Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-10 / 10. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 10. szám. tb. aljegyzők V. aljegyző lesz: Dr. Krakker Kálmán VI. és Ví. aljegyző : Dr. Balogh Zoltán jelenlegi VII. aljegyző. VII. aljegyzővé Br. Rudnyánszky Miklós tb. aljegyző, Vili. aljegyzővé pedig Dr. Csilléry Zoltán gödöllői tb. szolgabiró fog megválasztatni. A rákosfalvai villamos. A Budapest-rákosfalvi fügetlenségi 48 as kör küldöttsége Sándor Pál ország­gyűlési képviselőt, mint a budapesti közúti vaspálya­társaság és a budapest helyiérdekű vasút vezérigazgató­ját arra kérte, hogy Rákosfalva részére külön reggeli vonatokat indítsanak és a menetdijat szállítsák le. Sándor Pál megigérte, hogy a kérelmet tanulmányozni fogja és kedyező elintézést helyezett kilátásba. Levél a szerkesztőhöz. A következő levelet kaptuk s anélkül, hogy tartalma tekintetében állást foglalnánk, szószerint közöljük: .Tekintetes Szerkesztőség! Becses lapjában legutóbb a „Budapest-Rákosi Polgári Kör“ műkö­désének „ujrafelvételéről“ egy ezikk jelent meg és bár nem szándékunk e ezikk beküldőjével, illetve szerzőjével hírlapi polémiába bocsátkozni, mégis, az igazság érde­kében nem hallgathatjuk el, hogy e ezikk tartalma tel­jesen téves alapból kiindulva, a tévedések lánczolatát tartalmazza. A „Budapest-Rákosi Polgári Kör" 1905. augusztus 2 án tartott rendkívüli közgyűlésében alap­szabályait módosította és felvette a „Budapest-Rákosmezei Függetlenségi 48 as Kör“ czimet, mint ez alapszabályaink­nak 24. § ából kitűnik. Ezen alapszabályok miniszterileg jóváhagyott eredeti példánya megtekintésre bármikor bárkinek nálunk rendelkezésére áll. Már most nagyon természetes hogy a „Budapest-Rákosi Polgári Kör“ nem szűnt meg, hanem átalakult .Függetlenségi 48-as Kör“-re és mint ilyen működött tovább és működik ma is; — de még kevésbbé lehet arról beszélni, hogy a „Bp.-Rákosi Polgári Kör“ most működését „ujrau felveszi, mert ez csak akkor volna lehetséges, ha a kör ezen czimet mind a mai napig viselte volna ugyan, de alapszabályszerü működést nem fejtett volna ki, ami pedig, mint a fentiek­ből kitűnik, nem áll. Nem lehet tehát azt sem mondani, hogy: „a kör, mely eddig nem adott életjelt magáról, ajra feléledt“; nem lehet azt mondani „programmunk a régi, alapszabályaink változatlanok*. Az urak egysze­rűen egy egészen aj kört alakítottak, melynek csak annyi összeköttetése van a régi „Bp.-Rákosi Polgári Kör“-rel, hogy ők most ezen régi körnek 1905-ben levetett czimét felvették. Ez ellen igazán nincsen senkinek sem kifogása, csak az nem felel meg a valóságnak, hogy az uj ,Bp.-Rákosi Polgári Kör* azonos volna a régi , Bp.- Rákosi Polgári Kör*-rel. Egyébként szívből kívánjuk, hogy az uj „Bp -Rákosi Polgári Kör“ munkálkodása, amennyiben ez Rakosfalva polgársága összeségének érdekében tör­ténik, sikerrel járjon. Csupán azt sajnáljuk, hogy ezen uj kör vezetősége éppen most, midőn a „Bp.-Rákosmezei Függetlenségi 48-as Kör* elhatározta, hogy Rákosfalva polgárságának pártkülönbség nélkül való tömöritését megkönnyítendő, a politikai jellegű czimet levetkőzve, ismét társadalmi körré alakul át s ezt a határozatát már hetek előtt nyilvánosságra hozta, — ismételjük, éppen most tartotta szükségesnek néhány polgártársunk, hogy amidőn már a politikai jellegű czim sem akadálya többé az együttműködésnek, még egy kört alakítsanak. Erre, ha más czél nem lebegett az uj kör tisztelt vezetősége előtt, nézetünk szerint nem volt szükség. — Igen kérjük jelen sorainknak b. lapjukban való szives közlését és maradunk hazafias üdvözlettel Budapest, 1912. márczius7. Breuer Oszkár sk., titkár. Dr. Friedländer Mór sk., elnök. A lóvasut és a villamos. A múlt héten megemlí­tettük, hogy a villamos vasút néha nem várja meg, hogy a lóvasut utasai átszállhassanak s emiatt a napokban is panaszt tettek az utasok. Előre tudtuk és előre megírtuk, hogy a helyiérdekű vasút igazgatóságát nem terheli e tekintetben mulasztás. Ezzel az epizóddal pedig igazo­lást nyert az is, hogy az igazgatóság a legnagyobb figyelemmel és előzékenységgel bánik utasaink érdekei­vel. Bizonyítéka ennek az alábbi levél, mely a panaszost szószerint a következőkkel nyugtatja, meg: „Vonat­kozással a m. hó 29-én kelt panaszára, van szerencsénk értesíteni, hogy vonatkísérő személyzetünket utasítottuk, hogy a Rákosszentmihály állomáshoz közeledő lóvasutra különös figyelemmel legyenek és annak utasait várják be. Budapest, 1912. márczius hó 6-án. Forgalmi osztály : Herzogh.“ Igazán az utóbbi időben nagy köszönettel és elismeréssel tapasztalhatjuk a helyiérdekű igazgatóságá­nak ezt a tiszteletreméltó eljárását, melyet méltán mondhatunk példaszerűnek. Uj váltóépület. A rákosszentmihályi helyiérdekű vasúti állomáson uj váltóigazitó épületet emelnek. Eme­letes, fent nagy üvegfallal ellátott házikó lesz ez, olyan, mint amilyenek a rendes vonatok nagy állomásain lát­hatók. Itt helyezik el a váltószeikezeteket és az őr innen lesi, hogy melyik irányból közeledik villamos vonat, hogy aszerint igazítsa a váltót és a szemafort. Eddig egy piczike bódé szolgált erre a czélra, de már is elégtelen­nek bizonyult. Nyilvános nyugtatványozás. Rákosszentmihály és Czinkota községek általános ipartestületének vigalmi bizottsága által f. évi február hó 18 án rendezett szini- előadása alkalmával a következő felülfizetések történtek : Szabó József, Frey József, Kubinyecz S. Lajos, Pánczél és Szőlős, Nadler József, Ponga Sándor, Rokob és Schmidt, Engelbrecht József, Schverczig Antal, Malovits Lajos, Beroll Mátyás 10—10 korona, Krenedits Sándor 6 korona, Lippe Ödön, Rónay Tivadar, Záborszky Zol­tán, Presinszky András, Payer Wilibáld, Schuszter Károly kertész, Schvarczl József, Ifj. Benger Péter, Özv. Biró ! Jánosné, Hauser Gyula, Török Antal, Znamenák Mihály, I Visi János, Gárdi Sándor, Schmidt József, Hóra János, I Róna Ernő, Tóbiás Ádám, Roden Miklós 5—5 korona, Zirman János, Dr. Keresztes István 4—4 korona, Freisz Károly, Oláh József, Schaller Márton 3-3 korona, Da- rula Károly, Gyenes István, Bolner Pál, Kocza Mariska, Engler Istvánná, Kiss Gergely, N. N. 2—2 korona, Csaplovits Ida 1 korona 80 fillér, Mudris Lipót 1 korona 40 fillér, Scher Ferencz, Tatai István, Nagy György, Csurig József, Zimerer Hugó 1 — 1 korona, N. N. 20 fillér. Az ipartestület a felülfizetőknek ezúttal is hálás köszönetét mond. FAYENCE CRÉME és FAYENCE SZAPPAN az arcbőrt üdévé és csodaszéppé varázsolja. •""" Mindenütt kapható! ....— Fa yence créme 3.— K. Fayence szappan 1.50 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom