Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-05 / 45. szám

RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. 45. szám. hogy ellenkező irányból „Kőbánya“ felől is jön vonat és ez hajszál hijján oldalba kapta az utasokkal megrakott viczinális-villamost. Talán tizenöt méternyire tőle sike­rült megállítani a máv. vonatát, mely nem szaladt ren­des sebességével. Vájjon meddig játszunk még lutrit az ördöggel? A hatóságok szigorú vizsgálatot folytatnak a „papiros karambol“ dolgában, de mit ér ez, mig az a keresztezés ott marad! A gödöllői gimnázium ügye. A gödöllői gimnázium építésére engedélyezett 400.000 kor. állami segélyt már fölvették a jövő évi állami költségvelésbe s igy az épít­kezés most már a jövő tavaszon kezdetét veszi, még pedig a királyi kastély-kert ama részén, amelyet a Rudolf-ut és a vasúti ut határol és a fütöház mellett terül el. Ezt a területet tartják a legalkalmasabbnak, legczélszerübbnek az iskola és egyben a rendház és az internátus részére. Közigazgatási bizottsági ülés. Pest-Pilis-Solt-Kiskun- vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 9-én délelőtt 10 órakor Ráday Gedeon gróf főispán elnöklete alatt tartja rendes havi ülését. Vármegyénk bérpalotái. Pestvármegyének a fővárosi Baross-utczában építés alatt lévő bérházaiban a laká­soknak 1912. év augusztus elsejére való bérbeadása már kezdetét vette. A két, három, négy szobás s az egyszobás gargon lakások tervei hétköznapokon délelőtt 10—1 óráig a vármegye főügyészi hivatalában megte­kinthetők s ugyanott le is foglalhatók. Az Ehmann-telepi iskola. Csudálatos útját járta, nem, futotta meg a fejlődésnek Rákosszentmihály tőszom­szédja, a Czinkotához tartozó Ehmann-telep is, mely még sokkal gyorsabb tempóban tette meg a haladás útját, mint sokkal öregebb ikerbátyja. Még hat-hét évvel ezelőtt posványos ingovány, elhagyott, buczkás szántó­föld volt s ma már igazi amerikaiasan fejlődött, virágzó telep lett belőle. Hogy bozontos, borzas hajú, rende­zetlen és tervszerűség nélkül, sőt minden elemi rend­szabály mélységes megvetésével épült, mitsem von le annak a ténynek értékéből, hogy e rövid néhány esztendő után ma már négyezernél több lelket számlál lakossága, mely egyre és szüntelenül szaporodik manap­ság is. Még öt évvel ezelőtt huszonnyolcz tanulóval nyílt meg az iskola a telepen, ma pedig a négyszáz- nyolczvanat meghaladja az iskolaköteles gyermekek száma. Ezzel a nagy sereggel már nem tudott volna megbirkózni a tanítótestület, ha a kormány segítségére nem jött volna az iskola fejlesztésével. Egy uj tanítónőt neveztek ki ismét az Ehmann-telepre. De iskolai beren­dezésnek is szűkében volt a telep. A főváros segített rajta. Antal Gyula tanácsnokot, Mátyásföld érdemes elnökét illeti érte köszönet, ő irányította a tanács figyel­mét az iskolára, melynek a főváros 50 padot 3 nagy táblát és 3 Íróasztalt adott darabonként 1 korona árért s még több felszerelésül szolgáló tárgyat, melyek együtt­véve megérnek vagy 3000 koronát. így fejlődik, gyara­podik szépen az Ehmann-telep iskolája. A kispesti járás. Az októberi megyei közgyűlésen megválasztott kispesti járási tisztikar e hó elsején meg­kezdte működését, még pedig akképen, hogy megoszolva a szolgabirák Monoron és Ráczkevén végzik a szét­osztó munkálatokat. Hivatalosan január elsején állitta- tik fel a hivatal, melynek helyisége a Wekerle-telep egyik emeletes munkáslakásában lesz elhelyezve. Változó idők. Változnak az idők! Változnak bizony és a német közmondás szerint csakugyan ritkán hoz valami jobbat a jövő. Lám, a derék czinkotaiak se élnek már örökös Eldorádóban. Sokáig élvezték a község gazdagságának áldását. Annyira élvezték, hogy még pótadót sem kellett fizetniük. Czinkota községe nem vetett ki községi pótadót, mert a szükségleteit fedezte a község vagyonának a jövedelme. Az idén azonban már megszaporodott a község kiadása és 8% pótadót kellett kivetni. Most készült el a jövő évi költségvetés, ebben pedig már 4O0/o községi pótadó várja Czinkota kisigényű népét, mely aligha fogja valami lelkesedéssel fogadni az idők változását. Pedig sok nélkü.özhetetlen községi beruházás még nem is szerepel a jövő évi költségvetésben. Ez még azután szerzi majd az újabb meglepetés árát. Karácsonyi vásár. Karácsonyi vásárt tervez saját üzlethelyiségében a helybeli Magyar Védő Egyesület s ezzel akarja lehetővé tenni, hogy a karácsonyi ajándé­kokért kiadott filléreinket véreinknek jutassuk s család­tagjainknak magyar tárgyakkal kedveskedjünk. Azon­kívül minden érdeklődőnek szívesen ad fölvilágositást mindennemű czikk beszerzési forrására nézve. Helybeli iparosoknak is szívesen ad helyet eladásra szánt kará­csonyi czikkeik számára deczember 10-től 24-ig. Jelent­kezni azonban november végéig kell. Hölgyek, akik I kézimunkával, babák öltöztetésével a vásárhoz hozzá- | járulni hajlandók (saját hasznukra), kéretnek, tegyék j meg mielőbb ajánlatukat. Egy ötvenéves czég ünnepe. A Winkle Nándor képkeretkészitő és műkereskedő czég főnökeit a minap ünnepelte a személyzete a czég fönnállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, amikor ezüst emlékplakettet nyújtott át nekik. Most viszont a főnökök vendégül látták a személyzetet a Saskör télikertjében barátságos lakomán. Egyúttal ünnepelték a czég asztalos munka­vezetőjét is, aki most töltötte be a czégnél tizedik szol­gálati évét és megemlékeztek a váczi-utczai mükeres- kedésről is, amely szintén most lett tiz esztendős és ma az első helyen áll az ilynemű üzletek között az ország­ban. A mostan ünnepelt munkavezető a negyedik jubi. láns alkalmazottja a czégnek. Pályázat kéményseprő-munkakerületre. A monor1 főszolgabíró pályázatot hirdet a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monori járásában elhalálozás folytán ürese­désbe jött Monor, Gomba, Úri, Mende, Péteri, Tápió- süly, Tápiósáp községekből képezett Ií. sz. kéményseprő- munkakerületre. A kérvényeket november 10-ig lehet a főszolgabírói hivatalhoz benyújtani. Tűz. Nagy tűz volt a napokban Hévizgyörkön, Pető Sándor telkén annak 86 kereszt zsúp szalma gyuladt ki este 6 óra tájban és teljesen elégett. Tiz óra is elmúlt, mire a tüzet el tudták oltani. Újpest koleramentes. A belügyminiszter, várme­gyénk alispánjának előterjesztésére Újpest városát, miután ott 10 nap óta sem haláleset, sem megbetegedés nem fordult elő, koleramentesnek nyilvánította. Szeplőt, mái foltot, mitesszert, kiütést, ránczokat, himlőhelyeket és minden arcztisztatlanságot pár nap alatt eltávolít a bőrszépitő, fino- (egyedül valódi mitó és ifjitó hatású M a d e r 8 p a c h-féle 'G a 9 A V CS !*?■ v Hsa Benzoe tej-creme) az arcznak friss üdeséget, fiatalságot és fehérséget ad. Teljesen ártalmatlan. Ára 1 korona, hozzá Benzoe tejszappan 70 fill,, Benzoe pouder 1 korona. Igen jó a Benzoe-tej; ára 1 kor., 50 fill., Postán szállítja az egyedüli készítő: MADERSPACH FEBENCZ gyógyszerész, Rákosligeten. Főraktár Kossuth Budapésten: Tőrök József, Király-utcza 12. Nádor gyógyszertár, \áczi-kőrut 17. Neruda Nándor, Lajos-’itcza 7. Lux Mihály droguista, Muzeum-körut 7. Kartschmaroif A., droguísta, Rákóczi-ut és Erzsébet-kőrut. Molnár és Moser, Koronaherczeg-utcza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom