Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 46. szám. élvezetek, a kényelem után vágyakozók serege, hanem inkább a kényszerűség népesíti be a pesti határközségeket, a lakásuzsora, a megélhetés drágasága és a többi számtalan nyomasztó teher. A friss levegőt kereső fővárosi ember kora tavasztól késő őszig családostul vendége volt a környék falvainak, azok jórésze ma már állandó lakója lett, jómaga naponta kétirányú kényszerutazásnak van alávetve a mindennapi kenyér megszerzéséért, gyermekeit pedig ugyanilyen módon iskoláztatja, i h'A jó öreg gőzviczinális korszakának vége táján már érezhetően megszaporodott az utazó diáksereg, aminek pregnáns kifejezést adott a vasúttársaság azzal, hogy külön, úgynevezett tanulószakaszt tartott fenn az ifjúság számára. A villamos viczinális nagy terjedelmű, kevésszámú kocsival biró, sokvonatu járatai nem engedik meg ezt a fényűzést, amely csak látszólag volt hasznos, tényleg azonban sokkal több káros oldala volt. De ezek után lássuk csak az utazó diák jellegzetes, megkülönböztető tulajdonságait, jellemrajzát. Történeti tény, hogy a tanulószakasz utasainak népesedésével párhuzamban, rohamosan emelkedett a vidékről bejáró, gyenge, hanyag tanulók száma, ez elvitáz- hatatlan tény, ezt igazolják az összes fővárosi tanintézetek hivatalos iratai, de igazolja az a számos szülő, akik nem tudták és talán ma sem tudják mire vélni, hogy gyermekük, aki az elemi iskolát R. W. vagy X. tanító uraknál kitűnő eredménnyel végezte és családi zseni számba megy — minden családban van egy-két ilyen — a pesti középiskolában nehezen boldogul, sőt novemberben már intő czédulát hoz, de ez még hagyján, hanem husvétkor, Uram bocsá’ — el is bukik. Emellett azonban sok oly eset is ismeretes, amidőn a fővárosból jövő vagy vidékről felköltözött szülők eminens közép- iskolás, nem is első, de felsőbb osztályú gyermeke egyszerre csak rosszul tanult és ugyancsak meg is bukott, esetleg osztályt is ismételt. Az első esetben sok alkalomkor kárhoztatták a szülők az iskolát, pedig minden ok és alap nélkül, mert ime, az utóbbi példán beigazolta maga a valóság, hogy itt nem az iskola, a tanitás hiányossága volt a döntő ok, hanem valami egészen más, talán közvetlenül nem is a tanuló. Bizony, teljes egészében nem a tanuló az oka azoknak a szomorú eredményeknek, melyek a környék diáksága szellemi produkczióját jellemzik, ő csak egyik erős összetevője. A vasúton való iskolába járásnak kiküszöbölhetetlen hibái közé tartozik, hogy hirtelenében csak - egyet említsek a sok közül, az például, hogy a vasút közös találkozóhelye az ifjúságnak, hogy a nevén nevezzük, valóságos diákkaszinó, ahol meghányják-vetik a nap eseményeit, ahol különböző nemű és korú ifjak hosszabb- rövidebb ideig kénytelenségből együtt utazva, egymást a legkülönbözőbb csinytalanságokra, iskolai kihágásokra oktatva, néha oly terekre is ki-kicsapnak, melyek már sok esetben okozói voltak annak, hogy az ifjú kénytelen volt pályáját megszakítani vagy más pályára lépni. Az apraja itt beszéli meg a délutáni játék programmját. Ha valaki ilyen iskolás gyermekekkel utazik délben hazafelé, ritkán tapasztalhatja, hogy másról folyna a tanuló diskurzusa, mint szórakoztató könyvekről, játékról, csinytalanságról. A vasúti hazafelé való utazás el nem képzelhető a kisebb tanulónál meséskönyv nélkül, a melyet otthon sem tesz el, ott tovább folytatja az elbeszélést, ahol a vonaton abba hagyta. A diáksereg nagyobbja mindenben a helyzetek ura, olyképen, hogy ő látja el a szórakoztató, az udvarló karrikaturás szerepét a tanuló leánykák, azaz pardon, az ifjú hölgyvilág tarka csoportjában. Én azt hiszem, ez a szórakoztató művelet a vonatról való leszállással dehogy is ér véget, sőt alighanem ott csak kezdődik. Hihetetlen jártasságra tesznek ebben szert a mi mindkét nembeli serdültebb tanulóink. Megtanulhat tőlük bárki snájdigul udvarolni vagy az udvarlást elfogadni, sőt alkalomszerű társalgási modorral viszonozni. Az utazó diák természetrajzában is látok fejlődéstani fokozatokat, amelyek mindinkább szomorúbb színezetükkel méltán kétségbeejtenek sok oly szülőt, akik a gyermekük kiképeztetéseért egész tehetségüket és vagyonkészségüket a gyermeki hála reménye nélkül érettük latba vetik. Az újdonsült kis diák a vasúton tapasztaltabb társától megtanulja, miképen ölje el a délutánját szórakozásokkal vagy könyvek mellett, tanulás nélkül. És erre csekély kivétellel mindegyik kapható is, mert — és ezen nem is csodálkozhatunk, — a korai felkelés, a meg nem szokott, de amúgy is hosszú vasúti ut, a késői ebéd stb. mind csábítanak a kényelemre, a kötelességek teljesítésének lazább irányú felfogására A másik tanulót meg egy harmadik, vásottabb az iskola büntetlen kerülésére oktatja ki, ezt ismét egy negyedik még főbenjáróbb bűnökre. Ezzel még nem fejeződött be a vétségek fokozata. Több esetben még csak itt kezdődik és szomorú, de be kell vallanunk, már eddig is nem egy esetben a patronázsban, a javítóintézetben, sőt a gyermek- bíróság előtt végződött és irtóztató arra még csak gondolni is, hogy hátha ez még csak egy kezdett kezdete egy még sötétebb végpontú visszafejlődésnek. Mindezekkel csak azt akartam jelezni, hogy gyermekeink minden selekczió nélkül mindenféle társadalmi rétegbeli gyermekekkel utazva, azoktól több rosszat sajátítanak el, mint jót és ez az, ami a mi diákunkat típussá avatja. Minden szabály és típus alól természetszerűleg vannak kivételek, de személyes tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy másfél évtized óta csaknem név- szerint meg tudom nevezni ezeket a kivételeket, jóllehet azóta százszor is kiürült és megtelt a tanulószakasz vidám tanulósereggel, ezek a kivételek csak megerősíthetik a fenti tapasztalati tényt. Elvitázhatatlan, hogy a főváros vidéke tanulóifjúsága már csak szabadabb, jobb levegővel fűszerezett életmódjánál fogva is több igényt tarthat fővárosi társaival szemben a szabad testmozgásra, erre több alkalma is van, ezen helyzetjogával él, vidéki arczszine is erről tesz tanúságot, de a szülőnek jóindulattal fékező keze minden ezirányu túlkapásait már alapjában kell, hogy megakadályozza. És ha már a szülőket is véletlenül említettük, szabad legyen egy kis nemtetszés nyilvánításomnak helyt kérnem. Nyilvánvaló tény, hogy a helybeli szülő kisebb-nagyobb mértékben nem igen ér rá gyermekeivel állandóan foglalkozni, mint talán a fővárosi szülők, a tapasztalatok arra' a meggyőződésre juttatnak, hogy némely gyermeken éppenséggel nem vehető észre a családi nevelés, a felügyelet oly hamar észre vehető hatása. Bizony, ez sok helyen hiányzik, minek viszont oka lehet talán az, hogy amig egyrészt az atya egész napi hivatalos ideje hátramaradó részét a vasúton való utazással tölti el, az anya másrészt nem képes a megkövetelendő erélyt gyermekével szemben kifejteni. Ennek következménye azután a tanulási eredményben kifejezésre Jut, de a billiárd vagy egyéb játék tudásában nem. Érdekes megemliteni, hogy ma már 14—16 éves ifjak kitünően billiárdoznak. Hol tanulták ezt, vájjon odahaza, avagy a tanuló idő keretén kívül? És honnan vették ehhez a pénzt? Könnyű volna reá a felelet. Eljutottam tehát azon pontig, ahol az iskolával karöltve működő házi felügyelet hiányait hozzácsatoltam a vasúton való utazás káros hatásaihoz. Rámutatok ez ezzel arra, hogy a vidéki szülőnek kettőzött szorgalommal kellene éberkednie gyermeke tanulmányai elégségességén. Ahol pedig ez lehetetlen vagy korlátozva
