Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
32. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. Az előadást jókedvű tánczvigalom fejezte be, hol a kis primadonnák és amorozók a jól végzett művészi munka öntudatával mulatoztak. A táncz rendezésében pedig Tóth Zsigmond tánczrendező és Szabó Árpád czigánybiró szereztek érdemeket. Az estély hölgy szereplői szép csokrokat kaptak ajándékul. A tiszta jövedelmet a róm. kath. templom és az épitendő ref. templom alapjára forditják. A rendezőség a következő felülfizetéseket nyugtat- ványozza köszönettel: Böhsl Ferenczné ^0.—, Csizmadia Gyula 5.—, Joó István 5.—, Tischler Győző 3.—, Kon- csek István 3. — , Szabó József 2.—, Benke István 2.—, N. N. 2.—, Hajnal Nándor I 50, Király Miksa 1.50, Fila Manczika 1.—, Madarász László 1.—, Polner Ernő 1.—, Szamossy Tibor 1.—, Szandovits Rudolf 1. — , N. N. 1.—, N. N. 1.—, Tóbiás Ádám I.—, Strahl N. —.50, N. N. —.50. Molnár Dezső —.40. Összesen 54.40 korona. Ugyancsak ez utón mond köszönetét a rendezőség Kecskeméthy Vincze, Kiss Ferencz, Nest János és Tóbiás Ádám polgártársainknak természetbeni és anyagi támogatásukért és fáradozásukért. A hétről. Akárki mit beszél is. a lóvasuton utazni mégis csak jó. A villamos meleg kocsijaiban, mint félig agyonütött legyek, kábultan düledeznek egymásra a verejtékező utasok, mig a szellős, nyitott lóvasúti kocsikon teli tüdővel szívja az ember az üde, jó levegőt, a Rákos vidéke legbecsesebb kincsét így történik, hogy a ló- vasutnak az év elején alaposan megfogyatkozott utazó- közönsége, fekozatosan újra megszaporodik s ma már epen nem megy csudaszámba, ha egy-egy kocsi, különösen vasárnapokon megtelik utassal. A minap két ur üldögélt a lóvasúti kocsi elején s a villamos vasúti balesetekről diskurálgatva, az egyik felsóhajtott, hogy bizony mégis csak nehéz mesterség a villamos kocsivezető hivatala is. — Hát még, ha lóvasutat kéne neki vezetni! — szól bele váratlanul, félig visszafordított fejjel a lóvasut derék kocsisa. — Máskor meg délfelé néhány utas döczögött a lóvasuton a Kossuth Lajos utczában. A Béla-utcza sarkán egy asszony leszáll és átadja a kocsisnak a jegy árát, 8 fillért. Egy kétfilléres azonban legurul a földre. Keresik, nem találják. Néhány percznyi veszteglés után a kocsi elindul s elmegy a Rákosi-uiig. A kocsist azonban furdalja a krajczár. Megáll tehát s visszamegy újra keresni. Nehány perez alatt meg is találja s ezzel minden akadály elhárult, a kocsi mehet tovább. Ideges embernek jó az ilyesmi; lám, az utasok is békén megvárták, mig a dolog rendbe nem jön. Pedig, ha siettek volna, akkor nem keresték volna a krajezárt. De nem siettek és nem ide gesek, hát inkább megkeresték. És ez igy volt emberséges dolog és egv kis igyekezettel ki is pótolta a kocsi az elvesztett időt. De mit csinálnak Budapesten, ha egykét pillanatra megakad a szüntelen rohanás a zajgó utczákon ! * A mi sok, az sok! Egy hét óta nem aludt Rákosszentmihály. Két nagy nyilvános mulatság egymás után és ráadásul még egész sereg magánkorhelykedés, ezt már mégis nehéz elviselni. A Vén fiuk szombati mulatsága vasárnap délután ért véget. Reggelre a hány Vén fiú, annyi kis társaságra foszlott a vendégsereg s ki-ki haza vitte a maga kompániáját. Itt a dalárda énekelt délig, ott korhelylevest kávéztak, amott pezsgős dugókkal lövöldöztek czélba, másutt meg a likőr és pálinka készletet ürítették ki nagy jókedvükben. Csak a szinészvendégek dőltek ki időnap előtt a sorból. Hiába, ők nem szentmihályiak. Két művész még az első vonat elindulása előtt módfelett elázott s mindenáron haza akart menni. Nem lehetett őket visszatartani semmiképen; útnak eredtek gyalog. Az utczasarkon azonban konstatálták, hogy a szentmihályi gyaloguton nagyon imbolygó a járás. Ez falu, itt nem lehet czipőben közlekedni Lehúzták hát mind a ketten a czipőjüket, az ujjúkra fűzték és nekivágtak a világnak — mezítláb. Hogy mi történt aztán velük, máig se tudni. Hajdanában, mikor az aranyos Göbel Jóska doktor még Göbel Jóska dr. volt és nem Göbel József dr. tekintélyes tiszti orvos és komoly családapa, történt már eféle megfutamodás a Biróné-, akkor Bürger meister- vendéglőből. Ö volt minden kompániák legelső kedvencze és vidám középpontja. A Sporttelep előadásának próbájáról hajnalfelé, mikor már a mulatozás túl kezdett csapni a lehetetlenség határain is, meglépett, de Klimkó Laczi észrevette azonban a doktor kapaczitálására nem hozta vissza, hanem hozzácsatlakozott és elindult vele Rákosfalva felé. A kompánia felfedezvén a szökést, utánuk eredt a czigánybandaval és muzsikaszóval kisérte haza őket. Rákosfalva határán aztán egyet gondoltak és visszafordultak éjjeli zenéket adni. A két jóbarát pedig nyugodni tért. Klimkó, a vendég azonban érdekes alakú bádog pikszist fedezett fel a doktor asztalán. — Hát ez mi? kérdi. A doktor nagy szemeket mereszt: — Ez, ez valami pompás dolog, kóstold csak meg. Felbontották s kezdik kanalazni a doboz porszerü tartalmát. Ilyenkor az ember rendszerint éhes. Megették az egészet, fenékig. Másnap délben, feltápászkodván, ott látják az üres bádog pikszist az asztalon. Klimkó Laczi fejében kezd felderengeni az éj története elolvassa hát a doboz feliratát: Higiama, gyermektápliszt. * Schmiedt Konrád budapesti vendéglős népszerű ember Rákosszentmihály on is, hol telektulajdonos és a szegény megboldogult Zelky Endre bátyánk jó embere lévén, megismertette a társasággal. A barátság megmaradt és Schmiedt Konrád a napokban újra vendégül látta a szentmihályi úri társaság egy részét kőbányai pin- c/éjében. Pompásan mulattak, akár fürödhettek volna a különböző kitűnő borokban, mint magyar mézes; kadarka és ,kár beléteks mire hazaértek úgy jártak, mint a debreczeni ember a komájával, akivel egész éjjel együtt mulatott és hajnaltájban azt kérdezte tőle, hogy: — Tulajdonképen kihez is legyen szerencsém? Volt, a ki félhárom órakor mindenáron haza akart menni, mert a felesége vacsorára várja. Volt, a kinek nem volt kalapja. Volt, a kinek hagyományos és elveszit- hetetlen szürke napernyőjéből nem maradt meg, csak a nyele, de máig se tudja, hogy hová lett a folytatása. Egyik kiránduló, a ki leikéből meg volt győződve, hogy egyedül ő maradt józan a társaságból, akkor éjjel, nyomban elbeszélte az eseményeket egy itthon maradt barátjának, a kivel a Solti vendéglőben találkozott. Legott elmondá, hogy mennyire eláztak a többiek. Másnap ugyanez a két ur véletlenül találkozott, a mikor az éjjeli elbeszélő ezzel kezdte a beszélgetést. — Nem is képzeled, hol jártunk tegnap! Hogy" járt a társaság, Kőbányán a pinezében eláztak . . . * Nagy vigasság volt a héten a Schwertzig Antal vendégszerető házánál is. Az elöljáróság tagjait és más helybeli honorácziorokat hivott meg vacsorára Schwertzig Antal s a hagyományos, hires gulyáshussal és malacz- pecsenyével fényesen megtraktálta vendégeit. Valaki, az előzmények súlya alatt, éjféltájban meglépett. De a kert ajtó be volt zárva s igy át kellett rajta ugrani. Hogy ki volt? Keressék meg, hogy kinek a tenyerén van a sérülés a vendégek közül.