Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-14 / 33. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 33. szám. Műkedvelők mulatsága. A „Rákosszentmihályi mű­kedvelők köre, ma, (vasárnap) özv. Biró Jánosné ven­déglőjének összes helyiségeiben világpostával és tréfás­játékkal egybekötött nyári mulatságot és szini előadást rendez. Belépődíj 60 fillér. Műsor után táncz. A mulat­ság kezdete délután 4 órakor. A színdarab kezdete este fél 9 órakor. Színre kerül: Huszárszerelem. Irta : Szolmár Antal. Budapesti versenyek. Ma, vasárnap délután kez­dődik a Magyar lovaregylet budapesti nyári metingje. Mind' az első napon nevezetes mérkőzés várható az Igazgc ósági dij futamában. A nevezések úgy erre, mint a versenyek többi napjára fényesen sikerültek. Az inga­dozó tavaszi formák most már végleg kialakulván, méltán várha'unk tiszta, reális versenyeket, a melyek zavartalan örömmel töltik el a futtatások tarka népét. A nyári versenyek mozgalmas életet pezsditenek a főváros­ban, hol a mulatóhelyek és színházak is megnyitják kapuikat a szokásos idegenforgalom reményében. A rákosvidékiek meleg érdeklődéssel tekintenek az idén is jelentékeny formát mutató Pejacsevich-istáUó szereplése elé, melyhez nagy reményeket fűznek. Mulatság. A Rákosszentmihályi Sport Club 1910. augusztus 20-án (Szent István napján) a Nagy Ferencz- féle vendéglőjének összes helyiségeiben műkedvelői előadással, szépségversenynyel, világpostával, tombolával dijtekézéssel és egyébb tréfás mulatságokkal egybe­kötött nagy nyári mulatságot rendez. A mulatság kezdete d. u. 3 órakor. Szinielőadás kezdete este 7 órakor. — ' Belépődíj: Személy-jegy előre váltva 60 fill., pénztár­nál 80 fillér. Családjegy előreváltva 1.5Ü K., pénztár­nál 2. K. Szinrekerül: Megjött a papa. Vígjáték 1 fel-, vonásban. írta: Erdélyi Zoltán. „Valami hibájavan.“ Víg­játék 1 felvonásban. Irta: Gondinet. Fordította: Gabányi Á. A két színdarab közt kabaré előadás lesz Hány vendéglő és korcsma van Berlinben ? Mint a Vendéglősök Lapja Írja, egy hivatalos kimutatás szerint a német birodalom fővárosában van összesen 181.633 üzem s ebből vendéglő és korcsma 9009, élelmezési ipar pedig 5528. A vendéglős és korcsmáros ipar évente 51.193 egyént foglalkoztat, férfiakat és nőket vegyest, de a férfialkalmazottak a vendéglői és korcsmái személy­zetnek kilencztized százalékát teszik. A többi élelmezési vállalatok személyzeti létszáma 47.070 személy. Minden­esetre hatalmas forgalom lehet az, melyet naponként 9009 vendéglőben 51.193 kiszolgáló bonyolít le. Lenkei Zsigmond hirdető-irodája. A magyar sajtó egy régi, ismert munkása, Lenkei Zsigmond ki évek hosszú sora óta áll a sajtó szolgálatában, ujságvállala- tát hirdető osztálylyal bővitette ki. Ismerve Lenkei ta­pasztalatait és szakértelmét, bizonyos, hogy munkássága e téren is előnyére válik az iparnak és kereskedelemnek, melynek sok hasznos szolgálatot fog tenni az uj vála- lat. Az uj hirdetési iroda vidéki osztályát Klein Vilmos vezeti, ki hosszú ideig állott egy nagy fővárosi hir­dető iroda vidéki osztályának élén. Ezuton^is kéri az uj iroda mindazokat, kik a bel- és külföldön hirdetni szándékoznak, forduljanak hozzá bizalommal fölvilágo- sitásért. — Az uj iroda czime: Budapest, VIL, Rózsa­u. 8. sz. Telefon 176 - 09. Újabb házbóruzsora. Ez a kis történet, melyet el­mondunk, nemcsak azért érdekes, mert benne házbér- uzsoráról van szó, hanem azért is, mert a már meg­szokott házbér-ügyeknek oly szomorú háttért fest, a milyen nem mindennap fordul elő. Guttermuth János, a közismert társadalmi ember és fogtechnikus éveken keresztül egy házban lakott Baross-tér 20. sz. a. Dr. Radnai (Wollner) Sándor nő- és gyermekgyógyász- szal. Talán Radnainak nem ment jól a nő- és gyermek- gyógyászati praxis, mert egy napon beállított Gutter­muthoz és megkérte arra, hogy a fogászati gyakorlatot műtermében elsajátíthassa. Később, midőn már ő is tudott dolgozni, társnak ajánlkozott. A társasviszony azonban nem tartott sokáig és Guttermuth egy szép napon arra ébredt, hogy Dr. Radnai tábláit fölcseréltette a fogorvosi táblákkal. Guttermuthot ez sem bántotta, hiszen 12 évi praxisa alatt annyira közismertté lett, hogy patiensei Radnainak ezen cselekedete után sem keves- bedtek meg, ellenben ugylátszik Radnai még igy sem érte el célját és a legutolsó eszközhöz folyamodott. Egyszerűen kisteigerolta Guttermuthot. A tulajdonos Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnek 650 K-val ígért többet a Guttermuth lakásáért, mint a mennyi a jelenlegi lakbér és bár Guttermuth 8 év óta pontos fizető lakó volt, még csak meg sem kérdezte, vájjon a Radnai által megajánlott lakbértöbbletet hajlandó-e át­vállalni, hanem egyszerűen a Guttermuth háta megett a lakást kiadta Radnainak. Szomorú eset, a milyennek éppen intelligens emberek között nem lett volna szabad megtörténni, mert például szolgálhat az egymással szomszédos és egy üzletágat folytató kereskedőknek, kik közül az élelmesebb, ha még rosszul is megy az üzlete, tultehet vetélytársán úgy, hogy annak üzlethelyiségét a háta mögött kibérli. Ebben azonban sem egyenes gondol­kozás, sem kollegiális érzés nincsen, csak üzleti rafi­néria, melyet ilyen formájában még a nagyközönség ítélete is sújt. Első Leánykiházasitó Egylet mint szövet­kezet. Gyermek és életbiztosító intézet Budapest, VI. kér., Teréz-körut 40—42. Alapittatott 1863. Folyó év julius havá­ban 1,771.300 K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1.553.400 K. értékű uj biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1.553.400 K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. 1910. január 1-től julius 31-éig bezárólag 13,606.700 K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 11,947.700 K. értékű uj kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 855,099 K. 40 fillér és az intézet fennállása óta 16,096.982 K. 08 fillér fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik, a legolcsóbb díjtételek mellett. Szülök figyelmébe ajánljuk Rőser tan- és nevelő- intézetét Budapesten (alapittatott 1853-ban). E kitűnő hírnévnek örvendő intését magában foglal 3 osztályú felső kereskedelmi iskolát, mely teljesen egyenrangú az állami, községi és testületi felső kereskedelmi iskolákkal és 4 osztályú polgári iskolát. Bizonyítványai állam­érvényesek és az egyéves önkéntességre jogosítanak. Vidéki tanulók az iskolákkal kapcsolatos nevelő interná­tusba felvétetnek. Értesítést küld Rőser János igazgató, Budapest, VI., Aradi-utcza 10. Beketow czirkusz. A Beketow czirkusz augusztus 16-ára nagyszerű meglepetést hoz közönségének. A czirkuszí művészet bemutatott minden elképzelhető kü­lönlegessége után most már nagyszabású némajátékkal örvendezteti meg látogatóit. A fényes némajátéknak: „Magda“ a czime. Meséket ^'regélnek róla a benfente- sek. Káprázatos, mulattató és nagyszabású, mint a nyu­gati metropolisok hires czirkuszainak a hasonlónemü mutatványai. A némajátékon kívül számos újdonsággal gyarapodik a programm egyéb része is, melynek so­rából tizenötödikén elbúcsúznak az eddig ünnepelt speczialitások. Magas jutalék mellett ügynököket, utazókat keres ablak-redőnyök elárusitására Schillinger Simon és Társa ablakredőny gyára, Budapest, Gróf Zichy Jenő-utcza 16. hová írásbeli ajánlatok és megrendelések intézendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom