Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-10 / 37. szám

KAKOS VIDÉKÉ 37. szám. 6 oldal. igazán annak a mulatságnak a sikerét, melyet néhány derék polgárunk, élén a mindig agilis Tolnay Károlylyal, vasárnap este a Tremli vendéglőben rendezett. Jókedvű és szépszámú közönség mulatozott itt másnap hajnalig, csinos összeget juttatván a kitűzött jótékony czélra, a kecskeméti földrengés károsultjainak felsegitésére. A figyelmes rendezőség mindenről gondoskodott, a mivel csak a közönség kedvében járni lehet és ötletessége, buzgósága általános elismerést aratott. Piaczi örömök. Többször felhívtuk már Rákos­szentmihály elöljáróságának figyelmét a piaczunk állapotaira, főként pedig a tejmizériára, a mely bajaink­nak orvoslását még mindig nélkülözzük. Az elöljáróság ugyanis hiába fejt ki bárminő igyekezetei, ha a törvényes eszközök hiányosak és a kellő védelmet nem nyújthatják A múlt héten a községi bizottság megint kiöntött jó csomó tejet, az egyik falusi asszonynál pedig haj­meresztő állapotot talált. A tejeskanna undok, piszkos rongygyal, valami elviselt gyermekinggel volt letakarva. A falusi árusok gyalázatos gonoszsága sok bajt okozhat különösen ilyen kolerás időben. A bűnöst az elöljáróság feljelentette s bizonyára keserűen torolja meg a főszolga­bíró lakosságunk ellen elkövetett csúf merényletet. Hurokvágány a Baross-térnél. A budapesti közúti vaspályatársaság a Baross-téri góczpont nagy forgal­mának csökkentése czéljából előterjesztést tett, hogy a Huszár-utczánál és az Óvoda utczánál kerülő vágányt létesíthessen. Az erre vonatkozólag bemutatott terveket a tanács a közigazgatási bejárás alapjául elfogadta. Sport mulatság. A „Rákosszentmihályi .bport Club* ma, vasárnap, szeptember iO-én özv. Biró Jánosné-féle vendéglő összes termeiben szinielőadással, tánczczal és világpostával egybekötött Kedélyes-Estélyt rendez. A mulatság kezdete este 8 órakor. Belépő-dij: személy­jegy előreváltva 80 fillér, pénztárnál 1 kor. családjegy előreváltva 2 kor., pénztárnál 2 kor. 40 fillér. A zenét gödöllői neves czigányzenekar szolgáltatja Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Műsor: Egy pohár viz. Vígjáték egy felvonásban. Elő­adják : Vinczencz Anczika, Mészáros J. Zsigmond, Vinczencz Iluska és Szeifert Ádám. A Két süket. Bohózat 1 felvonásban Előadják: Forgách Gyula, Vinczencz Iluska, Mészáros J. Zsigmond és Velenczey Róbert. A két színdarab között kabaré. Vigalmi-bizottság: Havas Gyula elnök, Somogyi János, Vinczencz Róbert alelnökök, Wittek Ferencz, Pálffy Ádám pénztárosok, Klier József titkár, Berger János Bughard Károly, Csordás János ellenőrök, Bernát István, Neszt Ödön,Tatai Antal jegyzők, Mészáros J. Zsigmond szinirendező, Csipka Károly súgó. Borközi állapotban. Szuhánszki István, rákospalotai jómódú fuvaros vasárnap egyik jóbarátjával kikocsizott Fóthra bort kóstolni. A jóbarátok több pinezében meg­fordultak s meglehetős pityókás állapotban indultak hazafelé. Fóth határában a jókedvű emberek össze- szólalkodtak egy nagyobb — valószínűleg szintén ittas — társasággal, s verekedésre került a dolog. A fóthiak Szuhánszkit annyira össze-vissza verték, hogy a vérbe- fagyott embert az országúton találták meg. Haza vitték Rákospalota, Deák utcza 1. sz. alatt levő lakására, ahol meghalt. A csendőrség s a rendőrség hétfőn reggelre előkeritette társát, de még akkor is alig lehetett kihall­gatni. A fóthi bor annyira a fejébe száll, hogy értel­metlen válaszokat adott. Csak annyira emlékszik, hogy kimentek Fóthra, ettek, ittak, de hogy került haza, mi történt barátjával, nem emlékszik. A fóthi csendőrség a tetteseket már le is tartóztatta. Nobilis kártérítés. Megemlékeztünk arról, hogy a rákosszentmihályi József föherczeg-teleyen, egy nappal jámbor kutyát éjjel baromfipusztitáson értek. A kutya gonoszsága összegabalyitotta néhány derék polgár­társunkat és tulajdonosától, Róth J. Sándor ösmert helybeli füszerkereskedőtől Linhart Károly, özv. Dálnoky Jánosné és Hundeshagen Károly kártérítést követeltek. A panaszos ügy tárgyalása során Roth J. Sándor (.0 korona kártérítést önként felajánlott azzal a feltétellel, hogy ha az jótékony czélra fordittatik. Ezt a panaszosok elfogadták s közösen abban állapodtak meg, hogy a felajánlott összegből 42 kor. 50 fill, a tűzoltóságnak 17 kor. 50 fill, pedig a toronyóra javára jusson. Az összegek már rendeltetésük helyére jutottak mit, is lapunk utján köszönettel nyugtatványoznak. Tűzoltó nap. Amint az iskolákban van napja a j fáknak és madaraknak, úgy lesz ezután a belügymi­niszter engedélyével a tűzoltó nap is. Az idén és leg­elsőnek szeptember 24—26. napjai tartják meg a tüz- oltónapot. Szerencsétlenség Újpesten. Az Egyesült Villamos részvénytársaság Váczi-uti gyárában a gépház nagy lendítő kereke elkapta Antal Imre gépápoló fejét s oly erővel vágta a falhoz, hogy feje szétlocsant, s agy ve­lejével tele lett a gépház. Antal Imre azonnal meghalt. Uj Ipartelep. Az Ehmann telepen, a Czinkotai-utón ( jól felszerelt gőzmosó, vegytisztító és kelmefestő gyárat j alapított Oszkó A. Ferencz polgái társunk. Az uj válla- ! lat hézagpótló vidékünkön és figyelmes kiszolgálásával ! s előnyös áraival bizonyára csakhamar meghódítja 1 magának közönségünket. A megrémült magyar. Egy rákosvidéki gazdának ’ baja esett. Rozsdás szegbe lépett és megsebesült a ! lába. Jó falusi szokás szerint nem sokat törődött vele, | csak amikor már alig tudott ráállani, vánszorgott el az orvoshoz. — Hát biz’ ez nagyon nagy baj, mondja meg- dermesztő komolysággal a doktor. A magyar halálra sáppad és kérdőleg néz a félel­mes tudósra: — Mi az, nagyságos uram? — Az, hogy le kell vágni a lábát, barátom. — Huh, már azt tudtam, azt tetszik mondani, hogy nem szabad bort inni, mondja megkönnyebbülten a beteg. A gyügyí viz. A gyügyi viz, a rákosszentmihályi fogyasztási szövetkezet uj czikke, rohamosan hódit Rákosszentmihály on. Közönségünk nagyon megszerette j ezt az olcsó, kellemes és egészséges vizet, úgy hogy az sok háztartásban már napi czikké emelkedett. Kolerás időben ajánlatos az ásványvíz ivása, ami a gyügyi viz

Next

/
Oldalképek
Tartalom