Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-12 / 19. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 19. szám. terén kezdte. Az egyházi tisztségek összes fokozatain át emelkedett a püspöki méltóságra. Egy évi káplánkodás után az esztergomi főegyházmegyei kormány kerekei mellé állította a herczegprimás bizalma. A fiatal buzgó papot csakhamar az esztergom- belvárosi plébánia választotta meg plébánosának, s öt éven át fűzte össze híveivel a szeretetteljes viszony. Felejthetlen lelkészükre ma is hálás szívvel emlékeznek hívei. Igazi papi szellem, szerető nyájasság, Isten dicsőségéért s hívei lelki üdvéért buzgó működése maradandó nyomokat hagytak a plébánia híveinek lelkében. Kiváló műizléssel restauráltatta a plébánia templomot, jórészt sajátjából fedezve a kiadásokat, megujitá a hitéletet, behozta a májusi ájtatosságot, nagy gondot fordított az ifjúság nevelésére. Buzgó lelkipásztora volt híveinek; a szószékben hirdetője Isten igéjének, a gyóntatószékben letörlője a bűn szennyének, gyengéd istápolója volt a szegényeknek és betegeknek. Most is főpásztori gondjai közt lelkének buzgósága a lelkipásztorkodás teendőihez vonja. Öt évi lelkipásztori működés után pozsonyi kanonok lett, ahol szervező-rendezőtehetségének kiváló jeleit adja. Rövid három év mnlva már ismét Esztergomban van, mint kanonok, élén minden jótékonysági egyesületnek. Nemes lelkének szép erényei, papi buzgósága, fá- radhatlan munkássága, az egyház ügyeinek minden téren való előmozdítása, jótékonyságának müvei nem maradhattak elrejtve. Az apostoli király az 1900. évben váczi püspökké nevezte ki. Örökébe lépett a boldogemlékü Schuszter Constantin váczi püspöknek. Vácz öröme Esztergom szomorúsága lett. Örömmel vették a hirt a váczi egyházmegye papjai hívei — fájdalommal búcsúztak az esztergomiak. A püspöki székben eltöltött 12 évi működésének áldásait fel nem sorolhatjuk. Maradandó alkotások útjelzői főpásztori működésének. Az Oltári szentség örök imádásának egész egyházmegyéjében minden szónál szebben beszél Jézus iránti szeretetéről. Csak nem rég mondá a váczi urak „Mária kongregációjának* ünnepén örömtelt szívvel, hogy magot ültetett s Isten megengedte érnie, hogy meglássa a zöldelő fácskát. Templomok, — köztük a mi templomunk — iskolák, a nyomor enyhítésére alapított egyesületek a jó irányú sajtó, közjótékonyság, egyesületek, egyházi és közművelődési czélokra adott alapitványok, hirdetők bizonyítják „aere perennius* főpásztori jótékonyságát. Papjai és hívei szeretetteljes ragaszkodásukkal méltán tisztelik a kiváló lelkű s nemcsak származásban, de lélekben, szívben nemes főpásztort. Buzgó hívei között mi is Isten áldását kérjük egyházmegyénk főpásztorára, hogy még sokáig kormányozhassa, boldogíthassa. Isten áldása legyen életén! Sz. L. Ismét a patronázs. A „Rákos Vidéke* múlt számában olyan elismeréssel nyilatkozott a helybeli patronázsról, mint szokott minden életképes intézményről. Kiemelte annak fontosságát, méltányolta eredménydus működését s kérte a köznek hozzájárulását. Hogy mennyire igaza van az említett czikknek ez intézmény fontosságát illetőleg, azt csak az ítélheti meg igazán, ki évek hosszú során át nagy tömegben tanulmányozhatta a gyermeklelket, mely fogékony minden iránt, megfigyel mindent s utánoz jót, rosszat egyaránt. Nincs rossz gyermek! A gyermek csak utánozza azt, amit lát. • Látkörét korlátozandó magához édesgeti őket a helybeli patronázs már közel egy évtizede vasárnaponként, jó szívvel, jó szóval, apró színdarabok eljátszásával, társasjátékokkal és — ami fő — jó uzsonnával. Szép csendben történt mindez. Alig tudott felőle valaki. Legfeljebb a szomszédok hallották, hogy a kedves gyermekajkak el-el énekelték a régi nótákat, hires nótákat, hogy ne legyenek azok egészen elfeledve. Hála a czíkkirónak 1 Kérelme termő talajba hullt s ma már köszönhetjük a „Magyar nővédő egyesület* szép ajándékát, a 25 korona áru társasjátékokat és jó könyveket s remélhetjük, hogy lapunk minden száma ezentúl leróhatja egy-egy jó magyar asszonynak háláját a gyér meklélek oltárára tett áldozat-adóért. Leghálásabb köszönet a tantestület részéről illeti a czikkirót, hisz’ minden sor, minden lépés, amit valaki a gyermekiélek érdekében tesz, a tanítók nehéz munkáját teszi elviselhetővé És mégis-mégis mintha a sorok között egy kis homály derengene. Mintha lehetne egy kicsinyke kis rosszakarattal a dolgot úgy fogni fel, hogy a czikkiró fölfedezett valahol egy elrejtett intézményt s arra a tantestület figyelmét felhívja s a közreműködésre ösztönzi. Pedig legyünk őszinték, ismerjük el, hogy községünk tantestülete nem vár ösztönzésre; ismerjük el, hogy tantestületünk munkájából nem a jóakarat hiányzik, hanem a reklám. Legrosszabb akarattal sem lehetne fölfedezni egy hasz nos intézményt — tüzoltótestület, szövetkezetek, nővédő egyesület stb. stb, — melynek keretében ne találkoznánk tanerőinkkel. A mi tantestületünk tagjai tudvalevőleg mindenütt ott vannak, ahol nehéz munka, ingyen munka kell. Férfiaink versenyeznek a többi vezérszereplőkkel. Jótékonyczélu előadásokon egy-egy főszereplő mindig került ki a tantestület sorából, s ép maga a patronázs is éveken keresztül tanítónőket birt vezetőkül és segítségül. Hogy pedig nemcsak a tantestület van hivatva e fontos dologgal foglalkozni, hanem . . . s főként az Egyház, kitetszik abból, hogy a tantestület már évek óta működik ott anélkül, hogy valaki csak tudta volna is, az egyház meg csak egyszer tette be a lábát s már hull az Isten áldása. Ezentúl jönnek csak igazi örömmel a kicsikék, ha játékokkal rendelkezhetnek, melyért eddig csak gazdagabb társaikat tudták irigyelni, — a nagyok, ha könyvet kaphatnak, melyek után sóvárogni már eddig megtanultak. Még egyszer köszönet a „Nővédő Egyesület*-nek s kérelem a többi jó anyához, gyermekeik megunt játékszereiből, elolvasott könyveiből, félretett filléreiből juttassanak szegényebb társaiknak, — higyjék meg, az adományozó gyermeknek öröme semmivel sem lesz kisebb, mint a megajándékozottaké. Az adományokat hálás köszönettel fogadja és hir- lapilag nyugtázza Wayand Károlyné. Szerencsétlenségek. Rémes szerencsétlenség történt szerdán délután három órakor Rákosszentmihály on, A Szentkorona- utczá- ban az Ilonautczai végállomás felé igyekezett a tizenegyes számú nyári lóvasúti kocsi, amelyen csak két utas volt. A Rákóczi- utczán kavicshordó tehervonat tolatott, súlyosan megterhelt lórékat taszítván. A tehervonat csak az egyik sínpárt használhatja, mert a másikon a villamos vasút jár. Ezért a mozdony a vonat másik végén volt és tolta a kocsikat. A lóvasut kocsisa figyelmetlen volt és nem vette észre a keresztezésnél, hogy a tehervonat a lejtős pályán elég gyorsan közeledik és elébe hajtott. A keresztezésnél a vonat oldalba kapta a lóvá sutát és nagy erővel beleütközött. Az egyik utas éppen abban a pillanatban már lelépett a lóvasúti
