Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-03 / 44. szám
Rákosszentmihály, 1912. vasárnap, november 3. szám. XII. évfolyam. VID fföZöAZ&flSrtGI HETILAP fttfKQSSZÉNTAIhflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA* á MÁTYÁSFÖLDI NYAftALÓTULAJÖÖNÖSOR EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOS! KÖZMŰVELŐDÉSI ES JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET} RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK* ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! tPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET. A POLOÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLY! KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: R á ko s s z c 111 mill ii ly, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEM VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre ........................8 kor Fé l évre..........................4 „ Ne gyed évre........................2 , EG YES SZÁM ARA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Halottak napján. Szomorú, őszi idő, nehéz köd száll a földre. Hervadt lomb függ az ágakon. Hideg őszi szél hordja a sárga levelet, mintha a haldokló földnek volna hideg lehelete. Midőn a természet a fák sárgult levelével takarja be a hantokat, az ember az emlékezetnek, az elhunytak emlékének szentel ünnepet. Temetőbe siet az árva karján koszorúval, melyet az ősz utolsó virágaiból fűzött; hogy ha volt virág a bölcsőn, legyen virág a sir felett, amely elfed egy drága életet. Amily általános az emberek lelkében az emlékezet, oly általános a szivekben az elhunytak iránti kegyelet, amely kegyelet a szív mélyéből, a szeretetböl fakad, a szertetből, amelynek nincs a sirnál határa, amely könyezve kiséri ki az elhunytat. Erről beszél a népek ünnepe. Erről beszélnek az ősidők hitregéi, erről beszélnek a rómaiak hamvvedrei, a görögök obulusai, az ős magyar nemzetnek megszentelt berkei, a katakombák hittel teljes megható búcsúszavai, a csendes temetők sírkeresztjeinek néma betűi. Tört remények között járunk, s utunk a temetőbe vezet, a hol nyugszanak ők, kik előttünk éltek, s nyugodni fognak, kik utánunk jönnek. A régieknek volt a szép szokásuk, hogy a templom köré temették halottaikat, hogy az élők, mielőtt a templomba lépnének, elmélkedjenek, s innen van, hogy bár tudtak örülni, az élet örömeinek, nem feledték el annak múlandóságát. Hová lesz a szó, hová az erő, hová a gondolat? A vérig üldözött becsületesség nem kapja-e meg jutalmát; a bűn, amely felemelt fővel járt, be lesz majd takarva? Az igazság el lesz majd hántolva, miért hát a játék, a jog és igazság szava, miért állítunk hát emléket a hit s erénynek? Az élet csak színdarab, amely elvezet a nyugalom helyére, a temetőbe, de megnyugodni nem tud, mert nem tudja, nem akarja hinni, hogy aki szivének, lelkének Isten után mindene volt, örökre elenyészik. Innen a czipruslombok a sirhantokon, innen a halál költészete, innen van, hogy a síroknál kelnek a lelkekben a vigasztaló gondolatok, mert ott a sirnál a megsemmisüléstől természeténél fogva iszonyodó lélek közelebb érzi magát az Istenhez, minden élet kutforrásához. S ezért minden kor minden népei hittek a lélek életében, többé-kevésbbé világos fogalommal rendelkeztek a lélek életéről, amint többé-kevésbbé világos fogalmuk volt az Istenről. A vonzódás a természet ingere, a szeretet a lélek élete, s ez a szeretet erősebb, mint a halál, nem a por, nem csupán a lélek eloszló hüvelye az, ami fölé virágot tesz a szeretet, de a lélek, az egész emberi ész, kit óhajtva kér vissza a szív, amely a sirnál jobb életet keres, jobb életet remélt. De a szív telhetetlen, ha az aranyborjút teszi az oltárra. Maradó az élet — a mi nagyon sokszor igazságtalan. Egy rendezett világ, amely bölcs alkotásával — az emberi mély értelemnek annyi .kutatni valót ad, nem egy bölcs Teremtőt feltételez? Szent Pál apostol még a müveit pogány rómaiaknak is odakiált, hogy ha megismerték a századok futásában az emberiség történelmét a látható világból nem ismerik meg a láthatatlan alkotót. S ezen a tudomány haladása semmit sem változtat Az ember, aki a létező tanok elemeit atomokra bontja, az élet forrását csak az élet adójánál találja fel. Az Isten tág teret nyitott az emberi gondolkozásnak, de az igazságot adta vezérlő fonalul az anyagelvü elmélet a gondolkozásban; tönkre teszi gyakorlatban a társadalmi életet, az ember, ha az anyagnak áldozik, rosszabb lesz az állatnál, meit az állat betelik a táplálkozással, ha jóllakott, nem bántja az állattársát. „Jól nyugszik az elköltözött,“ mondja Kölcsey, „szélvész és vihar nem hat át a sírokon, de ha a sirnál vége van mindennek,“ mondja a bölcselő költő, „akkor irigyelhetjük az ég madarát, Lapunk mai száma 16 oldal.
