Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-23 / 4. szám
RÁKOS VIDÉK E 4. szám. 4. oldal. közöljenek, végre a nyaraló telep közös érdekeit megóvják és előmozdítsák. 3. §. Az egyesület megalakult, mihelyt legalább 60 olyan tag jelentkezett, akik együttvéve 100 teleknek a tulajdonosai és az ezek után jelen alapszabályok értelmében megállapított beiratási dijat lefizették. Már 1887. év végével a szükséges 60 tag együtt van, úgy hogy ugyanez év november hó 5-én már megtarthatják az első közgyűlést, és november hó 27-én az első választmányi ülést és ezen már a következők vesznek részt: elnök: Szeniczey Ödön, titkár: Fái Béla, pénztáros: Kunkel Imre; választmányi tagok: Kerekes Elek, Kertscher István, Kinlner Károly, Móczár Béla, dr. Móczár Gyula, Nemes Ferencz, Phozer Ferencz, Pozsgay Tivadar, Szécskay István, Szemlér Lőrincz, N. 7erstyánszky Kálmán és Vajdafy Béla. Ettől fogva kezde ét vette az alkotás nagy munkája, mely szakad itianul tart A sivatagb m egymás után emelkednek a szebbnél szebb villák es az egye ületi életben ott őrködik a választmány és a közgyűlés, mint nagyszerűen bevált intézmény, hogy a telep az alapszabályokban biztosított előnyös korlátok között fejlődjék, az építkezési feltételeket betartsák, a közegészségi szabályokat megőrizzék és azoknak mindenütt érvényt szerezzenek. A háztartás mérlegére is mindenkor nagy gondot fordítanak. Ma már az egyesületnek évi 25 ezer korona kiadása van és ennek a megfelelő fedezete is mindig megvan. Az egyesület jövedelmei: 1. minden tulajdonos négyszögölenként 4 fillér tagsági dijat fizet; 2. az ingatlanok bérlete; 3 a községtől részesedés; 4. a jogok bérlete, mit az egyesület számára az alapszabályok biztosítanak. Az egyesületnek ma már közel félmillió korona vagyona van. A közösségre üdvös és hasznos korlátozásokat az egyes telkekre telekkönyvileg is rávezették, vagyis örök időkre biztosították. A telkek minimumát 600 négyszögölben állapították meg, ami szépészeti és egészségi szempontból rendkívül fontos. A tagok száma évről-évről emelkedik és pedig a társadalom szine-java települ itt le, mivel a kellemes otthont az egyesület — melynek minden tulajdonos tagja — nagy áldozatok árán biztosítja. A telep közepén terül el az egyesületnek egy 40 holdas parkja, amelyen helyet foglal nagy, egyemeletes szállodája, 30 kiadó szobával, és a vizgyógyintézete, nagy uszodával. Van telefon, posta és távirdája, állami elemi iskolája, szép róm. kaíh temploma. Az egyesület gondoskodik a jó és olcsó élelmezésről is, az egyesület adott csemege, fűszer, sütő, czi- pész, fodrász és asztalos üzletre is engedélyt. Ma — az egykor puszta vidéken — 200 gyönyörű villa emelkedik a szép parkszerű kertek közepén. E szép telepnek az a legnagyobb szerencséje, hogy lakói az egyesület tagjai, mind nemes versenyre keltek egymással hogy ki tud többet tenni a telepért, ki dolgozik többet a köz javáért. E nemes verseny emelte föl és fejlesztette Mátyásföldet oda, ahol ma van. Ha oiykor-olykor volt is czivódás az egyesületi életben, eltűnt, mihelyt a közjó, a telep érdeke úgy kívánta. Hosszú volna az a névsor, ha a telep történetében a kiváló tagtársak érdemeit föl kellene sorolni. De e névsorból mégis egynek a nevét ki kell hogy ragadjuk, s ez Paulheim József. Paulheim József a szép Ilona-téren a saját költségén dicső Mátyás királyunknak — az igazságos Mátyásnak, művészi szobrát állíttatta fel. Az ő nevéhez fűződik az iskola, templom, fürdő és vendéglő épületeinek az alapítása is. Most a telepnek nagyszerű központi vízvezetéket és központi villamfejlesztőt tervez, melyet 1910. évi augusztus havában a közforgalomnak át is akar adni. S mig az első években a tagtársak utazására napjában mindössze egy pár lóvonat állott rendelkezésükre, évek múlva a gőzüzemű viczinális 1 órában egyszer közlekedett, azután 1905-ig félóránként és attól fogva egy órában már három vonat indul és érkezik. Már Nyolcz teljes órája lakik Ilona a sziget keleti oldalán egy völgyben, amely puha és békés, mint az anya öle. Egvedül van, egészen egyedül. Vájjon ki lakhatott előtte ebben a magányos épületben? Akárki az bizonyos, hogy sok baja lehetett az élettel, ha így menekült előle. Ilonának néha agyába szökkent ez a kérdés, néha az ura is elé-elélibbent. Álomterhes estefelé volt és ő járt benne. Lement a partra és a viz visszatükrözte karcsú alakját. Sima» egyszerűn fölfésült hajával olyan lányosnak tetszett önmaga előtt. Karcsú, parányi lábai föicsuszott ruhája lágy redői alól kivillantak és élesen váltak el a fü zöldjétől. Tekintete rájuk tévedt és az első pillanatban el akarta rejteni őket; azután eszébe jutott, hogy úgysem látja senki. S ha mégis, most egyszerre jönne valaki, egy férfi, valami ismerős . . . Tekintete újra a vízre esett. Érdekesnek találta magát . . . Már délelőtt is gondolt ilyesmit, mikor baraczk- virágszin pongyolájában sétált a zöld fák alatt. Ha hirtelen meglátná valaki a társaságból. Csodálkoznék, mert egészen más igy, mint azelőtt. Vagy ha egy asszony jönne. Nem, mégis egy férfi . . . Sorba eszébe ötlöttek ismerősei, akiknek megkopott, elhasznált bókjai szokták körülhizelegni . . . Nem, nem. Valaki más, egy ismeretlen, aki be tudná váltani a szépségeket . . .Akijönne finoman, előkelőén, frissen. Milyen különös volna. Istenem, milyen különös . . . Úgy viselkednék mint leánykorában. Ártatlanul, lesütött szemüen. S beszélgetnének ... hát beszélne ő egy ismeretlennel? . . . Miért ne? ... Itt egészen más, itt nincsenek társadalmi szabályok, itt, ahol még ember sincs kívüle . . . A nap és a hold küzdöttek a látóhaláron és a viz tükre lángba borult. Érezte, hogy arczát is besugározzák a fénynyalábok és egy pillanatra látta magát a vízben, amint glória csillant meg a feje körül . . . Elnyúlt a fűben és a ruhája redőit eligaziiotta. A lágyan odaejtett rózsaszínű hullámok közül úgy nyúlt ki a lába, mint karcsú virágszár. Tetszelegve nézegette egy pillanatig. — Olyan lehetek most, — gondolta magában — mint egy finom impresszionista festmény . . . Milyen kár, hogy nem lát senki . . . Egy férfi . . . Egy kicsit elpirult ezért a gondolatért és úgy tett, mintha nem gondolta volna. Gyorsan a leánykorára gondolt, a tanítónőjére, az iskolára, a leczkére . . . Fecskeröptü szandolin kötött ki és karcsú férfi szökkent a partra. A férfi a homályban megnőve közeledett és hódolatteljesen köszönt, mint a királynőknek szokás. Aztán mondott is valamit. Czifra szép szavakat mondtak egymásnak és beletévelyegtek a fák alá, a csillagköpenyeges estbe, amely csalogatón födte be őket ... A kis nyári laknak iárva volt az ajtaja, ablaka és minden zugot betöltött a titokzatos kábulat. Ilona a lányos álmokra gondolt és szemét egy pillanatra lehunyta. De rögtön fölemelte pilláit, mert szunnyadó lelke legmélyén már tüzes csókok és ölelések ébredeztek, amelyek követelőzve ostromolták a fehér álmokat. Most újra úgy tett, mintha nem volna igaz. Még többet és gyorsan beszélt. *
