Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-12 / 19. szám

8. oldal. RÁKOS VIDÉKE 19. szám. kicsikék társadalmában életbevágóan komoly dolog. Mi nálunk még kevesen tudják, hogy a gyerekkel éppen olyan komolyan kell beszélni, mint a felnőttekkel, és hogy a gyerek problémái vannak olyan fontosak, mint a felnőtt lelki küzdelmei. Izsóf Alajos lapját ez az uj pedagógia telíti meg lélekkel és melegséggel. Országos jegyzökongresszus. Az országos jegyző­kongresszus iránt országszerte óriási érdeklődés mutat­kozik. A nagygyűlésre eddig 2699 jegyző és 723 segéd­jegyző jelentkezett. A nagyszámú résztvevőre való tekin­tettel az elnökség az Iparcsarnok átengedését kérte a minisztertől. Ha az Iparcsarnokot nem engednék át, úgy a Tattersallban fogják a kongresszust megtartani. Ugyancsak a résztvevők nagy tömege szükségessé tette, hogy a kongresszust junius elejére hívják egybe, mert május végén a kongresszusi tagok elszállásolása nem volna lehetséges. Mekkora a föld lakossága? A párisi földrajzi iroda statisztikai évkönyve a következő érdekes adatokat tar­talmazza: Európa lakosainak száma 437 millió, Ázsiáé 851 millió, Afrikáé 126 millió, Amerikáé 126 milló és végül Ausztráliáé 51 millió. Az átlagos lélekszám egy- egy négyzetkilométerre Európában 43, Ázsiában 20, Amerikában 5, Ausztráliában 3 lélek. A világ legnagyobb városai a következők: London 7'2, New-York 4‘2, Páris 3'8, Berlin 37, Bécs az összes külvárosokkal 2T, Chicago 2, Szent-Pétervár P5, Kon­stantinápoly 1, Peking majdnem 1 millió lakossal és végül Budapest 900.000 lakossal. Magyarország haltenyésztése 1911-ben. Az orszá­gos haltenyésztési felügyelőség jelentése szerint az el­múlt évben az állam részéről 15.000 katasztrális hold területen folytattak mesterséges haltenyésztést. Ennek eredményéül mintegy 15.000 métermázsányi elsőrangú hal-anyagot vihettek piaczra, amely után kétmillió korona volt a bevétel. Magyarországon egészben véve 79 haltenyésztő- és halászati társaság működött 1911-ben, 276 691 katasztrális holdnyi vizterületen. Pisztráng-tenyésztés 175 helyen van s ezeket a földművelésügyi miniszté­rium hathatós segítségben részesíti. A földművelésügyi kormány a haltenyésztők között általában igen sok hal- és ráktenyésztő anyagot osztatott ki. Beketow-czirkusz. A Beketow-czirkusz újdonságai sorában a májusi műsor keretében a tiz Kremo csodás mutatványán kívül különös sikert arat az Les Chiarotlos trio, zeneexczentrikusok, Arrigonis-csoport, nyujtótorná- szók, The Rapides, maximbeli jelenetükkel, Marios kigyó­j ember és a The Charleis vegyes jelenete, melyeket jeles idomító- és bohóczszámok egészítenek ki. Sok az ideggyenge ember manapság, de csak kevesen tudják, hogy hová kell fordulni gyógykezelés végett. Tudósok, tanárok bizonyítják, hogy az ideggyengeség legkiválóbb ellenszere a villamosság, rpég pedig az egyenletes galván áram. Ajánlatos volna, hogy minden beteg a villamos gyógymóddal megismerkedjék. Most van rá alkalom, mert értesülésünk szerint mindenki kaphat egy 80 oldalt tartalmazó fényesen kiállított orvosi könyvet a villamosság áldásos hatásáról, csak 10 fillért kell beküldeni portóért, a könyv különben teljesen díjtalan. Nők részére külön kötet, érdeklődők forduljanak az Elektro Vitalizer rendelő intézethez Budapest, VI., Teréz-körut 7. I. em. 50. Központi Tejcsarnok Budapest, YH., RottenbíUer-utcísa 325* FIÓK: Bakosszenf mthály, Jézsef-uteza, Megrendelésre legkiválóbb minőségű friss fej és tejtermékek napi árakon házhoz szállíttatnak. Megrendelések és esetleges pinaszok a központba (Bpest, VII., Rottenbiller-utcza 32.) intézendők. Kívánatra 50 liter üveg tejre szóló szelvényfüzeteket ked­vezményes áron házhoz szállítunk. — Ezen szelvényeket fiókjaink készpénz helyett elfogadni kötelesek. — Csak sértetlen ólomzárral ellátott palaczkokat tessék elfogadni. 3720/912. Versenytárgyalási hirdetmény. Rákosszen'mihály nagyközség elöljárósága a képviselőtes­tület 3/25. 912. számú határozata alapján mintegy 7890 négyszög­méter kocsutnak aszfalttal, keramittal vagy kiskoczka kőburko­lattal leendő kiépítési munkálataira zárt ajánlati versenytárgyalást hirdet. Bánatpénzül a vállalati összeg 5°/0-át legkésőbb folyó évi május hó 21 napjának délelőtti 9 órájáig a község pénztáránál kell letenni készpénzben, vagy óvadékképes papirosban. A letét­jegy az ajánlathoz csatolandó. A zárt és lepecsételt ajánlatok a következő felírással lá­tandók el: Ajánlat a 3720/912. szám alatt hirdetett kocsiút bur­kolati munkálatokra Az ajánlatok legkésőbb folyó évi május hó 21. napjának d. e. 10 órájáig a községi elöljáróságánál nyújtandók be. Az ajánlatok Ulyó évi május hó 22. napján d. e. 10 órakor lesznek felbontva. Az ajánlati költségvetés és ajánlati minta a községi elől- járósági hivatalban megszerezhetők. Ugyanott betekinthetők a részletes árlejtési feltételek és a műszaki tervek. Az ajánlat csakis az ajánlati és költségvetési mintán és csak az ajánlati feltételek és versenytárgyalási hirdetmény alap­ján tehető. Rákosszentmihály, 1912. április 20. Elöljáróság. Szeplőt, ni áj foltot, mitesszert, kiütést, ránczokat, himlőhelyeket és minden arcztisztátlanságot pár nap alatt eltávolít a bőrszépitő, fino- a m n a (egyedül valódi mitó és ifjitó hatású M a d e r 8 p a c h-féle » mJP IS V"1SsW115 Benzoe tej-creme) az arcznak friss üdeséget, fiatalságot és fehérséget ad. Teljesen ártalmatlan. Ára 1 korona, hozzá Benzoe tejszappan 70 fill,, Benzoe pouder 1 korona. Igen jó a Benzoe-tej; ára 1 kor., 50 fill., Postán szállítja az egyedüli készítő: MADERSPACH FERENCZ gyógyszerész, Rákosligeten. Főraktár Budapesten: Tőrök József, Király-utcza 12. Nádor gyógyszertár, \áczi-körut 17. Neruda Nándor, Kossuth Lajos-atcza 7. Lux Mihály droguista, Muzeum-kőrut 7. Kartschmarof" A., droguista, és Erzsébet-körut. Molnár és Moser, Koron&herczeg-utcza. Rákóczi-ut

Next

/
Oldalképek
Tartalom