Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
RÁKOS VIDÉKE 1. szám. 6. oldal. Hirdetmény. Felhivatnak mindazon községi lakosok, kik az 1912. évi borfogyasztási adóra nézve a községgel, mint bérlővel általányösszegben óhajtanának kiegyezni, miszerint ezen szándékukat a község elöljáróságánál írásban — a felajánlott összeg megjelölése mellett — január 31-ig jelentsék be; ellenkező esetben az általuk fogyasztandó bor után tételenként lesznek megadóztatva. Későbbi ajánlatokat az elöljáróság nem fogad el. Rákosszentmihály, 1912. január 1. Krenedits Sándor, főjegyző. HERESEK Rákosszentmihályon vagy Ehmann telepen amortizácziós kölcsönnel terhelt kis kétszobás jól épült házat. Ügynökök kizárva. Ajánlatokat „Kis ház“ alatt kérek a kiadóhivatalba. Hirdetmény. Tekintettel intézetünk rohamos fejlődésére, elhatároztuk, hogy eddigi 120,000 korona alaptőkénket 130,000 korona értékű uj részvény kibocsátásával 250,000 koronára felemeljük. Ehhez képest egyenlőre 700 darab uj részvényt bocsájtottunk ki, melyek jegyzése jelenleg folyik. Felkérjük a t. közönséget, hogy a részvényeket hivatalos helyiségünkben vagy igazgatóságunk és felügyelő-bizottságunk tagjainál minél tömegesebben jegyezni szíveskedjenek. A részvények értéke 100 kor., árfolyami értéke 103 kor A részvények 30 százaléka a jegyzés alkalmával, 30 százaléka f. évi julius hó 15-ig és 40 százaléka szeptember hó Tig fizetendő. Egyben szives tudomására adjuk, a t. közönségnek, hogy hivatalos óráinkat Rákosi-ut 47. sz. alatti helyiségünkben ezentúl minden hét kedd, péntek és szombati napjain d. u. 5—7 óráig tartjuk, amikor is szívesen állunk a közönség rendelkezésére, Rákosszentmihály, 1911. május 15. Takarékbetétek 5 százalékos kamatozásra — 5 koronától feljebb — elfogadtatnak. A Rákosszentmihály! Takarékpénztár R.-'f. igazgatósága. Rákosszentmihály és Vidéke Első Takarék- és Hitelszövetkezete nyolczaöik évtársulatát tartja. Felhívjuk a tisztelt közönség figyelmét, hogy a belépésre jelentkezni lehet a szövetkezet helyiségében minden hétfőn és csütörtökön délután 5—7 óra közt. — Együzletrész hetenkint 20 fillér, amely 40 korona hitelre jogosít. Tetszés szerint egy vagy több üzletrészt jegyezhet bárki. Személyi hitelt csekély kamat mellett lebonyolít. Betéteket 41/20/0 kamat mellett fogad el, az igazgatóság. I Magyar Structollipar Structoll Pleureus, szomorú toll, kócsag, div. tüzék Guttmann Antal Budapest, IV., Szervita-tér 8.1. emelet Dús választék! Gyári árak. Saját gyártmány! Telefon 91—13. Xorompay Dezső müszerészeti és hatóságilag engedélyezett villamos berendezési vállalata. Műhely és raktár : Hátaszeniöiiliálj, Kossuth Lajonitaa U. Villamosvilágitási, erőátviteli és müszerészeti munkálatoknak gondos elkészítése, előzékeny kiszolgálás és szolid árak mellett. Állandó raktár az összes szerelési anyagok, villamos főző és tütő készülékek, lámpatestek, csillárokból egyszerű és díszes kivitelben. Javítások és átalakítások ! 1 évi jótállás! Motorok, meglevő kutak és magas viztartánynyal bíró berendezések erőhajtására, vagy ennek hiányában automatikusan működő villamos szivattyúk viztartány nélkül. Csekély évi bérért jókarban tartás. EJ fűszer üzlet! Értesítem a t. közönséget, hogy Rákosszentmihályon, a piacztéren épült uj modern házban fűszer és csemege üzletet nyitottam. Teljesen elsőrendű, budapesti üzlet módjára felszerelve és berendezve. Minden szakmabeli czikk a legjobb minőségű és jutányos áron kapható. Állandó vevőimnek külön kedvezményeket nyújtok és különleges igényeit is kielégítem. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását es üzletem megtekintését. Az évadczikkek árait időnként e. lapban találja fel a t. közönség. Tisztelettel Brolb-ászlca. Béla, Rákosszentmihály, Piacztér. Ugyanott van másik üzletem : Első Rákosszentmihályi Bazár Áruház üveg, porczellán és egyéb edények, gyermekjátékok, karácsonyfa czikkek stb. phöbus villamos vállalatok részvénytársasága szerelési irodája Rákosszentmihály, Rákosi-ut 46. szám, gazdag mintaraktárt tart modern csillárokból. Különféle lámpák, villamos berendezések megrendelhetők. Jutányos árak! Jutányos árak!