Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-03 / 14. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 14. szám Baross-utczai vezetés, amelyet mi kértük, leginkább csak azért képez akadályt, mert egyes helyeken az utat rendezni kellene. (Lásd községi elöljáróságunkhoz 1909. nov. 10-én benyújtott kérvényünket: „az utczának némi rendezését és a közlekedéssel járó és minden tekintetben érezhető fejlődését sem hagyhatjuk figyelmen kívül“ stb.) Felhívjuk képviselőtestületünk b. figyelmét az említett kérvényünkre, melyben minden bajunkat és kívánságunkat világosan felsoroltunk, ezeknek való voltáról méltóztassanaK meggyőződni. Itt üzletről van szó, amit községünk a közúti vasúttal köt, mely üzletnek a kifizetődését természetszerűleg és idővel a külső telepiektől várják, ez pedig csak úgy lehetséges, ha oly formán oldják meg a közlekedést, hogy ez által arra késztetik a telektulajdonosokat, hogy állandó lakosaivá váljanak községünknek, ami mindannyiunknak régi óhaja. Már pedig a most kialkudott vagy megállapított útirányra a legjobb akarattal sem lehet ráfogni, hogy megfelel, amit legjobban az bizonyít, hogy úgy az annatelepiek, kis-szt.-mihályiak, mint a szt.-györgy-telepiek ezen vonalvezetés módosítása mellett tettek lépéseket, mert ezen útirány mellett, mely bár jobb a mostani semminél, minden oldalról valóságos távgyaloglások végzendők, hogy a lóvasut elérhető legyen. De még ezzel a gondolattal is ki lehetne békülni, ha akkor legalább is véglegesen a villamosra ülhetnénk, amely bennünket gyorsan vinne mindenkori czélunk felé és ne kellene itt is átszállással hiába való módon időt veszíteni, mely procedúra rossz időben különben is kész veszedelem. A helyes követelés a képviselőtestülettől tehát az lett volna, hogy igenis kívánja a vonalvezetést a Baross- utczán át a Palotai-uton fel az Anna-telepig lómsut-, vagy pedig a főfasoron át a vágóhidig villamos-jelleggel, mely utóbbi vezetés (az Ilona-utczából) a társaságnak sem kerülne túlságos nagy áldozatba, hisz még nem láttuk, hogy Jelűnek urék nélkülöztek volna. Mindannyiunk kötelessége, hogy községünk érdemely eddigi ruthangu harangjait annál jobban szégyelte, mert hisz az ország leghíresebb harangöntője éppen falai között lakott. A gróf a szent czélra felajánlotta a négy ágyucsövet, a grófné nagymennyiségű ezüstöt adott, sőt, úgy mondják, hogy harangjainak érczében sok az arany is és ez adja nekik az utolérhetetlenül mély és csengő hangot. A harangrendelésből kifolyólag Gaston gróf több ízben érintkezett Gérardékkal, s bizonyára az ördög müve volt, hogy túlságosan összebarátkozott Amália asszonynyal, aki a gróf udvarlását szívesen fogadta. Gérard mesternek sejtelme sem volt arról, hogy mi történik a háta mögött, s nagy buzgalommal hozzáfogott a négy harang öntésének előkészületeihez. Világraszóló remeket akart ezúttal alkotni, mert hisz a saját városának dolgozott most. A nagy kohó alatt már napok óta égett a pokoli tűz, s benne sisteregve hullámzott az izzó érczfolyam. A kedvező időpont azonban még nem volt itt, s a mester már napok óta várta az érczvegyülék megérését, hogy azt a már kész formákba önthesse. A holdvilágos éjjelen egymaga virrasztóit a kohócsarnok ajtajában, mikor a kapu felől óvatos lépteket hallott. Egy férfi közeledett halkan és Gérard a hold világánál megismerte a grófot. A hold sugarai ráestek a férfi kezére, melynek gyűrűjében egy mogyorónagy- ságu rolitaire szikrázva verte vissza a fénysugarakat. Gérard az ajtó homályában állott s onnan látta, a mint a gróf eltűnik Amália asszony lakosztályában. Utána akart rohanni, de képtelen volt egyetlen mozdulatra. A rémület, a valóságnak hirtelen támadt teljes tudata csakkeit védjük és szem előtt tartsuk; a társaságé — közegei által úgyis védve lesz. Miután a szerződés még megkötve nincsen, az összes tényezők figyelmét ismételten felhívjuk, szíveskedjenek odafutni, hogy az egész külterületnek megfelelő közlekedés jusson, mert egy kedvezőtlen szerződés-kötés által aztán ugyancsak hosszú ideig sinlődhetünk. A községnek minden áron követelni kell a fentieket és nem hisszük, hogy végre a közúti vasút igazgatósága, pontos számítások alapján, nem jönne arra a meggyőződésre, hogy bőkezűbb is lehet a befektetésben, szem előtt tartva azt, hogy minden közlekedés hiányában is kínosan bár, de mégis szépen fejlődtünk, tehát megfelelő közlekedés mellett nem csak a mi dolgunkat viszi előre, hanem saját befektetését is jobban kamatoztathatja. Soraink szives közléséért köszönettel vagyunk a Szt.- György-telepiek. Villamos vasutunk. (Folytatás.) A talpfák hossz- és keresztmetszetei legalább a következők legyenek: A folyó méterenként 23’6 kilogramm nehéz aczél- sinekből készítendő rendes nyomtávú felépítményben: hosszúság = 220 m., vastagság = 014 m., alsó szélesség = 0'20 m. és végül felső szélesség: mindazon talpfáknál, a melyeken alátétlemezek lesznek alkalmazandók, valamint a tartaléktalpfáknál = 046 m., az alátétlemezek nélkül maradó talpfáknál pedig =044 m. A öitérőkben, valamint a műtárgyak hordszerke- zetein alkalmazandó összes talpfákhoz, a melyek méreteire a keresztmetszeti alakjára nézve a vonatkozó szabványok vagy részlettervek mérvadók csakis tölgyfát szabad használni. A felépítmény többi anyagát, szerkezetét és résznem megfosztotta eszméletétől. Irtóztató tusája mintegy félóráig tartott, mikor óvatosan visszatérni látta a grófot. Összeszedte minden lelkierejét s egyetlen ugrással a meglepett gróf előtt termett. — Gérard mester! — szólt zavartan ez. — Tudtam, hogy ön virraszt . . . eljöttem megnézni . . . a . . a harangöntést . . . — Tessék — szólta mester nyugodtan. — Szívesen megmutatom. Azután gyertyát gyújtott s maga előtt bebocsátotta a grófot a kohócsarnokba. Az ajtó bezárult a két férfi mögött. A mi ezután történt, azt sohasem tudta meg senki. Az olvasztott ércnek rettentő az emésztőereje, megsemmisít, megolvaszt, semmivé éget mindent — csak a gyémánt felséges keménysége tud neki ellentállani. A gróf eltűnt és soha többé nem került elő. Gérard mester befejezte négy utolsó remekművét. Munkájánál szótalan és mogorva volt. Mikor a legnagyobb harangról lefejtették a köpönyeget, a harang felirata alatt egy nagy gyémánt ragyogott az ércben. A mester szavát többé nem hallotta senki. Mikor a felszentelés után a toronyban megkondult az első gyönyörű harangszó, a mester befogta füleit és őrülten keresztül-kasul sza'adgált a mezőn. Mikor lefogták, kitört rajta a dühöngés. Beszállították az őrültek házába, a hol csakhamar meghalt, a nélkül, hogy valaha egyetlen szót is szólt volna ama rettenetes éj titkáról. Zoltán Vilmos
