Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-06 / 40. szám
40. szám. KAKOS VIDÉKÉ 3. oldal. nyos előzékenységet tapasztalhattunk legújabban és most már ismét él bennünk a remény, hogy bajainkat feltárván, orvoslást is találunk. De a felidézett katasztrófa azonban mégis felesleges volt. A lóvasut forgalmának korlátozása ugyanis valósággal katasztrofális ballépésnek tekinthető és olyan visszahatást keltett, mely egymagában is elég ok lett a hangulat megfordulására és a jóvátevés vágyát tette uralkodóvá. Múlt heti közlésünk nyomán a felháborodásnak valóságos vihara zúgott végig lakosságunk minden rétegén. Az első, érthető módon indulatosan megítélt helyzet azóta lényegesen tisztult is. Mindenek előtt sietünk elégtételt szolgáltatni Rákosszentmihály elöljáróságának, melyet — általános értelmezés szerint múlt heti czikkünk hibáztatott abban, hogy a szomorú fordulat elkövetkezését meg nem gátolta. Bár az erre vonatkozó megjegyzésünk nem azt tartalmazta s annak igazi értelme nem ez volt, világosság kedvéért mégis készségesen konstatáljuk, hogy községünk küldöttsége idejekorán eljárt a vasutigazgatóság- nál és kérte a lóvasut meghosszabbítására vonatkozó ígéret beváltását, de azt a feleletet kapta, hogy az ügy még az előkészítés állapotában van és nyomban el nem intézhető. A tervezett forgalomcsökkentésről azonban hivatalos tudomása nem volt s igy ez ellen a fellépésre sem oka, sem megbízása nem lehetett. Lapunk ugyan — jól értesült forrás nyomán — rámutatott erre a fenyegető veszedelemre, de az az októberi menetrend ki- bocsájtása előtt pozitív alakot nem öltött és olyan lehetetlennek látszott, hogy valószínűnek sem tekinthették. Kevés vigasztalásunk, hogy a következmények lapunk jól értesültségét bizonyították, de viszont örvendetes és megnyugtató tény, hogy a község nem csak nem hanyagolta el az ügyet, hanem a lehetőség határain belül a közérdek megvédésére mindent elkövetett, a mint azt egy évtized óta róla elismeréssel kellett minden esetben megállapítanunk. A lóvasut meghosszabbításának ügye úgy áll, hogy a helyiérdekű vasúttársaság igazgatósága valóban máig is tárgyalás alatt tartja, — e czélból a héten Haeffner igazgató újból bejárta a pálya egész hosszát, — újabb megbeszéléseket is folytattak Schvarczl Józseffel, a lóvasut igazgatójával s az eredményről közelebb már számot is adhatunk. Véleményünk megalkotását tehát fenn kell tartanunk arra az időre, a mikorra egyúttal az Anna-telep és Kisszentmihály régen megoldatlan közlekedési kérdésében is jobb tájékozódásra nyílik mód. Ezekután pedig elérkeztünk az éjjeli közlekedésünk dolgához, a melyben azonban a megnyugtató vigasztalást nem fogjuk ilyen könnyen megtalálni. A lóvasúti üzem korlátozása itt csakugyan özönvíz előtti állapotokat teremtett. Közönségünk egyáltalán nem hajlandó abba belenyugodni, hogy a kellő éjjeli közlekedésről lemondjon. Éjjel tizenegykor nem lehet még színház után hazamenni, mert sok darab olyan későn végződik, hogy a közönség a vonatot el nem érheti. Hát még a ki előadás után vacsorázni is óhajt a fővárosban, ami elvégre sem olyan túlságosan szerénytelen kívánság. Közönségünk a legerélyesebben követeli a későbbi vonatokat és ebben a törekvésében mindenkor maga mellett találja községünk elöljáróságát, mint a méltányos mozgalom vezetőjét is. Tudomásunk van róla, hogy a helyiérdekű vasúttársaság igazgatósága maga is átlátta, hogy visszafejlődésnek itt helye nem lehet és a forgalmi osztály, melynek főnöke Herczog főmérnök számtalan bizonyságát adta helyes érzékének és modern felfogásának, előterjesztést is tett, hogy tizenegy óra után még két körforgalmi vonatot indítsanak Rákosszentmihályra, hova igy az utolsó vonat 11 óra 40 perczkor indulna; az igazgatóság a napokban dönt a dicséretes javaslat felől s nem tételezhetjük fel, hogy ez a döntés ne legyen közönségünkre nézve ' kedvező. Csakhogy a mi publikumunk most már még tovább megy és egy bajjal napirendre hozza egy másik régi sérelmét is, mely abban áll, hogy a háromnegyed tizenkét órakor induló utolsó vonat sem elégítheti ki igényeit. Mert a mi fővárosi közönségünk joggal igényt tart a rendes színházi előadásokon kívül az orfeum, kabaré és más hasonló szórakozások kultiválására is. Ezek ma már nem erkölcstelen, ledér mulatságok, mint a „kék macskau korszakában, hanem a fővárosi kulturember élet- szükségletei közé tartoznak, amiktől nem lehet elrekesz- teni csupán azért, mert a szép Rákos vidékén lakik, a határkő külső oldalán. Módot kell találni, hogy éjjel egy órakor induljon vonat a fővárosból kifelé. Semmi lehetetlen sincs benne, csak akarni kell. Eddig mindig az volt a kifogás ellene, hogy a villamos telepet nem tarthatják éjfélen túl is üzemben. Hát akkor vontassák ezt az éjjeli vonatot gőzmozdonynyal, amilyen egész éjjel a teherforgalmat bonyolítja le. Ha pedig attól félnek, hogy a társaság ráfizet, mondják ki, hogy ezeken a vonatokon nincs' harmadik osztály, nem érvénye- nyesek a bérletjegyek, hanem minden utas egy koronát fizet fejenként. Még igy is köszönettel fogadjuk. Nem nagy dolog, tegyenek kísérletet vele: az eredmény majd bebizonyítja, hogy kinek van igaza . .. Ne nehezítsék meg minden módon a kintlakást, hanem tegyék kellemessé és kívánatossá. Az olyanféle rossz tréfákkal, mint most a háromnegyed tizenkettőről tizenegyre apadt szentmihályi éjjeli közlekedés, elkeserítik a publikumot és egyenesen elűzik innen az intelligens embereket. Reméljük, hogy hamarosan győzni fog csakugyan a jobb belátás és nem lesz szükség arra a nagyarányú akczióra, mely Rákosszentmihály, — de az éjjel egy órai vonat érdekében az egész Rákos vidékén keletkezik és elszántan szervezkedik és amelyben egyek és erősek leszünk valamennyien. A hétről. A mi sok, az mégis csak sok. Ez a keserves eső csak nem hagy el bennünket, mintha bosszút akarna állani a tavaszi és nyáreleji szárazságért. A Rákosvidékén elszáradtak a kertek, még a fogyasztó kúrát tartó villatulajdonosok se tudtak annyi locsoló vizet huzni, hogy mesterséges öntözés segítségével menthessék meg a szárazságtól zörgő szirmú virágaikat. Mikor aztán rendre elpusztult minden, akkor megeredt az eső és esik, esik, hogy talán soha se is lesz vége. Vén asszonyok szerint a háborút megelőző vízözön kezdődik, mert a háborús időket mindig jelzi vagy üstökösjárás, vagy az időjárásnak rendkívüli és szokatlan módon való meggabalyodása. Igaz, hogy nekünk, a mai gyönyörűséges viszonyok között, még épen csak ez hiányzott! Ezek a viszonyok már nem is viszonyok, hanem iszonyok. Meg ez a szüret! Ilyen savanyu, rossz bor már emberemlékezet óta nem volt, sőt most még ráadásul ilyen — sincs. A leghíresebb szentmihályi pinczék konganak az ürességtől. Mi lesz ebből, ha már borunk sem lesz?! Egyik környékbeli község tanácsában is a vizes világ ellen panaszkodtak. Az esővíz ellepte a község földjének egyik darabját és az elnöklő biró uram komoly aggodalommal tette meg a jelentést a gyűlésen, kezdvén mondókáját imigyen: — Nagy vizek feküsznek a természet tetején . . . A gyűlés helyszíni szemlére akarta küldeni a törvény - birót, de nem lehetett, mert éppen felekkel tárgyalt.
