Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
3 szám. RÁKOS VIUEKK 3. oldal. orvosi állás szervezéséről szóló határozat is jóváhagyás alatt áll s remélhetőleg kora tavaszra ez is meg lesz s akkor az ellenőrzés is más alakot ölt a piaczunkon. A polgári leányiskola. A tanfelügyelőtől érdekes rendelet érkezett a községhez. Nyilatkozatot kér a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter rendeletére arról, hogy mely időponttól kívánja a község a polgári leányiskolát saját kezelésébe átvenni? A képviselő- testület azt feleli, hogy a község pénzügyi helyzete egyelőre egyáltalán nem teszi lehetővé az iskola átvételét, hanem vegye át az állam, a főváros tőszomszédságában kiváló kulturális szolgálatot teljesítő in ézetet Apró honossági és illetőségi ügyek tárgyalása zárta be a mindenképen érdekes és fontos közgyűlést. HÍREK. Mulatság az ev. templom javára. A Rákosszent- mihályon tervezett ág h ev templom javára igazán nagyszabású mulatságot rendeznek február elsején a Biróné vendéglő helyiségében. Szentmihály egész úri közönsége, valláskülönbség nélkül buzgolkodik az istenes czel érdekében s már is bizonyos, hoiry hetedhétországra szóló mulatságot teremtenek. A rendezes munkáját a helybeli uriasszonyok végzik s afele batyubál készül. A famíliák adják a kitűnő ételeket, melyeket adagonként meghatározott csekély díjért vásárolhat a mulatság közönsége. A pinezéreket fiatal urileányok zsidó, kik kedvező körülmények között a karavánokból hirtelen nagy vagyont tudnak összeharácsolni. Tovább menve Tripolisztól a tengerparton, a közelfekvő tunisi határig már egyetlen nevezetesebb helyet sem találunk, kelet felé is a tulajdonképeni Tripoliszban csak két említésre méltó hely van, a hegyvidék székhelye Yefren, hol egy kis török erőd áll egy kaimakam parancsnoksága alatt és Lebda, az egykor Leptis magna, melynek egykori nagyságát egy hatalmas amphiteatrum romja, több oszlop és szobor hiidetik. A keleti partvidék főszékhelyén, Bengaziban, jelenleg csak 8000 lakos van. de ezek negyedrésze európai, igen sok a zsidó, kik e helyet Tripolisz és Alexandria között a legélénkebb forgalmú várossá tették. Különösen gabonát, marhákat és bőröket adnak el Máltának, bár bemohosodott kikötőjében csak sekély járatú hajók fordulhatnak meg. Kávéházban. Én : .Előttem egész csomó újság. Olvasom Semmi értelem ! . . . Szemem vibrál ... a betű táncol '. . Nagy Isten 1 Mi van ma veLm ?“ A szivem: Én újság nélkül érzem az utságot: A szomszéd kis lány, hogy megbabonázott... Fenyves Sándor. helyettesítik ők hordják szét az ételt-italt. Lesz pezs- gős-, ezukros- és trafikos-sátor, italmérő söntés és sok más egyéb. Megjelenés egyszerű ruhában, különben is a legtöbb hölgy háziasszonyi tisztet tölt be és az etelek adagolásával lesz elfoglalva Lesz teázás és óriási tombola is. értékes nyereménytárgyakkal. Az érdekes és mindenekfelett kedélyesnek ígérkező mulatság 7 órakor kezdődik. A rendezőség ev. része viszonzásul vállalkozott arra, hogy a róm. kath. templomunk javára rendezendő legközelebbi mulatságon hasonló buzgalommal vesz részt a rendezés munkájában és az estély sikeres előmozdításában. Ez különben hagyományos nálunk és büszkék is vagyunk rá Utczaburkoiás. A rákosszentmihályi utczaburkolásra vonatkozó terveket a község elöljárósága felülbírálás czéljából felterjesztette az államépitészeti hivatalba. A tervek most érkeztek vissza a községházára, még pedig azzal az örvendetes megjegyzéssel, hogy az államépitészeti hivatal semmi kifogást nem talált sem a tervek, sem a költségvetés ellen. Most tehát nincs többé akadálya, hogy ez a fontos és sürgős ügy is a végleges megoldás révébe jusson. A kiküldött útügyi bizottság, értesülésünk szerint, legközelebb már újból felveszi a tárgyalások fonalat s még a tavasz előtt javaslatot tesz a kepviselőtestületnek. A rákosszentmihályi teherállomás. A helyiérdekű vasút Rákosszentmihály állomásán megnyílt a teherpályaudvar, melyet teljesen berendeztek teher és gyors áruk felvételére és leadására egyaránt. A Rákosszent- mihályra küldendő árukat tehát ezentúl nem kell sem Rákosfalvára, sem valamelyik magyar államvasuti teher páyaudvarra irányittatni, hanem egyenesen Rákosszent- mihályra kell minden további megjegyzés nélkül czi- mezni és bármely más vasúti vonalról is közvetlenül a mi állomásunkra érkezik és csak innen kell hazaszállítani vagy itt lehet az árukat viszont feladni is. A szállítás nem csak kocsiszámra hanem darabonként is történik s igy most már kényelmes és tökéletes vasúti teherforgalmunk nyílik meg. Az uj teherállomás mérhetetlen kényelmére lesz lakosságunknak és fuvardíjban óriási megtakaritást jelent, a kényelmes hozzá- férhetés előnyét nem is számítva. Nagy előnye ezenfelül. hogy a vámvonalon kivül fekszik s igy rengeteg vámkellemetlenségtől menti meg közönségünket Csak az tudja ezt méltányolni kellőképen, akinek fogyasztási adóköteles szállítmányai érkeztek eddig vámon belül fekvő állomásra és úgy kellett azokat a vámon keresztül ismét kiszállítani Igazi örömhír tehát a teherállomásunk megnyíltáról szóló jelentés. Közlekedésünk. A helyi érdekű vasút igazgatósága eredetileg is azzal állapította meg a rákosszentmihályi menetrendet hogy a gyakorlati tapasztalatok felhasználásával utóbb ki fogja egészíteni, a mint ezt a megnyitásról szóló tudósításunkban jelentettük is. A vasút uj vezetősége azonban, Sándor Pál vezérigazgató inten- cziói szerint azt az elvet követi, hogy a hol orvoslás kell, ott nyomban intézkedik és nem várja meg még a legközelebbi hivatalos alkalmat sem. Ennek a példás elözekenységnek érdekes tanúbizonysága az az eset, mely e héten történt. Egy rákosszentmihályi lakos az egyik estilapban panaszos felszólalást tett közzé a szent- mihályi reggeli menetrendnek bizonyos hiányossága miatt, mire a vasút igazgatósága másnap a következő nyilatkozattal felelt: Az Est mai számában a napi hírek rovatában „A rákosszentmihályi közlekedés“ czim alatt megjelent közleményre Sándor Pál vezérigazgató ur meghagyásából van szerencsém a következő helyreigazítással szolgálni: A rákosszentmihályi uj vonal megnyitása alkalmával eredetileg a menetrend úgy volt összeállítva, hogy Rákosszentmihály belterületéről reggel 6 17, 6.^2, 6.48 és 7.22 órakor indult egy vonat pót