Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

11. szám. RÁKOS VIDÉKE sen fogadott darabot, melynek sikere ezúttal is teljes volt. A szalonzenekar a Hoffmann meséi hires barkarollájá- nak precziz és elmélyedő előadásával örvendeztette meg ezután a közönséget. A legzajosabb siker egyik leg­nagyobb részese a következő szám, a Lincke Pál-féle tréfás quartett vagy talán quintett lett, mely után szűnni nem akart a kaczagás. Havy Lajosné énekelte négy kitűnő tréfás férfi alakkal, akik egymást múlták felül eredetiségben. Krenedits Sándor mint czukrász, Vihart József borbély és Havy Lajos mint mármarosi zsidó volt kaczagtató figura, kikhez méltóképen csatlakozott a hatal­mas mészáros rettenetes bajuszu, taglós alakja. A dalárdát, ez a czime a sikerült tréfának, a szalonzenekar kisérte. Roppantul tetszett és szűnni nem akart a nyomában kelt kaczagás vihara, Tóbiás Annuska rr ár méltatott ének- tudasát a Trombitás nóta ügyes előadásában évényesitette. Polner Ernő kisérte s meg kellett ismételnie a nép­szerű dalt A Fegyencz czimü bohóság vidám emlékeket idézett fel a közönségben, mely zajos derültséggel, sőt sűrűn feltörő, harsogó kaczagással kisérte komikus helyzeteinek végtelen lánczolatát. A darabnak különös érdekességet kölcsönzött, hogy a régi szereposztásból csak a jó, öreg ferenczvárosi csavargót láttuk viszont régi jó alakjában. A közönség örvendezett ennek a viszontlátásnak és gyakori, meleg tapssal jutalmazta a jóízű alakítást. Uj volt és igen jeles Havyné, ki ked­vesen, bájosan játszotta meg szimpátikus szerepét, uj volt Havy, a póruljárt kereskedő eleven, ötletes és jóhumoru személyesitője. Kiválóan értékes nyeresége a műkedvelőknek Kökény Margit, a kire a műkedvelők művészi munkájában nagy és szép feladatok várnak. Értelmes, színes, pompásan csiszolt beszéde és nagy rutinja erős fegyverek a siker biztosítása érdekében. A régi szereplők közül még Vihart József látta el újból odaadással és szép eredménynyel hálátlan feladatát. A közönség nagy elismeréssel adózott a darabbal számára biztosított mulatságért. A változatos, dús mű­sort Krenedits Sándorné fejezte be a Herodek „Magyar daT czimű melodrámájának ihletett és tökéletes előadá­sával. Ezt is volt alkalmunk méltatni s igy csak konsta­táljuk, hogy múltkori szenzácziós sikere ez estén is meg­újult. Az elismerő, lelkes taps előadás közben is fel-fel tört, úgy ünnepelték. A zenei részt a szalonzenekar látta el, ügyből nem lesz semmi. Sokat nem is gondolt már a bárókisasszonyra, csak átlumpolt éjszakák után jutott eszébe s ilyenkor félig részegen átölelte képze­letben a lányt és behunyt szemmel végigsimogatta a testének, a meleg testének minden porczikáját. Ez is pár perczig tartott azonban, mert akkor elszidta magá­tól azt is. Hogy hülyeség és nem való, ezt mondta magának. Most pedig újra azon vetie észre magát, hogy a lányra gondol és közben szentencziákat gyárt a végét­járó élete fölött. — Az életben nincsenek se mélységes szakadékok, se rettenetes magasságú hegyek, legfeljebb hepe-hupák váltogatják egymást: völgyek és halmok. Kissé nagyképűen konstatálta ezt magában, de be kell vallanunk, ez igy van, hiába. — Mert itt van például az én esetem — gondol­kozott tovább. Itt egy újabb szentencziázás következett volna, de szerencsére újra észretért. Körülnézett a kávéházba és látta, hogy már alig vannak. Az ő asztaltársai is czihelődtek már. A férfi ügyetlenül segítette fel a lányra a keshedt kabátot, aztán udvariasan odaköszönt Jánosnak és men­tek ki. János utánuk nézett és látta milyen ritmikus, összevágó lépésekkel haladnak a hűvös éjjelen. Újra körülnézett a kávéházban és most már követelőén és sürgetve jutott eszébe az elébbi szándéka. Most már 3. oldal. az énekrészeket pedig Krenedits Sándor énekelte, ismert és méltatott szép hangja érvényesítésével. Az egyes számokat Balázsovich Zoltán jelentette be. Az előadás után vacsorához ült a közönség, majd a tágas nagy­termet ellepték a tánczoló párok s kora reggelig folyt a mulatság. Külön ki kell emelnünk derék tűzoltóink szereplését, kik diszegyenruhájukban a rendezőség tisztét töltötték be olyan kedves figyelemmel és fegyelmezett éberséggel, hogy valósággal elragadták a közönséget. A társadalmi életbe való ilyen beleilleszkedése csak növeli a derék intézmény népszerűségét és öregbiti azt a meleg szimpátiát, melyet iránta közönségünk méltán érez. Az első testületi fellépés ezen a téren igen őszinte dicsőséget hozott tűzoltóságunknak. A mulatság anyagi eredménye igen szép. A kiadások levonása után 337 kor. 34 fillér tiszta jövedelem maradt. A rendezőség köszönetét nyilvánítva, a következő felülfizetésekről számol be: Felülfizetők a tűzoltó mulatságon. Hauser Gyula 10.—, Bruckner Pál 10 —, Rőhl Károly 10.—, „Fonciere“ biztositó társaság 10.—, Lippe Ödön 8.50, Schvarczl József 8 50, Heimovits Márion 7.—, Rothammer István 6 50, Révi Dezső 6.50, Schwertzig Antal 6.50, Mérey Kádár Árpád 6 50, Bognár János 6.50, Krenedits Sándor 5.—, Szabó József 5.—, özv. Ruzsinszky Lajosné 5.—, Verdes Árpád 5.—, Karátsony Lajos 4.50, Strassenreiter Ignácz 4.—, Kubik József 3.—, Papp Berta 2.—, Pillér György 2. —, Benke István 2.—, Kis Daróczi József 2,—, Kremsner József 2.—, Büchler Gyula 2.—, Elbünger János 2.-, Kraicsovits Rezső 1.50, Szandovits Jakab 1.50, Stoffer Gyula 1 50, Friedländer Manó 1.50, Király Miksa 1.50, Lindenfeld Ignác 1.50, Cserny Károly 1.50, Szabó Ernő 1.—, Dekánovits András 1.—, Figyel- messy Katalin —.50 Dr. Keresztes István —.50 Kecs- keméthy Vincze —.50 Balajthy Sándor —.50 Payer Willibald —.50 Összesen 157 koiona. Rákoscsabai levél. Mint múltkori levelünkben kö­zöltük, községünk az idén is nagy lelkesedéssel és méltó módon óhajtja megünnepelni a magyar szabadság hajnal hasadásának ünnepét, márczius 15-két, mely ünnepélyen kerületünk Kossuth-párti képviselője dr. hévizgyörki Héderváry Lehel is megjelenik. A magasztos ünnepély itt lenne az ideje. Nagyon lusta volt azonban a zsebébe nyúlni, meg szemközt is ült vele egy ember, hát várt még. Es közben, ez alatt a pár perez alatt újra elgon­dolkozott azon, amit tett és azon, amit tenni fog. Az életén. Tulajdonképen bosszantóan hazug e helyzetem — gondolta magában — mert hiszen semmiféle emberi szokással nem klappol, hogy én ilyen nyugodtan kever- getem ezt a löttyőt, mikor öt perez múlva a legvéresebb komolysággal halott vagyok. És az is meglehetősen fura dolog, hogy még analizálgatom is magam, holott irtóza­tosan lusta vagyok mindenre és értelme sincs egyáltalán ennek a meditálásnak. Különben pedig egyáltalán minek is van értelme? Volt értelme ennek a huszonöt keser­ves ezudar esztendőnek, amit idáig lemorzsoltam ? És Kertész Jánosnak, aki egy igen közönséges és kiszáradt agyvelejű riporter volt, valami egészen külö­nös és furcsa borzongás járta keresztül a lelkét, mikor elgondolta, hogy mit is tett huszonöt esztendő alatt és hogy miért, mi érdemeset élt még? Es Kertész Jánosnak, hogy idáig jutott a gondol­kozásában, újra eszébe jutott a bárókisasszony, akivel egyszer beszélt csak életében és ebben a ezudar, meg­szokott miliőben úgy érezte, hogy most tulajdonképen sírnia kellene és szép lírai mondatokat kellene elgon­dolnia, olyan szépeket mint ez a pillanat, olyan különös disszonánsokat, mint ez a tabló. Most úgy látta a báró kisasszony érzéki finom testét, mintha valami fényesség

Next

/
Oldalképek
Tartalom