Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-14 / 2. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ. 160.0000 — 70.000 koronás épitőköltséget önmaga amortizálja, úgy, hogy a közönségre megterhel- tetés nem hárul. A várható bérjövedelem a legminimálisabb számítással 9200 korona. Beépített terület 786—800 négyzetméter. A földszinti nagyterem 16 méter hosszú, 8 méter széles, tehát előadások, gyűlések, hangversenyek tartására alkalmas. Az emeleti tanácsteremhez a főlépcső vezet fel. A terem 14 méter hosszú és 7 méter széles. Másfélméterrel magasabb a többi helyiségnél ; az épületet itt szép kupola disziti, az utczai oldalon pedig csinos erkély szökell ki a piacztérre. A terem modern berendezésű, megfelelő közgyűlés tartására alkalmas. Az emelet egyik szárnya az adó osztály, a másik a közigazgatási. Nagy, tágas számfejtő terem áll az előbbiben a közönség rendelkezésére, melyből a pénztárba jutunk, azután az adóügyi jegyző és végrehajtó szobái és az adóügyi irattár következnek s a szárny egy lakással végződik. A másik szárnyon a terem mellett a bejelentő hivatal tágas helyisége és előszoba következik. Azután a két aljegyző és végre a főjegyző hivatali szobájába jutunk, mely mellett anyakönyvi helyiség, a kezelőiroda, Írnokok szobája és a tüz- mentes közigazgatási irattár sorakozik egymás után. Végül a községi orvos rendelő szobája, ren2. szám. dőrszoba és a meíléklépcső zárják be e frontot. Pincze az egész ház alatt. Schvarczl József telt néhány praktikus megjegyzést a tervekre, melyet a bizottság egyhangú elismeréssel fogadott. A bizottságnak minden tagja részt vett a megbeszélésben, mely után egyhangúlag kimondották, hogy a községháza megépítése sürgős, az ügyet lehetőleg az áprilisi vármegyei közgyűlésen el óhajtják intéztetni, — a bemutatott terveket elvben elfogadják és megbízzák Prokopp Endce építészt, hogy a részletes terveket és költségvetést sürgősenkészit se el, hogy azokat mielőbb letárgyalhassák. Az ő kezében méltó helyre tették le az ügyet a mi okkal több, hogy az uj községházához a legszebb reményeket füzzük. Megörökítésre méltó Samu István nyilatkozata is, aki bár mindenkor a takarékosság hive, a községháza építését szükséges és hasznos befektetésnek tartja s ebben nem tart helyesnek semmi kicsinyeskedést. Középületről lévén szó, ha nem is tékozló, de díszes, stílusos, rendeltetéséhez méltó külsejűnek óhajtja a községházát. A kávéházi helyiség leírásakor tért ki Krenedits főjegyző az uj kaszinó kérdésére. Az a helyiség méltóképen szolgálná az uj társadalmj egyesületet, mely hivatva lenne, hogy a máj széttagolt és kevésbbé modern egyesületek helyetj. ö o TÁECZA o 0 A régi megyei fizikusok. Irta: Eötvös Károly. A hires Sobri Jóska meghalt ezelőtt hatvanöt esztendővel. A lápafői erdőszélben találkozott össze huszonnégy pandúrral, egy század ulánussal s vagy százötven fegyveres hajtóval. Neki is volt hat legénye, köztük az öreg Pap Andor s a fiatal Liliom Jancsi. A csata eredménye nem lehetett kétséges. Az ulánusokat b Beust kapitány vezette. Bátyja a későbbi b. Beust közös miniszternek. Sobri és társai sokáig lövöldöztek az ellenségre a fák mögül, mit Beust utóbb megunt s rohamot vezényelt. A hires haramiavezér szép arany veretű Hunár puskájával vette biztos czélba a kapitányt, de mielőtt lőne, körülnézett. Látta, hogy Pap Andor és Liliom menekülnek, négy más társa pedig összelőve-vágva. Eldobta a puskát, kirántott egy pisztolyt s azzal magát agyonlőtte. Ott volt közelben a járási kirurgus is. Valami Durcsány nevű jámbor férfiú, ki menten odament a csata színhelyére, hogy a sebesült, de még élő haramiákat keze alá vegye. Valami Szűcs nevű fiatal ember azt mondta neki: — Hozzám ne nyúljon az ur, megtudok én dögleni doktor nélkül is. Két golyó és három szurony járta keresztül s kardvágás is volt a fején és mellén egy csomó. A kirurgus mérgesen szólt rá: — De hiszen gazember, akasztófán kell neked meghalnod. — Oda sem kell nekem doktor. Lefogták erővel, úgy birt vele csak a kirurgus. — Hát ezzel mit csináljunk? — Kérdi egyik csendbiztos a járási kirurgust, oda mutatva Sobri holttestére. El kell temetni. ügy lett. Eltemették bonczolatlanul. Reggelre kereszt is volt a sírján, koszorú is a kereszten. A vármegye megnyugodott a dolgon. Csak jó későre, miután a helytartó-tanács kérdezősködött, hívta fel a vármegye a járási kirurgust, hogy mit csinált Sobri holttestével, hol az obductionale protocollum ? A kirurgus azt felelte: „Minek utána mind közönségesen meggyőződtünk arról, hogy az istentelen duhaj rabló maga magát egy pisztollyal agyonlőtte s ekként saját életét kioltván, érdeme szerint való gyalázatos véget ért: ennélfogva holttestének obdukálása szükségesnek nem találtatott.“ Szinte lehetett egy kis igaza. * * * A szentgáli kanásznak egy kanásztársa ketté vágta egyik karját fejszével. Sokáig tartott a gyógyulás, sokára tarthatták meg a végtárgyalást. — Mit kívánsz orvosi költségre ? — kérdi az alispán a sértett kanászt. — Semmit! — volt a felelet. — Mit kívánsz fájdalomdijul ? — Semmit! — Mit kívánsz munkamulasztásért? — Semmit! Eléje tartják a kanásznak a főorvosi véleményt, mely három ivén keresztül fejtegette, hogy minő nagy volt a seb, milyen életveszély származhatott volna belőle, mennyibe került az orvoslás. A kanász rá sem hederitett, csak annyit mondott: — Beszélhet a doktor, amit akar, de azt ne mondhassa senki, hogy az én bőrömet megfizette. S nem fogadott el semmit.
