Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-12 / 2. szám

2. szám. RÁKOS VIDÉKE 7. oldai. máskülönben a gyenge akaratú ember ott ragad tovább is. Mint egyszer régen, mikor több napos ki­rúgás után három legényember ült a kávéház külön szobájában. Csak tizennégy óra múlt, de a végkimerülés szélén nem kellett se étel, se ital. Az asztalra könyö­kölve szundikáltak, mert nem volt annyi erejük, hogy elinduljanak haza. Végre az egyik megszólal: — Gyerünk már haza. A másik: — Bizony éjfélre jár. A harmadik, lehunyt szemmel, huzza a szavakat: — Nem Testeitek beszélni? A másik kettő akkorát nevetett ezen a mondáson, hogy elröppent az álom s megint reggel lett az estéből. Ott hagytuk el, hogy Biróné nagytermében fel- kerekedett a társaság. A felbontatlan pezsgők ura azonban reménykedett, hogy ilyen hirtelen nem érhet még véget a mulatság. Ellenkezik a hagyományokkal. Zsebrevágta tehát a két üveg pezsgőt s vitte magával, hogy majd még hasznát veszik. De az út roppant síkos volt, a hajnal pedig kegyetlenül hideg s mindenkiben az a vágy lett úrrá, hogy a meleg ágyba jusson De még minél előbb. Leszavaztak tehát minden indítványt s oszlott ki-ki hazafelé. A pezsgők atyja busán látja a dolgok ilyen satnya fordulatját, kapja a két üveget, bújában, — mit tehetett egyebet, beleverte a legelső fába, mely az ut szélén zordonkodik. — Kell a kutyának, j ha már haza kell menni! Ha ilyen jókor reggel jártak j kutyák a Rákosi-utón, csakugyan ihattak pezsgőt ked­vükre . . . így hajnalodott az idén, Vízkeresztkor. * Mostanában járta valamelyik mulatságon ez a botrányos kérdés . — Mi a különbség a kés és a toronyóra között? — Az, hogy a toronyóra késhetik, de a kés nem toronyórázhatik . . . Ezt a gyalázatosságot nyomban megtorolta azonban a boldogtalan áldozat: — Hát, viszont mi a különbség a kés meg a csatorna között? — ?! — A kés, az csak kés, — de a csatorna, az kanális! * Tökéletesen igazuk van azoknak, a kik azt tartják, hogy nem kárhoztunk volna el, ha ezeknek a dolgok­nak a feljegyzését elmulasztottuk volna. De, kérem, ha elrettentő példát nem állítanánk, akkor a Vén fiuk még szörnyűségesebb viczczeket mondanának, mint múlt vasárnap, ha pedig azokat kellene feljegyezni, akkor a szedők kimondanák a sztrájkot, a Rákos Vidékétől pedig megvonnák a pályaudvarokon való árusítás engedélyét. D^Tégla eladás-^® Koch Károly téglagyárában Czinkota. Jutányos árak. A kutnál. Julcsa megy a kútra; Miska követi. Nem bírja a vödröt, — felhúzza neki. Megmerni a korsó. Indulna a lány — Szól a legény: „Ráérsz! Ne menj még, babám.“ Julcsa szemlesütve marad a helyén, Miska meghúzódik a kút peremén. Hosszuszáru pipa ül az agyarán, Több szó nem is, csak füst száll el ajakán. S ahogy Miska szippant lassan, sebesen, Nem dobog egyformán a lány szive sem. Minek a beszéd itt ? A füst hangot ád. És a lány megérti a pipa szavát. Gyönyörűen hangzik minden szippanás, Minden röppenő füst — kérdés — vallomás, És pirulva, némán áll a kérdezett S ez a legérthetőbb, legszebb felelet. Nem enyeleg Miska, meg se öleli, Komoly volt a kérdés, — megfelelt neki. A többit elvégzi az ősz uj bora! — — így dűl el a kutnál két szívnek sora. Bállá Miklós. Hivatalos rész. Hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság felhívja mindazokat, kik az 1913 évre a községgel borfogyasztási adójukra nézve kiegyezni óhajtanak, hogy ebbeli ajánlataikat Írásban a községi elöljáró­sághoz f. hó 31-ig; annál is inkább adják be, mert a később érkező ajánlatok figyelembe vehetők nem lesznek és ezekre nézve a tételenkénti megadóztatás fog alkalmaztatni. Ezen határidőn túl az elöljáróság ajánlatokat el nem fogadhat. Rákosszentmihály 1913 január hó ‘2-án Krenedits Sándor főjegyző Hauser Gyula biró Telefon 39 - 29. Alapittatott 1846. OPTIKUS Libái é® Társa Budapest, VIII., József-körut 7. és iijévi aj; Színházi, turista stb. látcsövek. — Arany, ezüst, nikkel Lorgnettek, szemüvegek, csiptetők. — Ablak, szoba-, fürdő- és láz-hőmérők. Előzékeny kiszolgálás. Szolid árak. CSABANY ANTAL BUDAPEST Legfinomabb minőségű űrt- női divat» szövött és kötött áruk olcső szabott áron kaphatók újonnan felszerelt diszes raktárában. IV. kér., Koronaherczeg-utcza 6. szám. Alapittatott 1844. Telefonsz ám 96-82.

Next

/
Oldalképek
Tartalom