyár r.-i. Budapest, IV., Kossuth Lajos-utcza 15. sz. Telefon 50—18. Telefon 50—18. HW- 12.50 16.50 20.50

Next

/
Oldalképek
Tartalom