Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-12 / 24. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 24. szám. A magyar asszony. A magyar asszony fogalma a legkiválóbb minden asszonyok között, a legrégibb időktől kezdve mindvégig, talán csak a legújabb időt kivéve. Még a pogánykorban is kiváltságos helyzete a családban tiszteletet parancsolt számára. Ezt a tiszteletet azonban nem csak a férje szerezte neki, hanem kiérdemelte maga is a kiváló erényeivel. A pogány magyar asszony életéről kevesebbet tudunk, de a középkor nőinek mélységes vallásossága, tiszta erkölcse, hazaszeretete, szorgalma, háziassága folyton erősbödő erénye marad az újkor asszonyának is. Ezeknek az asszonyi erényeknek kiváltságos, örökké ragyogó példáit nemcsak a történelem lapjaira följegyzett nagyasszonyok között találjuk, de regélnek róluk az egyes családok leveles ládáiban sárguló papírlapok, s a nagyanyáik erényeivel dicsekvő unokák ajkai is. A régi magyar asszony, kiváltképen a nagyasszony fogalma az erények egész tárházát egyesíti magában. Talán ez az oka, hogy még a nyers harczok, az erőszakoskodások, az ököljog korában is oly nagy tiszteletben részesült. Nem is lehet máskép, valaminthogy a mai sima modor és czivilizáczió korszakában — a nő tekintélyének, tiszteletének sülyedése nemcsak a férfinép laza erkölcsének, de valószínűleg a női erények fogyatkozásának is eredménye. Pedig a magyar asszony még a legszivósabban őrizte meg kiválóságait. Mi hát az oka a nagy változásnak? Semmi egyéb, mint a megváltozott életviszonyok. Hasonlítsuk csak össze a hajdani és a mai háziasszonyt. A régibb időben iskolába sem járt, Írni olvasni néha csak nagy korában, többször azonban egyáltalán nem tanult. Az egyetlen tárgy, amire oktatták, a vallás, modort, finomságot az édes anyja oltotta belé. A legtöbb idejét a háziteendők és a kézimunka vették igénybe. És itt bizony voit mit tanulnia, s nem csoda, ha „hivságos“ dolgokra ideje nem maradt. Ha elgondoljuk, hogy az akkori háztartás és ruházat összes szükségletei a házból kerültek ki, nincs mit csodálkoznunk, hogy bizony az akkori asszonyok nem értek volna rá kávéházba járni, ha kávéházak egyáltalán léteztek volna. A lisztet nem a boltban vásárolták, hanem búzát mostak vagy mosattak, szárítottak, őrölteitek, s az igy beszállított lisztet maguk gondozták; a kendert — ezerféle átdolgozás után — maguk fonták, a fonalat maguk szőtték, a vásznat maguk szabták, varrták, hímezték; vajat, túrót maguk készítettek, sőt a gyertyát is maguk mártották. Ha ehhez hozzávesszük a lakásnak, konyhának, gyermeknevelésnek sokféle munkáját, a baromfi- udvar és konyhakert gondozását — előttünk van a régi magyar háziasszony az ő szorgalmával, gondosságával egyetemben s nem csodálkozunk az ő erényeinek dicsőítésén. Hol van ma már mindez? A mai leggondosabb háztartás is messze mögötte marad a réginek, ha nem is annyira kiválóság, de a munka mennyisége tekintetében. Mennyi mindenféle kényelem könnyíti a mai háziasszony helyzetét! Mennyi munkától szabadították meg a gyárak és iparosok ! Gyertyát nem öntünk, mert az már igazán nevetséges volna, de hát háziszappant hányán főzünk ? Pedig ez csakugyan ránk férne, mert tele vannak boltjaink czifra nevű idegen szappanokkal, amelyek nem is olcsóbbak, s mégis rosszabbak. A rokka és szövőszék nálunk ma már a mesék országában van csak. Hiszen — mondják — olyan olcsón veszünk ma egy vég vásznat, hogy háromszoros árából sem kerülne ki a házi. Hát az igaz, csakhogy az unokánknak nem jut belőle, mint a nagyanyáink vásznából, hanem csak magunknak egy-két évre, s ha kiszámítjuk belőle, hogy hányszor kell a vászonnemünket felújítani, s hányszorosan kell megismételni azt az „olcsó“ árat, hát hamarosan rájövünk, hogy a nagyasszonyaink vászna, vagy akár a mai székely asszonyaink vászna is, még az olcsónál is olcsóbb, s a drágánál is jobb. A legkiválóbb, leggazdagabb iparállamban, Angliában a szövőszék még él az előkelő körökben is. Maga az özvegy angol királyné is órákat tölt szövőszéke mellett. Csak a magyar asszony nem szorult rá. Hej, pedig a mi lenünk, kenderünk micsoda kiváló anyag. No de nemcsak a fonás, szövés, hanem maga a szabás, varrás is kiment a divatból. Kész fehérneműt veszünk. Olyan fehérneműt, amit — külföldön varrtak, mert itthon nincs aki megvarrja. Se háziasszony, se varrónő. Aki kételkedik benne, kérdezze meg kereskedőinket. Hozzák tehát onnan, ahol még divatban van a munka. Hozzák ide a munkát, s viszik helyette a pénzt. Azt a pénzt, amelyet olyan nagyon szeretünk, s amelyet olyan könnyen kiadunk s amelyet — megkeresni nem igen tudunk. Itthon pedig tétlenül hever sok-sok ezer kéz. Szép, fehér, puha kéz, szebb mint a nagyanyáinké volt, illik rá a gyűrű, meg — a kézcsók. A férjek ugyan nem nagyon szeretnek kezet csókolni, — de hát uram Isten, ki is követeli azt éppen a férjétől. Az a tétlenkedő puha és elpuhult kéz unatkozik nagyon, s az unalom rossz tanácsadó, éppen nem dicsőíti a nagyanyáink erényeit. Amelyik meg erélyesebb, az meg férfi munkába vág. Ezeket lehurrogatják, azt mondják, van az asszonynak elég teendője a háztartásban, nem csinálhat amellett semmi mást. Oh nem i Világért sem! Ezt csak nagyanyáink mondhatták joggal, ma már nagyon kevesen, csak azok, akiknek nagy a családjuk s akik minden munkánál ott vannak. Közepes háztartás mellett bizony sok idő elpa- zarlódik még, sok kéz marad tétlenül fehéren, hiszen annak a kicsi munkának a javarészét is a cseléd végzi. Bizony maradna amellett még idő hasznos munkára. Sokan munkálkodnak is, apró-cseprő, pepecselő kézimunkába ölik idejüket, s a fáradságot, de mindig olyanba, aminek se haszna se értéke. Ez pedig nem jól van igy. Aki ráér, készítsen magának ne csak szép, de hasznos dolgokat is, olyat amivel nélkülözhetővé teszi a bolti holmit. Szép csipkét, hímzést ruhára, fehérneműre, kalapdiszt, zsebkendőt, teritéket s ha eléggé ráér, s nélkülözheti ezeket a holmikat, — akkor bizony értékesítse azt. Ne csak az aki éppen rászorult, de az is akinek meg van a mije kell, mert hiszen egy kis zsebpénzt még mindig használhatunk s ha az se kell, hát rakjuk félre, avagy fordítsuk valami nemes czélra. Hiszen, hány nyomorult és beteg van, aki irgalomra szorul! A varrást se vessük meg, kivált a fehérvarrást, amely nem oly sokoldalú s változó formákkal élő mint a felsőruha, s azért ízlés és ügyesség mellett könnyen tökéletesíthető. Ne féljünk, nem vesszük el mások kenyerét itthon, csak az idegentől mentjük meg magunknak. Sok, nagyon sok százast mentünk meg. A hazánknak, magunknak és embertársainknak használunk vele. A másik nagy haszna a nő ilyen munkásságának, az erkölcsi haszon. Aki megszokja, hogy minden perczét hasznosan
