Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-01 / 22. szám

6. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 22. szám. már mindenki lemondott, az orvosok, a felesége, a gyer­mekei, az egész atyafiság é3 csak a tisztesség okáért hívtak hozzá egy nagyszerű orvosprofesszort, ki azon­ban csak harmadnapra jöhetett el. — És tudja, mi történt? — kérdezte nagybeteg szomszédjától Koós Mátyás. Az történt, hogy az orvos- professzort maga a beteg pipázva fogadta a tornáczon ilyeténformán : „Köszönöm a szives érdeklődését, pro­fesszor ur, de nekem már hála Isten, kutyabajom. Nos, szomszéd ur, mit szól ehhez ? A szomszéd nem szólt rá semmit. Nem is szól­hatott, mert néhány perczczel az anekdota befejezése előtt meghalt. Koós Mátyás egy ideig megilletődve nézte a halott arczát, aztán távozóban egészséges logikával igy vigasztalta magát : — Jól tette, hogy meghalt. Elvégre azért nem érde­mes élni, hogy az ember egy rossz vicczet végig hall­gasson. Koós Mátyás, hogy optimisztikus életfelfogását érvényre juttassa, még a történelmet is mozgósította és ha kellett hamisitotta. Mikor az öreg urak és az idősebb hölgyek a kort panaszolták, Koós Mátyás hetykén ve­tette oda : — Micsoda, ötven esztendő? Az is idő? Kolum­busz Kristóf már túl volt az ötvenen, mikor arra szánta magát, hogy Amerikát felfedezze — és Kleopátra jó hatvanas volt, mikor Antoniusznak elcsavarta a fejét. Úgy bizony. A nőknek az utóbbi példa, bár hitelességéhez sok kétség fér, nagyon tetszett. Hiába, a hatvan éves asszony, akármilyen tisztességben őszült is meg, szíve­sebben vállal hasonlatosságot Kleopátrával, mint teszem, a Gracchusok nagyanyjával. És Koós Mátyás finom ösztöne a gyöngédségben is mértéket tudott: valószinüeket füllentett, óvakodva azoktól a durva túlzásoktól, melyek éppen az ellenkező hatást eredményeznék. Milyen szép például a zsidóknak az a törvénye, hogy a gyászoló családhoz, addig, mig a holttest eltakarítva nincs, vigasztaló szóval közeledni nem szabad így élt a derék optimista a maga kis városában derűt árasztva környezetére. Sokan bölcsnek, sokan bolondnak tartották, mert az emberek a sok buta elő­ítélettől megtévesztve, nem tudnak a józan középe utón járni. Aztán rossz, gonosz napok következtek rá. Koós Mátyásnak, ki már régen özvegyi sorban állott, egyet­len leánya, Erzsiké, tanítónő volt egy szomszédos kis községben. Szép, kissé zárkózott természetű, büszke leány volt, ki meleg lelke egész rajongásával csüngött édesapján. Ez a kis tanítónő sorra kosarazott ki egy csomó kérőt, köztük olyat is, ki az apának konveniált volna. Azért az öreg hamar túltette magát. — Bolond lenne — mondotta magában — ha az én gusztusom szerint igazodna. Az apa azt sem köve­telheti joggal a lányától, hogy a kelkáposztát szeresse, még kevésbbé, hogy éppen azt a férfit szeresse, akit az apa választ. A zsarnok apák ma már a múzeumba való alakok, minthogy pedig én nem kívánkozom spiri­tuszba . . . S a többi. De aztán rosszabb hirek jutottak füléhez. Azt beszélték, hogy az ő lányának a szép Erzsikének, Ta- másffy gróf udvarol. A gróf akkor volt válóban felesé­gétől és mint sportférfiu országos hírnek örvendett. Minthogy a pletykát éppen progresszivitása teszi félel­messé, nemsokára azt kezdték rebesgetni, hogy Erzsiké szeretője a grófnak, aki kegyura volt annak a község­nek, hol az optimista leánya tanított. Ezek a hirek végképp lesújtották az öreget Csüg­gedten, halálsejtelmes megadással érezte, hogy optimiz­musa csődöt mond. Kerülte az embereket, kiknek tekin­tetéből hideg megvetést s mi annál is fájóbb, szánalmat vélt kiolvasni. Minden lelkierejét arra erőltette, hogy leánya előtt titkolja, mintha tudna gyalázatáról. És ez igy tartott hosszú másfél esztendeig. Ekkor az történt, hogy az öreg ágynak esett. Nem volt komoly baja, csak egy kis meghűlés, de Koós Mátyás úgy érezte, hogy élve már nem kel fel az ágyból. Másnap meglátogatta Erzsiké. — Beszéltem a doktorral — mondotta — egész megvigasztalt, azt hiszi, hogy holnap már fel is kel­hetsz — Lehet — bólintott az öreg. — Nohát, ha holnap nem is, — folytatta Erzsiké — de holnaputánra nagyon szeretném, ha talpon lenne édesapám. — Miért? — kérdezte az öreg gyanakodva. Erzsiké arczát büszke, diadalmas mosoly élénkítette. — Csak azért, — mondotta — mert holnapután nagy gabalyodás lesz a famíliában. — Gabalyodás ? — Valami aféle, édesapám. Ugyanis Tamásffy Károly gróf, ki most három hete vált el a feleségétől, megkérte a kezemet és holnapután tartjuk az eljegy­zést, ha édesapámnak nincs valami különös ellenvetése. Az apák, még ha nem is született optimisták és akármilyen demokraták, ritkán szoktak mereven kikosa­razni gazdag urat, ha azok, mint kérők jelentkeznek. Koós Mátyás sem tette. Hanem igenis megtette azt, hogy kiugrott az ágyból és összevissza csókolta az ő drága, egyetlen leányát, ki rátartósan mondotta: — Azt pedig ne higyje édesapám, hogyha még olyan gróf is az én drága vőlegényem, hogy valaha a szeretője lettem volna. Olyan gróf még nem született. Ami ezátán következett, azt jobb kifejezés hijján egyszerűen apoteózisnek kell mondanom. Erzsiké grófné lett és minden héten kétszer háromszor négyes fogat állott meg Koós Mátyás kis háza előtt, hogy ebédelés okáért a kastélyba vigye az apóst. Igen, a grófi kas­télyba, hol pompázó fényűzés ragyogott minden sarok­ból, a masszív ezüst eszczájgról épugy, mint a boldog asszony szeméből. És a boldog apa szédülni érezte a fejét a nagy gondatlanságban. Szorongás fogta el, mint az olyan embert, aki belépőjegy nélkül jut valami zártkörű, fé­nyes társaságba, amelyre nem kapott meghívást s min­den pillanatban attól kell tartani, hogy kidobják. Nagyon nehezen tudott beleszokni az uj állapotba, ahol opti­mizmusát megbénulva érezte. Nem volt mit kívánnia, nem volt kit vigasztalni. Jött az ínséges 1863-ik esztendő, mikor a termé­szet fenhéjázóan megmutatta, hogy őt semmi sablon, semmi naptári beosztás nem kötelezi. Nyár derekán fagyott és hónapokig nem esett eső. A szarvasmarhák sorra hullottak és az emberek, mire a tél bekövetkezett, dideregve koplaltak. Az optimista ismét elemében érezte magát. Azt magyarázta jobbra-balra, hogy mindez csak jót jelent. Tar Kovács Lőnnc mogorván, durván iáförmedt: — Mit prézsmitál az ur annyi hiábavalóságot NESTLE”“ GYERMEKIISZT réébeváSfl a legjobb és legolcsóbb DOBOZA K1.80 MINDEN 6YÓGYSZERTARBAN ÉS DROGÉRIÁBAN Próbadobozt ingyen küld: HENRI NESTLÉ,Wien,I.Biberstr. 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom