Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-24 / 47. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 47. szám. sem veszik nálunk. Nem gondolnak arra, mennyit ártanak vele embertársaiknak és önmaguknak. Azután a kávéházak! Istenem, mily elszomorító azt látni hogy családanyák elviszik gyermekeiket abba a levegőbe és abba a környezetbe! Tessék végigmenni Budapest utczáin, mennyi a kávéház s az mind tele! Ez Németországban nincs. Drezdában pl. összesen van talán !0 kávéház, pedig lakosainak száma körülbelül 40Ü.0C0. Amik vannak is nagyon egyszerűek és nőket alig látni bennük. Mert ők, ha idejük engedi, kirándulnak gyermekeikkel s nem ülnek be a kávéházba rossz levegőt szívni. De piros pozsgásak is a szász gyerekek! Ezeket a dolgokat kívánatos volna nálunk is meghonosítani s nem a külföldi ipart pártolni, melylyel a legtöbb esetben a miénk is kiállja a versenyt, csak alkalmat kell adni az iparosnak, hogy jobbat produkálhasson, azzal, hogy első sorban mi vesszük meg készítményét. A drezdai kiállításon látszott, hogy a külföld is megbecsül bennünket, ha néha megmutatjuk a művelt nyugatnak, hogy mi is tudunk valamit! Csak mi magunk vagyunk elragadtatva a külföldi dolgoktól, bármily gyatrák legyenek is és lebecsméreljük a magunkét. A külföldön ez fordítva van. Iparukat mindenek fölé helyezik és reklámot csinálva elárasztják a külföldöt vele. Pedig magam tapasztaltam, mily drága pl. a valamire való bútor. Mi pedig, ha sajátunk jó is. mellőzzük, mert hát csak külföldi kell. Csak franczia virág kell a kalapra! Nagyon drága, de nem baj, a mienk olcsóbb, tehát csak nem lehet oly szép! Keztyüt elegáns nő csak franczia, férfi csak angol czimkéset vesz. Kalapot és nyakkendőt csak nem vesz valamire való ur, ha nem „inglis* gyártmány ! Magyar íróink kedves műveit csak nem fogják elolvasni vagy pláne megvenni, mikor olvashatnak’ Leipzigből és Párisból jött pikantériákat?! És igy tovább minden téren! Mégis megbecsülnek kissé a külföldön, ez látszott abból is, hogy a főiskola igazgatójának elküldötte Drezda város tanácsa a kiállítás tervrajzát, azzal a megjegyzéssel, hogy válassza ki a magyar csoport számára a neki tetsző helyet, még nincs lefoglalva egy sem. Igaz, hogy személyesen ismeri az igazgatót, de mégis igen megtisztelő ajánlat, a többi nagyhatalom előtt választani! Ezért is volt oly szép helyen a magyar kiállítás! Igaz, hogy mellettünk a csehek voltak, s csak azután jött az osztrákok kiáliitása, azért a müveit nyugati államok kiküldöttei azt gondolták, hogy mi is osztrák tartomány vagyunk! No de ezt mi lehetőleg sokszor szóvá tettük és kifejtettük nekik politikai helyzetünket. S bizony sokszor meg kellett még azt is mondanunk, hogy nálunk nem csak mindig a „gollas“ és tök járja, finomabb ételeink vannak, mint az ő szász, mindenre saft kosztjuk, a mi bizony tiz nap alatt alaposan tönkre tette a mi kényes gyomrunkat! így vagyunk mi magyarok, künn még a rossz kosztot is megfizetjük drágán, haza jőve dicsérjük és olcsónak mondjuk! Igaz, ehetik az ember 1VS márkáért dinét, de azt csak egyék meg ők. mert az igazán kritikán aluli! Akkor én inkább megeszem a magyarul mondott ebédet 2 fogásból, mint egy dinnét 4 fogásból! Nálunk folyton szidják a pinczéreket! Drezdában bemegy az ember az étterembe: nem köszönnek, kimehet, nem köszönnek, ha mindjárt 1 márka borravalót kapnak. Sokkal büszkébbek és szárazabb természetű emberek, a bókoláshoz nem értenek. A mi meg a kalauzokat illeti, *azok sem mind udvariasok, épen mint nálunk! A szászokból általában a gavalléria hiányzik! Ezt megmutatták a kongresszus rendezésénél is. Mi tagok csak a kiállítást látogathattuk ingyen, azaz a 10 koronás kongresszusi jegy előmutatásával. Különben bárhova kalauzoltak, hogy valamit megtekintsünk, mindenütt fizettünk. Ezt egy alkalommal egy német tanárnak fel is panaszoltam és ő be is látta, hogy bizony ez nem vendégszeretet, de ők maguk erre nem is gondoltak. Mondtam is neki, hogy majd megmutatjuk mi, hogy mi a magyar vendégszeretet, ha nálunk lesz a kongresszus! Helyt is á'ltunk vendégszeretetünkkel, mindjárt a megnyitás napján. Bankettet rendeztünk Engauban, a városi tanácsos és családja tiszteletére viszonozni akarván az ő irántunk tanúsított szívességét. Résztvett benne sok magyar, a többi állam is mind képviselve volt egy két taggal. Kedves, idillikus helyen, jól rendezve, nagyon sikerült volt az est. A tanácsos és családja, úgyszintén a többi vendég is el volt ragadtatva. Vacsora után egy pár rajztanár igen szellemes és humoros dolgot adott elő. Volt ének és magyar zene, eljátszották a különböző nemzeti hym- nuszokat. Azután következtek a felköszöntők, melyek közül a legérdekesebb — persze ránk nézve — a bécsi tanáré volt, ki nem győzött bennünket égig magasztalni. Érre következett a mi magyar tanárunk válasza. Amennyire igaz, ép oly szellemes és kedves volt, elhivén az osztrák dicsérő himnuszát s a többek közt azt mord- ván: a magyar és osztrák olyan házaspár, melynél mindkét fél szeretne elválni, mert mindig czivódnak, de mégsem tudnak meglenni egymás nélkül! Ezt az igazán aranyos, kedves és különben is meleg hangú beszédet eget, azaz falat verő hoch és éljen követte. A tanácsos már egészen kijött szokott flegmájából. Magához hívta kedves kollegánkat, a főrendezőt, ki igazán sokat is fáradt az ügy érdekében, jobbról és balról hatalmas csókot czupr pantott az arczára, s mondá: „Ez szól az összes magyarnak, kiket úgy megszeretett, hogy bizony mind végig csókolná őket !* Fesztelen jó kedvünk egészen felvillamozta őt és az egész idegen társaságot. A kongresszuson részt vett tagok közül mi voltunk a legtöbben, számszerint 180-an. A legnagyobb államok csak felényi és még kevesebb taggal voltak képviselve. Ebből látszik, hogy a magyarban igenis meg van a kellő ambiczió lelkesedni minden szépért és jóért és ahol lehet, vágyik tanulni. Mindenütt örömmel láttak bennünket; tagadhatatlan, hogy élénk temperamentumunk és tömeges megjelenésünk idézte ezt elő. Kiállításunkból pedig meggyőződhettek, hogy nem csak mulatni, de komolyan dolgozni is tudunk. Művészeti oktatásunk elsőrendű és főiskolánk kiállja a versenyt, mit a külföld is elismer. Az ősz óta már több külföldi szakember látogatta meg, utóljára a new-yorki középiskolák művészeti felügyelője volt itt, és tanulmányozta előadásait. Ebből is látszik, hogy a külföld is megbecsüli munkálkodásunkat, csak mi becsülnénk meg a magunkét! A magyarnak édes-bus zenéje is nagy hatással van mindenkire. Énnek illusztrálására csak egy momentumot. akarok felemlíteni. A bucsu-banketten czigány játszott. Vacsora után egy fiatal magyar festő felmegy a pódiumra, kiveszi a prímás kezéből a hegedűt s remekül eljátszik nehány magyar dalt, köztük „Csak FABIOLA HAJSZESZ (törv. védve) felülmúl minden hajnövesztő és hajápoló szert. Üdíti a fejidegeket, erősiti a hajcsirákat; hajhullás ellen a legbiztosabb szer. Használata folytán a haj sürü, dús marad a legvégső korig. Ártalmas anyagot nem tartalmaz. Kapható 2 koronás üvegekben. FABIOLA KENŐCS (törv. védve) előmozdítja a haj, bajusz, szakáll és szemöldök növését. Páratlan hatású és nem ártalmas Kapható 2 koronás tégelyekben. FABIOLA ARCKRÉMÉ (törv. védve). Legbiztosabb szer szeplő, májfoltok, pattanások, bőratka (mitesser) és mindennemű böitisztátlanság ellen. 1 nagy tégely Fabiola- kreme 2 korona. 1 doboz Fabiola-hölgypor 3 korona (3 színben). 1 darab Fabiola-szappan 1 korona. — Kapható a készítőnél: — özv. Spannraft Á. Ágostonénál, ZSrfi azonkívül minden jobb drogueriában és gyógytárban
