Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-10 / 28. szám
8. szám. rákos vidéke 5. oldal. reiböl felépítendő templom valóban a „Magyar Nemzet Szent Antal Temploma“ lesz. De 3000-nél többre megy a 10 kor.-t meghaladó összeget adományozók száma is. Különös figyelmet érdemelnek azonban az egyesület alapitó tagjai és a templom alapítói, akik 200—500 kor.-t, vagy sokan ennél is nagyobb összeget küldtek a templom alapjára. Ezeknek a jótevőknek az egyesület művészi kivitelű — keretezésre is alkalmas — alapitó oklevelet küld s nevüket, mint a templom alapitóit, az építendő templom fémlapokból való remek kivitelű „Örök könyviébe véseti. A legalább 200 koronát kitevő alapítványi összeg 2 év alatt tetszés szerinti részletekben is efiz ethető. Az örökös tagok egyszersmindenkorra 10 koronát fizetnek, melyről díszes igazolványt kapnak, a rendes tagok pedig évi 1 koronával járulnak a magasz- ios czélhoz. így tehát bárki tehetsége szerint támogathatja a fenséges ügyet. Igen nagy pártolásra talál az egyesületnek az a nemes hittársí buzgósága, hogy az egyesület tagjai imatestvérületképen a hívekkel együtt a templom jótevőinek szándékára hetenkint felajánlott szentmisében közösen imádkoznak. Ezért igen sokan fordulnak az egyesülethez segítő imát kérve. E kéréseket az egyesület irodája hetenkint kimutatásban összefoglalva a kápolnában kifüggeszti s a hívek külön imáiba is ajánlja, kifejezett kívánságra pedig külön szentmisét is szolgáltat. Az egyesület egyébként minden legcsekélyebb adományról elismervényt küld, sőt az 5 koronát meghaladó adomány ellenében már kedves emléklappal is szolgál. Ezzel elejét akarja venni a visszaélésnek, melytől sajnos, még ezt a fenséges ügyet sem kímélik meg. Szent Antal Templomára való gyűjtésre ugyanis egyedül ez az egyesület nyert hatósági engedélyt, mely elszámolási kötelezettséggel^ működik, önzetlen világi egyének vezetése alatt. Nem tévesztendő tehát össze más hasonló gyűjtéssel, mely engedélyezve nincs. Az egyesület ezért óva int mindenkit és különösen figyelmeztet a pontos czimre: „Páduai Szent Antalról Nevezett Zuglói Kápolnaegyesület“ Budapest-Zugló, VII., Angol-utcza 29. A meglevő ideiglenes kápolna felszerelése hasonlóképen közadakozásból került ki, sőt most is folyton ellátják a hívek a szükséges kellékekkel. A templom építésére irányuló mozgalom érdekében áíandó irodát tart fenn az egyesület, mely a fenti czimen Drégely Dezső székesfővárosi tanár, ügyvezető titkár vezetése alatt működik s mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál. Felhívjuk olvasóink szives figyelmét a valóban nemes ügybuzgalmi egyesület működésére. A fogyasztási szövetkezet kérelme. A Rákosszent- mihályi fogyasztási szövetkezetei egy-két hét óta vevői olyan tömegesen keresik fel, hogy a helyiség gyakran nem képes befogadni őket. Az igazgatóság felkéri tagjait és a vásárló közönséget, hogy mindaddig, mig helyiségeit kibővíteni módjában nem lesz, a hosszas várakozásokkal és esetleg előforduló zavarokkal szemben elnéző legyen. Köszönetnyilvánítás. Weisz Ignácz rákosszentmihályi községi képviselő lapunk utján hálás köszönetét mond mindazoknak, kik kettős családi öröme alkalmából jó- kivánataikkal személyesen vagy Írásban megtisztelték. A Haidekker-gyár nagyobbitása. A magyar ipar örvendetes fejlődésének egyik legélénkebb bizonyságát a Haidekker-féle sodronyfonat gyár úgyszólván napról- napra való nagyobbodása nyújtja. Ez a gyár a legkényesebb ízlést és a legnagyobb keresletet mindig mintaszerűen elégitette ki, aminek természetszerű következménye, hogy gyártmányait, úgy a szakkörök mint a nagyközönség körében előnyben részesítik. A Haidekker gyár ma már annyira van foglalkoztatva, hogy azon hatalmas telektömb, mely a létesítendő uj lóversenytér átellenében a Kerepesi és Fogarasi-utak között fekszik, immár szűknek bizonyult a gyár czéljaira és ezért a határos Morzsányi-féle telek hozzávétetett, amelyen a kerítésekhez szükséges faanyagok megmunkálására szolgáló gépek nyernek elhelyezést. Ugyanezen telekrészen lesz a gyár faanyagtelepe is. A világhírű Hungária- sodronyfonatok kereslete is oly óriási méreteket ölt már, hogy az eddigi 4 Hungária-gép nem győzi a szükséges mennyiségű fonatot előállitani és ezért még két uj gép felállítása határoztatott el, miáltal a napi termelés 6000 négyzetméter fonat lesz, ami közel évi 2 millió négyzetméter mennyiségnek felel meg. Az újabb munkagépek felállítása folytán még egy 35 HP. szivó- gázmotor felszerelése vált szükségessé, mely az eddigi 35 HP. teljesítményű szivógázmotorral együtt fogja az üzem hajtó- és világitó-erejét szolgáltatni. A nagyobb arányú gyártás szükségessé tette három újabb raktár- helyiség építtetését is és ezekkel együtt most már 2000 m2 felületű fedett raktár szolgál a gyártmányok befogadására. Íme egy magyar gyár, mely önerejéből szakszerű vezetés mellett a fejlődés örvendetes utján halad és amelynek modern berendezése, ügyvitele és üzleti szelleme akárhány külföldi gyárnak is mintaképül szolgálhatna. Uj szálló Budapesten- Nagyszerű, világvárosi szállóval gazdagodik nemsokára a főváros. Olyan nagyméretű, modern, igazi világvárosi hotellel, amely a legelőkelőbb európai szállókkal versenyezhet. Pallai Miksa, rákosszentmihályi polgártársunk, az Aggteleki- utczai Deák Ferencz-szálló tulajdonosa, megvette a Podma- niczky-utcza 8. számú négyemeletes bérházat s azt 270.000 korona költséggel átépitteti és a legfényesebben, minden modern kényelemmel felszerelve, szállónak rendezi be. István király-szálló lesz az uj vállalat czime s életreválóságát már az is bizonyítja, hogy a nyugati pályaudvar közelében létesül, ahova a gyorsvonatok nagy részét átterelték s igy idegenforgalma tetemesen megnövekedett. Mióta az uj intézkedés életbe lépett, azóta állandó a szállóhiány a nyugati pályaudvar tájékán. Ezen fog pazar módon segíteni az István királyszálló, mely, hogy elsőrangú szakférfiú kezében lesz, mi sem bizonyítja jobban a Deák Ferencz-szálló fényes sikerénél. Pallai Miksa a saját erejéből és tehetségéből tette meg e roppant utat az előrehaladásban, kiváló tulajdonaiért és áldozatkészségéért mindenütt népszerű, sőt igen magas kitüntetéssel is felékesitett férfiú, érdemes reá mindenképen, hogy újabb nagy sikeréhez őszintén gratuláljunk. Beketow-czirkusz. A Beketow czirkusz zsúfolt estéi szolgáltatják napról-napra a legbeszédesebb kritikát a czirkusz hiressé vált júliusi műsoráról. Jobban már nem is fejezheti ki elismerését közönségünk, mint azzal, hogy naponta számosán távoznak a pénztártól, mert nem kaptak jegyet. A műsor több nagy kiválósága most búcsúzik, egy-két nap múlva elhagyja fővárosunkat a hires Prince Charles is, de helyüket újabb meglepetésekkel pótolja Beketow igazgató, ki a változatosság elvét könyörtelen következetességgel érvényesíti az idei évadban. Az Allonso trio és Margherite de Persky az uj iskolalovarnő teljes mértékben meghódították a közönséget. Méhészeti vándorgyűlés és kiállítás Budapesten. A magyar, német és osztrák méhészeknek Budapesten augusztus hónap 19—24. napjain tartandó 55. vándorgyűlése és kiállítása a nagyszámú jelentkezések folytán igen mozgalmasnak Ígérkezik. Mivel már többen azzal a kéréssel fordultak a vándorgyűlés irodájához, hogy részükre kedvezményes vasúti jegyet bocsásson rendelkezésre, a rendezőség ezen az utón tudatja, hogy a kedvezményes vasúti- és hajójegyeket, valamint a ki