Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-16 / 11. szám
11. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. Bognár Lajos, Szabó Árpád precziz, plasztikus, pontos mozdulatai, a leányok füzérének valóban bájos, gyakorlatában gyönyörködhettünk. Minden egyes leányka oly biztosan, oly higgadtan végezte azokat a meglehetősen komplikált gyakorlatokat hogy semmi kívánni valót nem hagytak maguk után. Elragadó volt élükön Gserjesi Károly négy éves kis leánykája. A leánykák füzéréről tehát csakis egyedül az lehet a vélemény, hogy hibátlanság, könnyedség, egyöntetűség a főjellemzői. Hosszas tapsvihar után meg kellett a leányok füzérét ismételni. Majd Fazekas J. és Szabó Béla iskolavivásában már a nagyobb gyakorlat, csakis rendszeres vívás utján elsajáthitató vívó modort volt alkalmunk szemlélhetni. Az ezután következő szám, a fiuk füzére sem aratott az előbbieknél kisebb sikert, jóllehet ezek a szabad- gyakorlatok követelték talán a legnagyobb figyelmet és gyakorlatot. Hálásan voltak összeválogatva, mert nehézségük mellett végtelenül tetszetősek is voltak. Óraszer- kezetszerü pontossággal végzett mozgásokat szemlélhettünk ebben a csinos müsorszámban. A műsor utolsó száma a korlát gyakorlatok versenye volt. A sport komolyságának magaslatára emelkedett e versenyszámban. Minden versenyzőt az elsőség sikore vezérelte, megfeszültek az izmok és szebbnél szebb szabadon választott gyakorlatokat élvezhetett a lelkes és hálás közönség, amely minden egyes szép gyakorlatot külön is megtapsolt. Kiváló gyakorlatokat mutattak be: Kenessey J. Fazekas J. ifj. Schinger, Stanek Lajos, de a többiek sem maradtak sokkal mögöttük. Még a legnagyobb rosszakarat sem tehet egyebet a RAFG torna és vívó ünnepélye után, mint elismerésének kifejezését és csodálkozását a rövid fennállásu egyesület ez elvitathatatlan sikerével szemben. Oly harmonikus, oly megkapó volt az egész műsor összeállítása, oly szakszerűen kidolgozott tervezet végrehajtása volt az egész ünnepély, hogy még a legkényesebb Ízlésű sportférfiakat is ki kellett elégítenie. A RAFG. elnöke meleg szavakkal köszönte meg a feltűnően szép számú közönség megjelenését, amely a sportok iránti érdeklődésének értékelhető tanujelét adta ezzel. A legnagyobb köszönet és elismerés hangján emlékezett meg Gserjesi Károly művezető elnöktársa odaadó, buzgó és nagy sikerű tevékenységéről, mellyel a helybeli sportéletnek irányt adott és irányelveit győzelemre juttatta. Majd kitért Szabó Béla tevékenységének méltatására, kinek nem kis érdemei vannak az ünnepség sikerei körül s akit biztosított az ifjú egyesület osztatlan szere- tetéről. Nem feledkezett meg köszönő szavaiban Király Lászlóról, a Vén Fiuk vezetőjéről sem, aki mindig nagy figyelemmel kiséri a helybeli sportélet minden egyes mozzanatát és úgy anyagi, mint erkölcsi támogatásai e téren is — bár elvével ellenkezően, de — köztudomásúak. Az elnök szavai nem tértek ki a Vén Fiuk társaságának dicsérete elől sem, amely társaság rokonszen- vének már nem egy esetben adott érzékelhető módon kifejezést. És végül hálás köszönetét fejezi ki helységünk dédelgetett kedvenczének, a Szalon zenekarnak, amely nélkül ma helybeli ünnepség el sem képzelhető és amely itt is a tőle már szokásos sikereket aratta, nagy fontosságú hivatását, mint segítő eszköz igen jól betöltötte s kivált kitűnt pompásan sikerült RAFG. indulójával. Végül kihirdetésre került a korlát-verseny eredménye, melynek díszes ezüst érmét Kenesseynek, bronz érmét pedig Fazekasnak Ítélte oda a háromtagú zsűri. aoaaaasxxsix Y porcellán pouder ez idő szerint a legjobb pouder a világon. A Yes porcellán pouderrel ápolt női arc gyönyörű színével és előkelő kinézésével tűnik ki, mivel már néhány napi használat után eltűnnek az arcot elrutitó pattanások, szeplők és mindennemű bőrtisztátalanságok. A Yes i Porcellá poudert minden nő használja, aki szép akar lenni; királynők, hercegnők, udvarhölgyek ennek köszönik szépségüket. De megszerezheti a legszegényebb nő is és ezáltal oly szép lehet, mint a legelőkelőbb hölgy, aki egész napját szépsége ápolásának szenteli. Innen van az, hogy a Yes porcellán POUDER minden nő kedvenc poudere. Ha valaki végig megy egy nagyváros korzóján, ahol sok szép nőt lát, úgy meg fogja látni, hogy azok mind Yes porcellán poudert használnak. Kapható bárhol, minden drogueriában és gyógytárban. Ára 3 és 1 korona. Eladási központ: Yes porcellán pouder részvénytársaság, Budapest, IV. kér., Kecskeméti-utca 8. szám. SHHSSHSHSSSHSiS