Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 52. szám lődését leginkább köszönheti és aki nagy gyakorlati érzékével azonnal átérezte, hogy a kiállítás révén a város fejlődése újabb rendkívül tápotnyerne, és évtizedekre terjedő hatása értékes gyümölcsöket hozna a természetes föllendülésének most már feltartózhatatlanul haladó folyamatában. Javaslatot terjesztett ezért a város tanácsához, hogy az a kereskedelmi és iparkamarával karöltve tegyen kezdeményező lépéseket az országos kiállítás rendezésére. A javaslat szerint a kiállítás rendezésére kiváló alkalmul szolgálna a szegedi árvízkatasztrófának 1914-ben bekövetkező 35. évfordulója, amely időre a városrendezés nagy munkája, befejezést nyer és egy emberöltő munkálkodásnak eredményét mutathatják be az országos ipari és mezőgazdasági kiállítás keretében. Leopold Gyula az „Általános Tudósító“ szerkesztője és hirdető vállalat tulajdonosa Budapesten 15 év óta fejt ki agilis tevékenységet, hogy a sajtó és hirdetők érdekét összeegyeztesse. Bátran állítható, hogy Leopold vállalata nagyban hozzájárult, hogy a reklám hazánkban is hatásosan fejlődjék, hogy a kereslet és kínálat legkényelmesebb és legolcsóbb közvetítője minél jobban befolyásolja a versenyt. Tudják ma már az üzletek, vállalatok, hogy az állandó, ügyes és észszerű reklámozás emeli hírnevüket, növeli forgalmukat, gyarapítja vagyonukat. Nem oly könnyű azonban a sikeres reklámozás; nagy gyakorlat, tudás, intelligenczia szükséges ehhez. Tudomásunk szerint Leopold Gyula nagy aparátussal dolgozó irodája kitünően felel meg hivatásának és nagy bizalomnak örvend, miért is nemcsak a legnagyobb magyarországi, hanem a legelőkelőbb külföldi czégek is állandó üzletfelei, mert kiváló szakértelemmel, felülmúlhatatlan pontossággal, odaadó lelkiismeretességgel és szolid árak mellett eszközöl hirdetéseket, reklámokat úgy az összes budapesti és vidéki, mint a külföldi lapokban és naptárakban. — nsARNOk ------A kálvinista kétfejű sas. Irta : Eötvös Károly. Egykor Kaas Ivor irótársamnak egy szép vezér- czikke jelent meg a lapok hasábjain, mely Hurbánról s pánszláv irányú ünnepeiről szól s melyben mint furcsa dolog emlittetik, hogy Hurbánék egy most épitett és fölszentelt lutheránus templom tornyára a kétfejű sast tették föl. Biz ez furcsa dolog ami napjainkban, noha hajdanában a legnyakasabb tősgyökeres magyar kálvinisták is országszerte sok templomuk tornyára oda illesztették az osztrák császári vagyis inkább habsburgi kétfejű sast. S azt hiszem, ma is van még néhány kálvinista templom itt-ott, melynek tornya csúcsán a csillag a kétfejű sas nyakára helyezett lándzsahegyen csillog. Az én szülőfalumnak, Mezőszentgyörgynek is szép sudaras kálvinista tornya volt gyermekkoromban, de a kétfejű sas ezen is rajta volt. 1848 ban elhatározta az eklézsia, hogy azt levéteti onnan, de egy fehérvári ácsmester háromszáz forintot kért a levételért. Ezt már mégis sokalták érte s a nemes ifjak ehelyett azt határozták, hogy puskával lelövöldözik a torony csuszáról. Vagy legalább is puskagolyóval úgy kilövöldözik alakjából, hogy senki sem ismer rá Persze nem lett belőle semmi. Néhány száz golyót rálőttek, de a kétfejű sas észre se vette. Magasan állott, erős kalapált vasból készült, a puskagolyó semmit sem ártott neki. Utóbb is abban hagyták a mulatságot, s akkor szabadultunk meg tőle, mikor ezelőtt harminczhét esztendővel uj tornyot csináltattunk. Komárommegyében is csaknem igy járt egyik kálvinista falu. Már nem jut eszembe a neve, csakhogy ennek derék presbiterjei okosabbak voltak, mert ők ágyúval akarták 1848. áprilisban a kétfejű sast lelőni. De sokkal okosabbak még sem voltak, mert valami gonosz csont tanácsára a várkormányzótól kértek hozzá ágyút és tüzért. Természetesen huszonöt bot lett a vége, oly gyorsan és sommásan kiszolgáltatva, mintha a parancsnok valamikor makai kapitány lett volna. A komáromiakról azt beszélik, hogy 1848-ban ágyukkal lövöldözték le kálvinista tornyukról a kétfejű sast. A győriek különösen megjárták a városi őstorony kétfejű sasával. 1848-ban és 1849-ben kétszer levették önkényt, midőn a magyar sereg itt táborozott s az osztrák sereg kétszer tétette vissza erőszakos fenyegetéssel. Láttam egy kálvinista templomban fészkelt kétfejű sast is. Egerallyán vagy Adorjánházán a Marczal mellett láttam ezt. A szép fehérre meszelt templom falán és pedig a karzat falán volt fekete színnel fölfestve egy nagy istenadta kétfejű sas. Magassága szélessége lehetett vagy fél öl. Ezen annyival inkább csodálkoztam, mert mint mindenki tudja, a kálvinisták semmi faragott vagy festett képet nem tűrnek szentegyházaikban. De a kétfejű sast megtűrték. 48-ban, 49-ben elfeledték bemeszelni, az 50-es években pedig már nem lehet tenniök. Most azonban nem hiszem, hogy megvolna már. Jól emlékszem, ez a sas még a régi alakú volt, aminőt Mária-Terézia és József császár idejéből ismerünk. Az a kétfejű sas sokkal soványabb és ritkább tollú, mint a mostani és sokkal jobban hasonlít a mai német császári vagy porosz £,2.UT7 Igaz, hogy a múlt században az osztrák császárság felállítása előtt körülbelül egy volt mindkettő. Nem emlékszem, hogy a kétfejű sast túl a Tiszán vagy a Tisza mellékén láttam volna kálvinista tornyokon. Igaz, hogy e vidéken 48 előtt nem jártam, kakast azonban láttam s különösen sokat láttam a felvidéken, lutheránus templomok tornyain is. S bizonnyal a vén Hurbán, ha már úgy beleszeretett a madárvilágba, jobban teszi, ha kétfejű sas helyett, hitrokonainak ősi szokásához ragaszkodva, kakast tétet temploma tornyára. Egyébiránt valamikor ezelőtt száz évvel a tisza- melléki kálvinistáknál se volt gyöngébb a Habsburgok iránti loyalitás, mint túl a Dunán. József császár 1781. október 19-én adta ki hires rendeletét a vallás szabadságáról, Christiana toleránsáról, mintáz egykoruak nevezték Ez a rezoluczió deczem- ber 26 án érkezett és publikáltakat Debreczenben s a krónikairó megjegyzi, hogy e napnál nem ért Debreczen örvendetesebb István-napját. Ez évnek utolsó és a következő évnek első hónapjaiban az egész országban felharsogott a protestánsok örömének vidám zaja. És az ünneplések, lakomák, hálaadások és áldomások tömegesebbek valának, mint 1848- ban a márcziusi törvények ünneplése. És ez természetes volt. A protestánsok, kálvinisták túlnyomó nagy része jobbágy volt, igaz, hogy a körnemességé is. 1715 tői kezdve is talán ezer protestáns templomot vettek el s az iskolák százait zárták be. Még nagyobb városokban is folyt az okkupálás. Veszprém 1716-ban, Pápa 1752-ben vesztette el kálvinista templomát és iskoláját. A kálvinistákat plébános anyakönyvezte; a protestánsok fizetrfi tartoztak a kalholikus papságot, ép úgy vagy sokkal jobban, mint maguk a katholikusok. Ezenkívül fenn kellett tartaniok saját egyházaikat, papjaikat, iskoláikat. Mária-Terézia szabályozta az urbért József a vallás- szabadságot. Mindkettő tette mindezt a rendek, a nemesség, az országgyűlés, a vármegyék ellenére. Bizony természetes volt, hogy a protestáns nép, mely szabadságát és anyagi érdekeit és vallásának gyakorlatát a Habsburgoktól nyerte: ezek iránt túláradó hálát érzett szivében és demonstrált külsőleg is, a hogy tudott.
