Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-12 / 46. szám
XI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1911. vasárnap, november 12. 46. szám. VIDÉKE TrtRSflDflLAkés KÖZGAZDASÁG! HETILAP RflKOSSZÉNTnihflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA* 1» MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDÖNOSOK EGYESÜLETE, a BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET) RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! IPARTARSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET. A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLY! KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákossz enímfhály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre .....................8 kor Fé l évre..........................4 „ Neg yed évre.....................2 . EG YES SZÁM ARA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. A kereszténység és a munka. A társadalmi átalakulás egén uj nap van fölkelöben. Sugarai még ferdén esnek a földre. Ködön, felhőrétegeken hatolnak át, hegyek állják útját. Melegük még alig van. Fényük is kevés. De látszik, hogy emelkedik. Rohamosan halad az ég boltozatán és milliók köszöntik lelkesedve. A munka napja ez! A föld belsejében a munka kutat, a gyárakban a munka zakatol, a műhelyekből az ő hangja hallatszik ki. Munka suhog a selyemben, az csillog a gyémánton; megtisztult, megkristá- lyodott munkaerő mindaz, amihez hozzányúlunk. A munka tehát tiszteletet érdemel. A nemzetek csatatere nem a harczmező többé, hanem a piacz. És itt is a jobb munkáé a győzelem. Egy jobban megszerkesztett gép a nemzeti vagyonosodásnak, a nemzeti hatalomnak ! többet jövedelmez, mint egy tökéletesített Man- licher-fegyver vagy újabban a Krupp-ágvu. Különben e gyilkoló szerszámok is a munkának köszönik létüket, munka hozza őket működésbe. Szóval a munka az emberi működés első és utolsó betűje, a haladás lendítő kereke, amely nélkül egy pillanat alatt megáll a fejlődés és megkezdődik az emberiség sirbaszállása. A munkát és a munkálkodókat tehát meg kell becsülni a társadalomnak, mert nélküle nem élhet és nem létezhetik. Mostanában igen gyakran halljuk azt a vádat, hogy a kereszténység ellensége a munkának. Hallunk népgyülési szónokokat, akik azt hirdetik és harsogják az emelvényről, hogy a kereszténység mindig a kizsákmányolők pártján állott, hogy mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálta, hogy a népet butaságban igyekezett tartani, hogy soha jogainak és emberi méltóságának tudatára ne ébredjen. Szónokolnak és Írnak arról, hogy a munkásosztály csak akkor lesz boldog, ha lerázza magáról a vallás igáját és szabadon, minden korlát és fék nélkül fejti ki tehetségeit és vívja meg kenyérharczait . . . Az ilyen beszédekre összeszorul az ember szive. Hát lehetséges ez? Hát igaz ez? Lehet munkás, aki nem tudja, hogy a munkát a kereszténység nemesítette meg, hogy a mindenkitől megvetett dolgozó milliókra csak az egyház tekintett nyájas szemmel? Lehetnek és vannak, mert nincs idejük és alkalmuk ahhoz, hogy fölnyissák a történelem könyveit, hogy meglássák azt az áldó kezet, amely szüntelen oldozgatta a bilincseket, amely letörülte a korbácsütések nyomán kiserkedt vért, a szemekből hulló könnyeket, amely megtanította az emberiséget, hogy a munkát végző rabszolga nem áru, nem eleven eszköz, nem igavonó állat, nem korbácsolandó valami, nem gyümölcs, amelyből ki lehet préselni minden nedvet és aztán rothadásul dobni a szemétre; hanem a rabszolga is ember, aki ugyanabból az anyagból van alkotva, ugyanolyan lélekkel bir, mint aki a zsarnokok trónján ül. Állításom igazolására hívjuk tanúságul a történelmet. Az ókor legszélsőbb határáig ne menjünk vissza, hogy a munka sorsát szemléljük. Szemünk sugara úgy sem bírja áttörni azt a homályt, amely annak történelmét boritja. De azért szinte halljuk, hogy mint lihegnek, mint nyögnek a gúlákhoz, a piramisokhoz mázsás köveket hur- czolő rabszolgák ezrei. Keblükből sóhaj, szemükből könny fakad. Férfiak és nők, öregek és ifjak együtt küzködnek a gúlák tövében. Izzadságuk cseppjei leperegnek a forró homokba. Ezrek kidőlnek és ezrek sakálok prédái lesznek. Uj ezrek jönnek és ezek hátából vérpatakokat fakaszt a felügyelő ostora. Mellettük áll, sarkukban van mindenütt a munkásból lett vérszopó. És ostorcsapások, titokban elzokogott átkok között épülnek ezek a száz méter magasságú emléktornyok, hirdetői a munka hatalmának, milliók kínjának, Lapunk mai száma 16 oldal.
