Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-18 / 25. szám
2 oldal. KÁKOS VIDÉKE 25. szám. Köteles a Magyar Lovaregylet a létesítendő lóverseny teret — sztrájk és vis major esetét kivéve — 1916. év folyamán rendeltetésének általadni. A haszonbérleti idő lejártakor s a fölmondás esetét kivéve, a szerződésnek bármily okból történtő megszűntekor a területen a Magyar Lovaregylet által úgy az első berendezés alkalmával, mint utóbb, a szerződés tartama alatt bármikor létesített épületek, berendezések, felszerelések, parkozások, szóval mindaz, ami a versenytéren létesült és magának a versenytérnek és a versenytéren emelt épületeknek a tartozéka, feltétlenül teljesen ingyen és minden megtérítés nélkül a székesfőváros szabad rendelkezésébe és tulajdoni birtokába száll át és köteles a Magyar Lovaregylet mindezeket, valamint a haszonbérletbe átengedett területet teljesen jókarban és használható állapotban a székesfőváros birtokába és használatába átadni, ellenkező esetben a főváros közigaz* gatási utón léphet azok birtokába. Aláírás előtt a felek kölcsönösen abban állapodnak meg, hogy ha a létesítendő lóversenytéren a székesfőváros által elvállalt próbafúrásokból minden kétséget kizáró módon beigazolást nyerne, hogy a létesítendő versenypályák öntözésére megkívánt napi 1920 köbméter vízmennyiség a helyszínén létesítendő kutakból, vagy az országút mentén fektetett vízvezeték utján a Rákospatakból rendes utón és a hasonló esetekben felmerülő költségeket meg nem haladó összegért nyerhető nem volna: ezen esetekben a Magyar Lovaregylet ezen szerződéstől 1911. évi deczember hó 15-ig egyoldalúan és minden kártéritési kötelezettség nélkül visszaléphet. Ezek azok a részei a szerződésnek, amelyek bennünket is érdekelnek. A többi a bér és a kölcsönös jogok és kötelezettségek megállapítása a szerződő felek dolga. Nekünk az a fő, hogy az uj lóversenytér a mi szomszédságunkba kerül. Mert könnyű azt elképzelni, hogy milyen forgalmat, közlekedést, fejlődést teremt majd maga körül. Csak a hasonlíthatatlanul kisebb jelentőségű Alag példáját tekintsük. Mi lett a pusztaságból, az elhagyott kis faluból ? De mi lett a mostani budapesti lóversenytér környékéből ? ! Nem kell már aggódnunk a közlekedésünk sorsa felől. Lesz annyi, amennyit csak elképzelni lehet. Rákosfalva, az évtizedek óta lassú léptekkel czammogó Rákosfalva, szárazon van. De újabb lendületet vesz az egész Rákosvidéke, mely belekapcsolódik újabb, erős kapcsokkal a főváros pezsgő életébe. Hiszen, ha eddig kívánatos lakóhely volt ez a környék, ugy^ ezentúl még százszorosán inkább az lesz. Értékeink horribilisen fognak tovább emelkedni. A versenyekben érdekelt idegenek raja lepi el telepeinket, községeinket s talán a kissé távolabbi és alkalmas helyeken tréning-telepek létesülnek, mint lett egész kolónia Alagon. Üzlet, forgalom fellendül. A körvasút kérdése is megoldást nyer okvetetlenül. Lesz kettős sínpár, lesz személy- forgalom, amint hogy lesz villamos vasút minden elképzelhető irányban. Attól se féljünk, hogy régi átkunk, a czeglédi vonal vasúti keresztezése tovább is lekötve tartja életünk erét. Dehogy marad meg az ott, mikor a versenytér szédületes forgalmának állaná útját. Amit nem tudtunk kivinni évtizedek elkeseredett küzdelmével, ölünkbe hull magától, mint a jól megért gyümölcs. /r==— ^ ö TARCZA. I . J Az örökké égő mécses titka. A tudomány mai fejlettsége sok olyan rejtélyes tüneménynek hatolt a mélyére, a mit eddig valósággal lehetetlenségnek képzeltünk. Most legújabban az örökké égő mécses rejtélyes és titokzatos problémája izgatja a tudományos világ fantáziáját. Azt hiszem, olvasóink is hallottak, illetve olvastak már az örökké égő mécses létezéséről, bűvösnek s cso- daszerünek látszó titkairól. Tudniillik ösmeretes tény az, hogy az archeológusok az újabb kutatások alkalmával, az ókori síroknak némely koporsóiban égő mécsekre találtak. S igy tehát ezeknek a jelenkorig kétségkívül századokon, sőt egyik - nek-másiknak immár évezredeken keresztül kellett égnie. De különösen az teszi rejtélyessé és titokzatossá a tüneményt, hogy jelenleg még senkinek sem sikerült ilyen bűvös és csodaszerü mécsesre szert tenni. Mert a titokzatos mécses a koporsó felnyitása után, már az első megérintésre, mintegy varázsütésre — eddig ismeretlen oknál fogva történő robbanásszerű égési tünemények közt — megsemmisül Ilyen körülmények közt természetesen nem tudhatunk többet az örökké égő mécses titkairól. * Mivel a régieknek is volt már tudomásuk az örökké égő mécses létezéséről — minthogy nincs semmi uj a nap alatt — azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha a középkorból fönmaradt müvek nyomán elmondunk egyet- mást a csodaszerü mécses titkairól. A XV. században legelsőbben Rhodiginos vagy eredeti nevén Righieri Lajos (1450-1520) milánói professzor hívta fel a tudósok figyelmét a rejtélyes tüneményre. De csak jóval később a XVII. században foglalkoztak ismét újra a tudósok a mécses problémájával. így a XVII. század egyik neves orvosa, Licetus Fortunius, (1577-1656) „De lucernis antiquis* cimü, 1653-ban megjelent müvében találunk érdekes feljegyzéseket. (Mellékesen megemlitjük, — amint a krónika följegyezte — olyan kiváló egészséggel bírt, hogy egész életén keresztül nem volt beteg; ami pedig az akkori egészségi viszonyok közt bizony ritkaság számba ment. S kortársai is azért nevezték el Fortuniusnak, azaz szerencsésnek.) Licetus föntebb említett müvében a többek között igy ir: „ A régieknek koporsóiban voltak olyan égő lámpások, amelyek soha el nem aludtak . . . ‘ S ezt bizonyítani igyekszik a nagy Cicero leányának, Tulliának, megtalált állítólagos sírjával. Ugyanis Rómában, III. Pál pápa idejében a hires „via Appia“ országút mentén egy sirra akadtak, s a koporsóban a következő sírfelirat volt: Tulliolae filiae meae. „A koporsóban — írja Licetus — egy nőnek a teste feküdt, ez azonban már az első érintésre porrá
