Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-23 / 25. szám
25. szám. rákos vidéké 3. oldal nem teheti tönkre azt az egyetlen szórakozó helyet, amelynek fentartásához hozzá nem járul. Karlsbad, 1912 junius hó 18. Tisztelettel Dr. Spett Ferenc, a Nyaraló Tulajdonos Egyesületnek tagja, úgyis mint a Mátyásföldi Ifjúsági Egyesület elnöke. Az évi jelentés azt mutatja, hogy a parczellázás kérdése még nem érett, tehát az inditvány még korai. Óvatosságból azonban igen helyes volt idejekorán megtenni s nekünk nincs kétségünk benne, hogy meg is teszi a maga hatását és irányitóul fog szolgálni a par- czellázó terv végleges kialakulása alkalmával, miként ezt a választmány javaslata is ilyen értelemben kívánja. ■ ■■■■■■■■■■■■■»■■■■■■ ■■■■■■»■■■■■ ■■■■■■■■■■■■■■ UBHSk^ A társaságból. Annyira megszokott már ez a rovat a napilapok hasábjain, hogy bizonyára szívesen veszik t. olvasóink, ha olykor mi is elcsevegünk egy kissé a mi szeretett szükebb hazánk társaságbeli dolgairól, ártatlan pletykákkal és apróbb megfigyelésekkel fűszerezvén a közügyek terjedelmes, komoly anyagát. Biz, igaz, hogy az a sok komolyság nem mindenkor mulattató és bizonyos, hogy a nehéz, komoly sültekhez sokszor nélkülözhetetlen a savanykás, friss saláta vagy ízletes, édes kompót is. A rákosszentmihályi úgynevezett szezon az idén kissé lassacskán bontakozik ki. Az időjárás is szeszélyes, hol kánikulában olvadozunk, hol meg felöltőben didergőnk junius derekán. Az úgynevezett közviszonyok pedig mostanában inkább köziszonyok; bár a politika nem igen képes már minden izgató változatossága ellenére se felrázni fanyar közömbösségéből társadalmunkat, de annál jobban érzik a súlyát a pénzszükségnek. Pénz, az már igazán nincs is. Mint, mikor a föld benyel valami régi pocsolyát. Eltűnt, elillant, megszűnt. Nincs. Még a szegény bankok is csak híréből ismerik immár s bánatukban részben jobblétre szenderülnek, részben pedig meglapulva tengődnek, várva a jobb napokat. Tudunk eseteket, hogy építkezéseket nem tudtak heteken át befejezni, mert ismert és elismert hirü vidéki takarékpénztárak nem tudták folyósítani a megszavazott és kiutalványozott kölcsönöket, a mi még nem is olyan nagy história, ha meggondoljuk, hogy a budapesti Koronaherczeg-utczában három ház féléve áll üresen, a nélkül, hogy a bontásukat megkezdhették volna, mert a reménybeli kölcsön megszerzése az utolsó perczben meghiúsult. Maholnap árverés alá kerülnek a balszerencsés ingatlanok, ott, a hol a telek értéke ma 3—4000 korona négyszögölenként. A Fehérló szálló épületét se bontják le, mert az építésre megfelelő kölcsönt szerezni nem sikerült; jgy jutott a bérletéhez egy régi budapesti szállótulajdonos, a ki sok balul végződött vállalkozás után most valószínűleg szarvánál ragadta meg a szerencsét. Ilyen körülmények között nem csudálatos, ha a nyaralólakosságunk tömött sorait a megszokottnál valamivel ritkábbnak látjuk. Ámbár így is alig múlik el nap, hogy egy-egy ismerős arcz fel ne bukkanjon. — Ni-ni, hát itt van? — Mikor költöztek ki? — Mégis csak hü Szentmihályhoz ! — Igaza van, nincs párja. Ez a levegő, a napsugár, a lombok. És most a villamos korszak. — Olvastam a télen, hogy villamos-korszaknak nevezték el. Hát a világítás csakugyan fényes. A vasutat inár megszoktuk. Mikor hosszabbítják meg a ló- vasutat? Lassan megy itt minden, de ezt is megszoktuk. Mégis elértünk mindent és csakugyan szépen nyélbe ütődnek a dolgok. Lassan, de biztosan. — A sógoromék ? Ok is jönnek. De csak majd a vizsgálatok után. Igen, a vizsgálatok, amiket mindenki vizsgáknak hiv, bár a nyelvtudósok régen kisütötték, hogy vizsga, az jelző; például vizsgaszem, a kémlelve, fürkészve tekintő szem. A főnév, az ekzámen, az magyarul vizsgálat. De ne induljunk ma ezen az utón. Hát beszél ma még valaki igazán magyarul ? Ez keserű téma! Beszéljünk inkább a vizsgálatokról. Zsúfolt terem, tikkasztó meleg, virágözön, fehérruhás lánykák sürü serege. Irkák, kézimunkák hegyei, halmai. Boldog mosolytól széles arczu, csillogó szemű szülék és rokonok; megilletődött tanító — férfi vagy nő — a kormánypálcza egyaránt a kezében és fent a katedra-trónon a félelmes, komolyképü elnök, ki szüntelenül a vizsgálatok befejezését sürgeti, időközben pedig záróbeszédén gondolkodik. A siker mindenütt teljes ; nem hiába vagyunk a főváros határán. Iskoláink mintaszerűek ; az évzáró produkczió, ez a félig szép, félig kegyetlen, barbár, megrögzött hagyomány, valóságos szellemi tűzijáték. Érdekes annak, aki szeretettel figyeli; gyönyörűség a szülőnek, akit legalább ilyenkor egyszer, végre-valahára az iskola érdeklődéskörébe vonz, de lelketlen a heteken át drukkoló, szorongó gyermekeknek és gyötrelem az értük aggódó tanítóknak. Nem kell prófétának lenni: eljön az idő még, amikor nevetni fognak az emberek rajta és rajtunk, akik még vele gyermekeinket kínoztuk. Igaz, hogy egy darab poézis veszne kárba vel& megint. Holott milyen kár minden csepp költészetért, mely e nyikorgó világról sorra lepattogzik, A nemes vetélkedés a szorgalom és tudás gyümölcseinek feltálalásában, az eredmény, a siker, a bóditó, a mindenért kárpótló, a pótolhatatlan. És a virág! Az illat, a szép,, a kellem. Az iskolában. Egyszer, egyetlen-egyszer egy évben. Ragyogása mellett nem is akarjuk, nem is szabad észrevenni, hogy nincs olyan szegény, földhözragadt, mezilábos kis poronty, ki fehér gálába öltözve, ne hozna legalább egy csokor- vagy cserépvirágot, de az év alatt negyvenkét gyerek közül nincs és nem volt huszonhétnek olvasókönyve. Olvasókönyve, amelynek bolti ára húsz krajczár, mondd: negyven fillér. A moziba is éppen ennyi a belépő-dij és a moziban megfordult valamennyi, csaknem minden vasárnap. De olvasókönyvre nem telik. Ha meg hazaküldik miatta, három hónapig nem jön el többé az iskolába. Legeltet kecskét a tilos, idegen telkeken. Ha pedig a népiskolai törvény alapján megbüntetik a jó szülét, az nem baj, mert úgy se lehet behajtani. A párnáját nem vihetik el. Leülni meg nem kell az ilyen bírságot, mert csak birság és nem büntetés. A jogászok ezt igy ókumlálták ki. A gyönyörű kulturkép azonban ne vonja fátyolba a vizsgálatok derűjét. Csak a tisztelt társadalom és az édes haza jegyezze meg magának azt a huszonhét nemlevő olvasókönyvet (egyetlen osztályban!) és jusson eszébe majd — szeptemberben. A vizsgák ősi humorát meglehetősen lejáratták már az élczlapok, de mégis érdemes a feljegyzésre egy-egy epizód, amelynek értéket és humort az ad, hogy megtörtént. Ezen a jusson mondunk el belőlük néhányat: A polgári iskola egy kis növendéke irgalmatlan zavarban volt. Olyannyira, hogy teljesen megállott az esze. Aki próbált már szörnyű drukkokat, tudja, mi ez az állapot. A delikvens hallja a kérdést, de nem érti, gondolni mindenre tud, csak a tárgyra nem s a legközönségesebb dolog se jut az eszébe. Ilyen állapotban kérdi tőle Kaprinay Kriszta igazgató, hogy miféle változások történnek a tenger vizével? A megijedt kislány maga elé meredten hallgat. — De, gyermekem, hát mi van akkor, amikor a hajók nem tudnak elindulni a kikötőből? A kislány makacsul hallgat.
