Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-19 / 12. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE ezt a jogos aggodalmat, ha teljesen el nem is oszlathatjuk, de legalább lényegesen csökkenthessük. Ez pedig nem más, mint, hogy készítsenek tüstént a lóvasút pályáján, a József- főherczeg-uton, a Bercsényi-utcza tájékán egy uj kitérőt. Ez nem állhat valami sokból. A főváros, mint az ut tulajdonosa, bizonyára azonnal és rövid utón megadja rá az engedelmet, kormányhatósági intézkedésre pedig nincs szükség miatta. Elismerjük, hogy a lóvasuttól néhány száz korona kiadást követelünk, mely tulajdonképen csak az átmeneti idő megkönnyítése miatt szükséges. De a lóvasút nem olyan kapzsi vállalat, hogy a közönsége érdekében meg ne hozza ezt az áldozatot, melylyel különben a saját helyzetét is tetemesen megkönnyíti. Ez a harmadik kitérő ugyanis, — mint a gyakorlati tapasztalat fényesen fogja bizonyítani, — eloszlatja a nehézségek nagyobbik részét. Megszűnik a nyílt pályán való vak ácsorgás, melyre azért kényszerültek a lóvasut kocsijai, mert nem tudták, nem jön-e szemben már az utasokkal megrakott késlekedő kocsi? A három kitérőben mindig könnyen jelenthetik a kocsik járását és elkerülhetik egymást a szembejövő kocsik. Permanens forgalmat rendezhet be a lóvasut, szüntelenül hordva be és ki az utasokat a villamos vasút kocsijaihoz* így aztán vígan gázolunk keresztül az átmeneti időszakon, a szebb jövőnek máris diadalmas kapuján. 12. szám. A huszonnegyedik órában kérjük : fogadják el a javaslatunkat, elismerésre kötelezvén közönségünknek minden egyes tagját. HÍREK. Márczius tizenötödike. A márczius tizenötödiki nemzeti ünnepet méltó módon ülték meg ez évben is mindenütt, a hol csak magyar ember él e földön. Az ünneplés formái az ismertek. Istentisztelet, iskolai ünnep, népünnepély, beszédek, hazafias előadások, a társadalom ünnepe, mely a hazafias gyülekezeteken kivíil főként egyesületekben, körökben, klubokban találja meg talaját. Igen válogatott, szép közönség gyűlt egybe a Rákosszentmihályi községi kaszinóban, melynek évtizedes hagyománya, hogy a magyar nemzet nagy napjain hazafias ünnepet ül, még pedig az alkalomhoz és a résztvevőkhöz mélló lelkes, de komoly formában. Az idei hazafias ünnep Pálfi János rövid elnöki megnyitójával kezdődött. Az alkalom magasztosságára és a kaszinó hagyományaira utalt s átadta a szót Balázso- vich Zoltánnak a kaszinó titkárának, ki a nevezetes történelmi évforduló jelentőségét méltatta és a történelmi tanulságok kidomboritásával a mai helyzetre vonatkoztatva rajzolta meg. Végül Pálfi János elnök mondott néhány köszönő szót és Keresztes István dr. lendületes pohárköszöntője zárta be az ünnep komoly részét. A társaság vidám, lelkes hangulatban a késő éjjeli órákig együtt maradt. Uj lelkészünk. Csáky Károly gróf püspök a megüresedett rákosszentmihályi rom. kath. önálló kápláni tisztet Gregor Lajossal töltötte be, ki eddig fászkara- jenőn volt káplán. Uj lelkészünk, mint halljuk, jeles tehetségű fiatal ember, kinek itteni működése azonban úgy hírlik, csak ideiglenes jellegű és a végleges rendelkezést csak később teszi meg püspökünk. f---------======— i T A R C z A. i ___________ Ig az hazugság. Irta: Nagy Matitd. Az ünnepelt festő dédelgetett szép fiatal felesége bizalmas beszélgetésbe volt merülve iró barátjával a szalonban. Az asszonyok szeretik, ha magukról beszélhetnek, még gyónni is képesek ilyenkor. Az iró meggyóntatta a szép asszonyt; divatos, dédelgetett iró volt, megtehette. Lelke mélyén nem valami nagyra becsülte a nőket, hazug, színes virágoknak tartotta őket s azt tartotta, hogy szépségük, eszük, csak bódításra, hazug ámításra való. Azért mégis szeretett velük foglalkozni. Most is arra kérte a hintaszékében duruzsoló szép asszonyt, akinek az egész férfi világ lábainál hever, mondja meg őszintén, melyik szerelme hagyott lelkében valami nagyon édes vagy bus emléket. A hintaszék egy pillanatra megállt, aztán megszólalt az asszony halk, zengzetes hangon. Csupa ritmus volt minden szava s minden úgy harmonizált hozzá az elegáns környezetben. — „Jó, őszinte leszek, hallgasson meg, talán nekem is könnyebb lesz.“ Van, igen, van egy emlékem, de egy fájó emlékem, amelyre szivem minden húrja fájdalmasan megrezeg. Hat év előtt kezdődött. Tizenhat éves kislány voltam, amikor tele voltak az újságok egy szerelmi regénynyel. Egy grófnő s egy cigányprímás regényével. Előkelő vendéglőkbe jártunk vacsorázni s a fiuk asztal lünkhöz hívták a prímást. Suttogva mondták, hogy a ,hires“ czigány öcscse. Gyönyörű szép szál ember, igazi faji czigány- arczczal s amellett igazi elegáns gavallérnak látszott. Fiatal gyermekszívem lázasan kalimpált s már szőttem is a regényt. A czigány észrevette rajongásomat, éreztem, hogy többször hosszan rám néz s mikor játék után megint hozzánk jött, egy levelet csúsztatott a kezembe. Természetesen randevúra hivott ... s én elmentem. Elég gyakran találkoztunk titokban, de ami nekem csodálatos volt, szerelemről sohasem beszélt. Nekem meg állandó feszültségben voltak az idegeim és egy-egy találkozás után keserves sírással feküdtem a pamlagon. Egyszer komolyan fogadott s gyengéden, de minden melegség nélkül tudtomra adta, hogy elmegy bizonytalan időre Angolországba. Csak a nevelésből eredő önuralom mentett meg, hogy nem rogytam a lábai elé. De elment s engem csak az mentett meg a megőrüléstől, legalább akkor azt hittem, — hogy nyaralni mentünk a tenger mellé — s engem dédelgetett a fürdő fiatalsága. Itt ismertem meg az uramat. Imádott. Az én szegény, megsebzett szivemnek jól esett a melegség, a szeretet. Megtartottuk még ott az eljegyzésünket s akkor festett le először. Tudja, az a hires Madonna kép . . . A
