Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-26 / 26. szám
26. szám RÁKOS VIDÉKÉ 3. oldal HÍREK. Rákoscsaba! levél. Gazdáink megkezdték az aratást és a termést illetőleg szép reménynyel kecsegtetik magukat. A múlt hetekben beállott nagy zivatarok és esőzések itt is, különösen a még akkor le nem kaszált szénában, nagy kárt tettek, amennyiben a Gödöllő felől jött árvíz elöntötte a szénát. Elöljáróságunk a képviselőtestülettel serényen dolgozik községünk további fejlődésén. Nem sokára, de ez évben bizonyára meg lesz a villamos világítás is. Csak a közbiztonság érdekében nem történik semmi. Sem a várva várt csendőrség ügye, sem pedig a legutóbbi levelünkben ajánlott községi rendőrség tekintetében nem történik semmi, bárha az idén nagy számban jönnek a nyaralók; de ugyan olyan arányban nő azonban mindenben a drágaság. Különös nép e tekintetben a rákoscsabai; az asszonyok inkább beviszik elárusítandó holmijaikat Budapestre és ott olcsóbban adják, mint itt. Különösen a Budapestről jövő nyaralókkal szemben nem tudják, hogy mit kérjenek. A rákoscsabai takarékpénztár-részvénytársaság telepén nagyban folyik az építkezés. A telepen van már vízvezeték is és lesz legközelebb villamos világítás is. A szó teljes értelmében szép az uj telep, s mint már emlitém, gomba módra épülnek az uj és csinos házak, minek rendkívüli segítségére van a rákoscsabai takarékpénztár tulajdonát képező, s nagyban működő homoktégla gyár, mely kitűnő homoktéglát ezrenként 35 koronáért szállít. Legközelebb már a megalakult fogyasztási szövetkezet is megnyílik a telepen, egyúttal pedig őszre már külön iskolájuk és talán orvosuk is lesz. Iskoláinkban — úgy a katolikusoknál, mint a reformátusoknál — az évi vizsgálatok kitűnő szép eredménynyel befejeződtek. A református iskolát, valamint a lelkészlakot is szépen kibővítették és úgyszólván uj épületekké alakították. A községünkben lakó magyar érzelmű, derék izraelitáink is elérkezettnek látják az időt, hogy külön iskolát és templomot építsenek. Ezen czélra megindították a gyűjtést, egyúttal a rákoscsabai izraelita hitközség elöljárósága erre a czélra 1910. évi julius hó 10-én, a Manovics-féle vendéglő összes helyiségében kabaré, világposta és tombolával egybekötött nyári tánczmulat- ságot rendez, személyenkint 2 korona, családonként 4 koronás belépőjegygyel, mely d. u. 4 órakor kezdődik, s melyen — tekintettel a jótékonyczélra — felülfizetések is köszönettel fogadtatnak. Mennyire igazunk volt egyik levelünkben, midőn a községünkben uralkodó vallási békét és egyetértést hangoztattuk és illusztráltuk: legjobban bizonyítja, hogy ezt a jótékony mulatságot vállvetve úgy a katholikus, mint a református hívők is együttesen rendezik derék izraelitáinkkal, kik ezt minden tekintetben meg is érdemlik. Ugyané mulatság alkalmával Péterfy Tamás kitűnő írónk és községünk illusztris lakója „Itt a Rákos parton* czimü szép költeményét Sommer Erzsi fogja elszavalni. A rendezők élén különben a következők állanak: Kaál József és Kovács Károly diszelnökök. Goldmann Antal elnök, Varga Mihály hitközs. elnök, továbbá Gombás Károly alelnök. Rév Mór alelnök, Schwartz József titkár, Garai Gyula főrendező, Kardos János főrendező, Friedrik Ágoston ellenőr, Markovics Samu pénztárnok, Hordó Sándor czigánybiró. Rendezők : Anderlik István, Dr. Balatony Lajos, Bruder János, Engel Simon, Erényi Herman, Garai József, Gombos József, Dj. Imrey Lajos, Kardos József, Korsós László, Ligeti Jenő, Markovics Károly, Merva Ferencz ifj., Molát Jenő, Pécsi Manó, Révész Ármin, Roboz Géza, Szőllősi Emil, Szulyovszky Antal, Weszeli József, Winkler Gyula. Hisszük és reméljük, hogy az igazán szép műsorral rendezett mulatság kitünően fog sikerülni és a nemes jótékonyczél elérését tetemesen elő fogja mozdítani. ' 5. E. A községi kaszinó közgyűlése. A rákosszentmihályi községi kaszinó évi rendes közgyűlését, mint már említettük, julius 3-án, vasárnap, délután 6 órakor tartja a községi kaszinó helyiségében, hova ez alkalomra ez utón is, ismételten meghívja a tagokat a községi kaszinó elnöksége. Elment . . . De ő látni akarta mégegyszer az ő buja nászuk tanyáját, ahol a levegő hullámai lágyan zengetik az utolsó csókok zenéjét. Megállt a kapu előtt. A kilincs engedett a köny- nyebb nyomásra. Belépett. A puha szőnyeg a negyedik lépcső fölött most is keshedt egy kicsit. Az ablak egyik fényes szeme most is el van hasadva. A nagy lámpának csak egyik karja világit. Minden úgy van, mint amikor utoljára járt itt. A szobaajtó nyitva. A levegőben ismerős parfüm úszik. A vázában kevélyen, büszkén páváznak a kaméliák, az ő kedvencz virágai. Leteszi lassan a kabátját, kalapját s pár lépést tesz előre. Itt van a pamlag. Itt a hímzett vánkosok, amelyek közt remegve, hullámzó, reszkető szívvel ült először . . . Lám, itt van rajta a bibortakaró . . . Ragyogó, hízelgő selyme szerelmesen simul habtestéhez, mikor a „Hajnal“-t festette róla. Szemben a nyitott ablakon ömlöttek be a kelő nap friss sugarai. Leborul a pamlagra, arczát, a vánkosok közé temeti. Hinni akarja, hinni, hogy Ő most is ott van a túlsó szobában. A diskrét függöny lebbeni fog. Kaczagva jön be, mellé térdel és csókvirágokkal hinti tele arczát, haját, nyakát. A lámpát még soká nem gyújtja föl, hanem összeburkolva, pihegve nézik a bizarr árnyakat, amelyeket az ablakon behúzódó sötétség rajzol a falakra, szőnyegre, bútorra . . . Jönni fog . . . Lassan föláll. Tétován lép a könyvszekrényhez. Leopárdi könyveit veszi ki. A fenséges bánat kikristályosodott gyöngyeit. A könyv kinyílik: »Egy nomád pásztor éjjeli dala a holdhoz.“ Ott nyílt ki, ahol együtt olvasták . . . A kályha mellé ül. A nagy puha karosszékben elvész karcsú alakja. Fehér kezéből lecsúszik a könyv a szőnyegre. Ujjai gyöngygyei hímzett zacskójával babrálnak. Illatos, lila levélkék hullnak az ölébe belőle. Elővesz egyet és olvassa. Olvassa a vallomásoktól hangos és könyörgő vágytól panaszos sorokat. Olvassa . Aztán csöndesen, béna mozdulattal beejti a lobogó lángok közé ... A selymes, finom papír sisteregve föllobban és kialszik. A hamu egy pillanatig még egy darabban marad, a fekete sorok összefutnak. Aztán szétesik. A második levélnek csak a dátumát nézi meg. Kívülről is tudja, mi van benne. Aztán az is a tüzbe hull . . . Közben észre sem veszi, hogy a kisugárzó meleg pirosra égeti fél arczát. A függöny libben. A szoba mostani ura, Tihamér, az iró, aki hirtelen elutazott barátjától vette át a lakást és abban mindent érintetlen hagyott, belép. Meghök- kenve nézi ismeretlen vendégét, aki a világitó tűzhöz hajolva, hangosan betűz egy levelet, mielőtt örökre megválnék tőle: „Vannak olyanok, akiknek a tegnapjuk kín, a májuk gyötrelem, a holnapjuk kétségbeesés. Én ilyen voltam és jöttél te és elapadt a könnyem, megtanultam kaczagni! . .
