Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-13 / 41. szám
XII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1912. vasárnap, október 13. 41. szám. RÁKOS VIDÉKE TrtRSnDflLAt'és KÖZGAZDASÁG! HETILAP RflKOSSZÉMTnihflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA* A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁG! EöYEtöLfl^ RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSÓ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY« (PARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EOYES0LET. A POLOÁR1 DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály) Szentkórona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre ..... 8 kor Fél éve.......................4 . Negyed évre..................8 , EGYES SZÁM ARA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Emlékbeszéd. Tartotta a rákosszentmihály - czinkotai általános ipartestület október hatodifei ünnepélyén : Balázsovich Zoltán. Hatvanhárom éve ma annak a szomorú napnak, a mikor a magyar nemzet legkitűnőbb fiai vértanúhalált szenvedtek a hazáért. A mikor a nemzet hős vezérei feláldozták emberileg legértékesebb kincsüket, — az életüket a magyar nemzet függetlenségének és szabadságának oltárára. Mert oltár volt az a bitó, templom az a vesztőhely és a gyalázatos, a vértlihegő, embertelen bosszú gyászos áldozatai a magyar nemzet megdicsőült vértanúivá váltak. A történelem az azóta elmúlt félszázad távolságából meghiggadt Ítélettel leszűrte, hogy a magyar sza- badságharcz volt a legdicsőbb minden idők nemzeti küzdelmei között. A magyar szabadságharcz volt a legékesebb vérpiros rózsa, melyet a világot átalakitó küzdelmek megteremtek. Történelmi tanulság, hogy a haladás, a fejlődés törvénye az, hogy a meglevő kultúrát újonnan támadt erők és viharok lerombolják, hogy helyén uj élet pezs- düljön, uj kultúra támadjon, szebb, jobb, magasabb tökéletesebb a réginél. így alakult át a világ a törté' elmi idők óta is számtalanszor, mindmegannyi nagyküzdelem, vérengzés, katasztrófa után. A megrázkódtatás mindannyiszor roppant átalakulást és óriási pusztulást okozott, de az emelkedett elme távoli nézőpontjából ez a pusztulás nem szomorú, nem sajnálatos hanem természetszerű, elkerülhetetlen áldozat, az újnak, a szebbnek, a jobbnak bőven buzogó forrása. Az összesség, a világ, azonban egyénekből áll s az egyének, az egyes személyek életviszonyai a maguk kicsinyes körzetében másként alakulnak, mint az egyetemes tömegé. Emennek csak elemeit foglalják magukban — de mig az eszme szolgálatában — például áldozattá válni öröm és dicsőség, addig magának az egyénnek földi elmúlása szivettépő szomorúság és gyász, mélysé ges bánat abban a kicsiny körben, melynek az egyén szeretett tagja volt. A hangos dicsőség, a nagy megdicsőülés fényességében, azt elemeire bontva, igy találjuk meg a hitves könyeit, az apák és fiuk szivettépő zokogását, a minden emberi fogalom szerint legnagyobb veszteséget és áldozatot: az élet feláldozását. Mert véges emberi létünknek végtére is legelső kincse, mindene maga az élet, melynek értékét nem csökkentheti az, hogy felületes emberek gyakorta köny- nyedén is koczkáztatják, vagy meghasonlott lelkek el- keseredetten el is hajitják maguktól. Az emberi élet czéltudatos földi munkát végez, melynek útját Isten jelölte ki s a lélek a túlvilágra e földi létben készül elő és válik érdemessé az egész emberiség következetes és törvényszerű munkálkodásában. Minő csudás erőknek kell azoknak lenni, amik az embert kiszakítják családja, szerettei köréből, elfeledtetik vele a földi életének minden becsét és értékét s az eszme szolgálatába hajtják, amelynek hivatása, hogy a ' világ képét újra meg újra átformálván, egy-egy lépcsőfokkal feljebb gördítse azon az utón, amelynek végén a tökéletesség napja, — az előttünk még megfejthetetlen isteni titok, — a végczél fényeskedik! Az ezerhétszázas évek végén s az ezernyolczszázas évek első felében a szabadság szele lengett végig a vén Európán. Hol enyhébb fuvallatként, hol pusztító viharrá dagadva, hogy elsöpörje a rendeltetését betöltött múltat és helyébe megnyissa a teret az újonnan megérett szabadságeszmék és törekvések számára. A népek kéjjel kezdték szürcsölni a szabadság bűbájos italát és sorra lázba estek tőle. A forró vérü francziák országában ittas mámorrá fokozódott a láz s őrjöngő pusztítássá, borzai nas vérfürdővé fajult, de a vérpadon friss bimbó fakadt és uj kultúra, uj, szabad nemzeti és demokratiku* Francziaország alakult. A magyar nemzet szintén megértette a kor szavát és teremvén méltó nagy fiai vezérekül, megvívta ő is a maga ; nagyszerű szabadságharczát. Józanabbat, emberibbet ! amannál, de dicsőségesebbet és hősibbet, nemesebbet és I nagyszerűbbet a franczia példánál. Pedig itt egy elsanyar- J gatott, ezer sebből vérző, gyengült, meggyötört nemzet I bontotta ki zászlaját, nem csak az általános szabadságeszmék és népjogok szolgálatában, hanem nemzeti kultúrájának alig kihajtott, csenevész palántájáért és politikai függetlenségéért Nekünk nem csak önmagunkat kellett legyőznünk hogy alkalmasakká váljunk az uj eszmék befogadására, hanem az idegen hatalommal is meg kellett küzde- nünk, hogy béklyóit tágítsuk és tolakodó,zsarnoki ölelésétől megszabaduljunk. A magyar szabadságharcz tehát általános népjogokért, politikai függetlenségért és nemzeti szabadságért, kultúráért küzdött. E hármas nagy czél volt eszmei tartalma, melynek felséges ereje a leikedés lázát oltotta a nemzet fiaiba, leszakította az anya kebléről gyermekét, kiragadta a szerető hitves karjaiból a férfiakat, családja köréből az apákat és vitte, vitte, előre, a dicsőséges halálba . . . A háromszinü Szűz Máriás nemzeti lobogót dagasztotta a szél, embervér festette pirosra a mezőket, öreg udvarházakat perzselt fel a vörös tüzláng, templomokat 1 döntött halomba a romboló gránát bomba. A hölgyek Lapunk mai száma 18 oldal.
