Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-02 / 14. szám
14. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. oldal ■ láttál ellátva, úgynevezett kéményseprőjárda alkalmazandó. Régi házak nagyobb mérvű átalakításakor a padláson esetleg létező kéménytisztitó ajtók, illetve nyílások megszüntetendők és a tetőn szabályszerű kéményseprő járda készítendő. 60. §. Sütőkemencék tűzálló anyagból akként építendők, hogy azok külső teteje a menyezetnél legalább 1 méterrel alacsonyabban feküdjék, oldalaik pedig minden faalkatrészektől legalább 0.60 m. legyenek, Ha a sütőkemencze a szomszéd épülettel határos helyiségben helyeztetik el, az esetben a saját határfalától legalább 0.16 méter ür hagyásával külön s legalább 0,16 méter vastag zárfalat kell építeni. 61. §. Minden házban a lakók számának arányában kellő számú árnyékszék építendő, úgy, hogy két kisebb lakásra, vagy egy nagyobb lakásra legalább egy árnyékszék jusson. Az árnyékszékek lehetőleg magában az épületben vagy pedig az udvar hátsó részén helyeztessenek el. A szomszéd felé a határfalnál építendő árnyékszéknél, ennek emésztőgödre a szomszédtól legalább 3 méter távolságra legyen, ily esetben az emésztőgödör fala czementhabarccsal készítendő. Az árnyékszékek levezető csövei vízhatlan anyagból készítendők. Árnyékszékeket és pöcegödrőt az utczai vonalra állítani sehol sem szabad. Kutaknak árnyékszékek közelében lenni nem szabad és ivóvíz szolgáltatására rendelt kutaknak árnyékszéktől és pöcegödröktől legalább 9 méter távolra kell lenniök. Az árnyékszéknek egy külön vizhatlanul falazott pöcegödör készítendő és az ürülék ebbe vezetendő, aminek rendes kihordásáról gondoskodni kell. 62. §. Az istállóknál az ürülék és mocsokviz-csatorna segélyével egy vízhatlan, mésszel falazott és boltozott pöcegödörbe vezetendő s innen elszállítandó. Istállót rendszerint, — ganaj, szemét és mészgödröt pedig egyáltalán nem szabad az utczasorba áiiitani. (Folyt, köv.) HÍREK. Villamos vasút. A czinkotai vonalon a villamos vasúti közlekedés április 8 —10-ike körül kezdődik meg. A mütanrendőri bejárást szombaton reggelig még nem tűzték ki, de határidőt közlő értesítést minden órán várják, a villamos közlekedés pedig másnap megkezdődik. A szentmihályi Greszler telekből szükséges részt pénteken jelölte ki az elöljáró bizottság, melyben Lángos Kálmán elnöklete alatt Szabó Géza főjegyző, Decsy József főszolgabíró, a község képviselői és az érdekeltek vettek részt, a helyiérdekű vasúttársaság részéről pedig Läufer Lajos dr. vezértitkár jelent meg. A takarékpénztár közgyűlése. A rákosszentmihályi takarékpénztár múlt vasárnap tartotta közgyűlését, mely az 1910. csonka év mérlegét lelkesedéssel fogadta, a felmentvényt megadta és az igazgatóságnak köszönetét szavazott a kitűnő eredményért. A közgyűlés egyúttal elhatározta, hogy az intézet alaptőkéjét uj részvények kibocsájtásával 250.000 koronára emeli fel s az ügylet lebonyolításával megbizta az igazgatóságot. Tűz. Szerdán reggel félhét óra körül tűz volt az Ehmanntelepen. Málovits Lajos asztalos háza gyűlt ki, még pedig, mint sejtik úgy, hogy valami eldobott gyufaszáltól tüzet fogott a felhalmozott forgács. A tűz nagy riadalmat okozott, annyival is inkább, mert az Ehmann- telepen sűrűn épültek azon a tájon a házak s igy könnyen nagyobb veszedelemtől lehetett tartani. A rákosszentmihályi önkéntes tűzoltóság egy-kettőre ösz- szeverődött. Néhányan az egyik tiszttel a helyszínére siettek, a többit riadó jellel hitták össze a községháza telekre, hol csakhamar elővonták a fecskendőt és az egyik lóvasúti kocsiból kifogott lóval a helyszínére vontatták. Itt azonban nagy volt a vízhiány úgy, hogy a Málovits házat és a szomszédos házikót nem lehetett megmenteni, de annál sikeresebb munkát végzett tűzoltóságunk a tűz lokalizálásával és a kész asztalos- munka megmentésével. Ez a nagymennyiségű munka már szállításra készen volt felhalmozva egy kátrányte- tejü raktárban, melynek tetőzete lobogva égett. A tűzoltók nekiestek és bontani kezdték a tetőt, a mit a károsult, fejét vesztve, meg akart akadályozni. A válságos pillanatban erőszakkal kellett tűzoltóinknak az Az olyan ideges természetű asszonyra, mint ő, ez sokkal gyötrelmesebb a halálnál . . .* Elképzelte a maga temetését: ő a vérig sértett, szelíd mosollyal az ajkán, ott fekszik a koporsóban, az asszony pedig sápadtan, lelkiismerete furdalásaitól gyötörve, megy a koporsó után. Szigaev egyszerre sajnálni kezdte, hogy ő meghal és nem láthatja a hitszegő gyötrődéseit. A bosszú csak akkor édes, ha az ember láthatja és élvezheti gyümölcsét, de mit ér, ha ő ott fekszik a sírban és semmiről sem tud semmit? ,Nem kellene inkább igy csinálnom? — gondolja magában. — Megölöm a csábítót, azután elmegyek a temetésére, végignézem s a temetés után agyonlövöm magamat?... Egyébiránt alkalmasint már a temetés előtt elfognának s elvennék a fegyveremet. . . Vagy igy: megölöm a csábitót, a feleségem életben marad, én pedig egyelőre nem ölöm meg magamat, hanem elsétálok a börtönbe. Arra, hogy magamat megöljem, mindig ráérek. A börtön már csak azért is jó, mert az előzetes kihallgatás alkalmával módomban van a hatóság és a közönség előtt feltárni nőm viselkedésének egész alávalóságát. Ha megölöm magamat, akkor ő, a veleszületett aljasságánál és hazug mivoltánál fogva mindezért engem okolna és a világ igazolná az ő eljárását és még kikaczagna engem; ha pedig életben maradok, akkor. . .* A következő pillanatban már kiegészítette: „Igen, ha megölöm magamat, akkor engem Ítélnek el és kislelküséggel vádolnak ... De meg azután minek is ölném meg magamat ? Ez az első. Másodszor pedig, öngyilkosnak lenni annyi, mint gyávának lenni. Tehát megölöm a csábitót, őt életben hagyom, én meg törvény elé kerülök. Engem elitéinek s ő mint tanú fog szerepelni . . . Szinte látom a zavarát, a gyalázatát, mikor elkezdi majd faggatni a védőm! A törvényszék, a közönség, és a sajtó rokonszenve kétségkívül mellettem lesz . . .* így tűnődött tovább, de a segéd csak rakta ki előtte az árut és kötelességének tartotta vevőjét szórakoztatni. — Minálunk évről-évre hanyatlik az üzlet s ez nem annyit tesz, hogy a csábítók száma kevesbedik, hanem igenis annyit, hogy a férjek lassankint beletörődnek a helyzetükbe és félnek, a törvénytől meg a kényszer- munkától. A segéd körülnézett és a fülébe súgta: — És ki a hibás, moszjé? A kormány! „Szachalinba menni holmi komisz fráter miatt, ez sem valami okos dolog — tűnődött Szigaev. — Ha én kényszermunkára kerülök, ez csak alkalmat ad a feleségemnek, hogy másodszor is férjhez menjen s a másodikat is megcsalja. Diadalmaskodni fog . . . Szóval hát: őt élve hagyom, magamat sem ölöm meg, a csábitót szintén nem ölöm meg. Valarpi okosabbat és érzékenyebbet kell kieszelni. Megvetéssel fogom őket büntetni és botrányos válópört indítok.“
