Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-19 / 51. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 51. szám. a nemzeti egység megteremtésére alkalmas törekvéseket, mintha ezek a társadalmi, közpolgári avagy egyéni szabadság korlátozását czé- loznák és mintegy erőszakos kézzel, durva módon nyúlnak bele a viszonylatokba. Nem. Mert más a hazfias érzés és más a sovinizmus. A hazafias érzés : lélekből fakad, az anyatejjel beszivott színtiszta, igaz érzése az embernek: államalkotó, fentartó nagy gondolat. A sovinizmus fantomszerü délibáb, játszi káp- rázat, ha számbeli és tartalmi alapja nincs. S bárhogy ötjük is mellünket, fogatkozunk nemzeti ünnepeknek deklarált alkalmakkor s öblös torokkal hirdetjük magyarságunkat; ez még nem elég, ha garnirozva van is magyar sujtá- su ruházattal, pengő sarkantyúval, zománczos tulipán gomblyuk diszszel. A bennük élő érzések, áthatottságnak cselekvő tevékenységgel is párosulni kell, hogy tetteinkben öntudatos terveink által nyilatkozzék meg ez az eszme, ez a törekvés. S minél mélyebb, igazabb alapja van ennek, annál jobban képes áthatni az embertömegek nagyobb rétegét, mert igy nyeri meg benső értéke alapján a tartalmi túlsúlyt is. Az a frázis, mely minket a magyar életfelfogás, faji gondolkozásnak akar meghódítani, meggyőzve kevésbbé, mint kényszerítve, az a törekvés, mely legtökéletesebbnek hirdeti az egyes faji kiválások alapján alakult jellegzetes érzést és gondolkozást és nem áthasonulva, átgyurva, a viszonyokhoz alakítottam helyesnek felismerve a kényszerítés erejével lép fel a nélkül, hogy a letagadhatatlan számbeli túlerőre támaszkodva jelentkezzék : nemcsac tul- tengés, egyoldalúság, hanem valójában önkényes is. Ennek daczára, a magyar államnak eddig csak papíron lévő magyar nemzeti suppremá- cziáját biztosítani kell. Több, fontosabb jelenTÁRCZA Csalódás. Késő éjszaka volt már. A kávéházban csak néhány ujságiró üldögélt együtt egy üveg bor mellett. Arról beszélgettek, hogy milyen hűen Írják meg az eseményeket, amelyeket megtudnak itt vagy ott a városban Élénken folyt a vita. Többen erősködtek, hogy a jó ujságiró mindent megtud, amit csak akar. A beszélgetés hevében észre se vették, hogy a mel- letiiik levő asztalhoz egy öreg ur telepedett le s figyeli a társalgást. — Mindent meg lehet tudni, de nem mindent lehet megírni, de meg vannak dolgok, amelyekről nem is érdemes írni olyan sokat. Például annak az orvossága tegnap. Tiz sor volt az egész, nem is érdemelt többet . . . Az öreg ur, aki most még jobban figyelt e szavaknál, beleszólt a társalgásba. — Csalódik uram: Önök nem tudnak meg mindent, sőt nagyon keveset, A legtöbb esetben jóformán semmit. Csak felszínesen dolgoznak, nem iparkodnak a dolog mélyére tekinteni, vagy nincs is kedvük hozzá, vagy nincs idejük, vagy tudja Isten mi az oka. De nem hü krónikásai az .eseményeknek. tőségii e tétel, mint talán maga a magyar állam fennmaradása. Már pedig nemcsak nemzeti hiúság, évezredes hagyomány, hanem nemzetközi, politikai szükségesség az, hogy a magyar állam, mint ilyen éljen és fenmaradjon és nem a magyar sovinismus, nem a faji tul- tengés követelménye, hanem a létezhetés, a fennmaradás nagy kérdése e hazában, hogy minden ember szívben, lélekben, tettei által, érzésben és gondolkozásban magyar legyen. M. Van egy leány .. . Van egy leány; ezer nap ragyogását Sugározza két mosolygó szeme, Csudás meséknek eleven világát Látod és nem bírsz betelni vele. A szava : zene. mosolya : virágok, Boldogságot fakaszt, hol megjelen, — 5 nem tudja, hogy a legragyogóbb álmot Róla álmodják minden éjjelen. Nem tudja, hogy a legszebb lány a földön S a legszomorubb ifjú én vagyok, Nem tudja, hogy fájdalmasan zokogva Róla szállnak a legbusabb dalok. Nem tudja, hogy ködterhes éjszakákon Én ott állok ablaka alatt, Mig puha párnán tán másról álmodja A legragyogóbb, legszebb álmokat. Radnóthy Dénes. HÍREK. Karácsony. A karácsonyi ünnepeken a r ák o s s 7 e n t m i h á 1 y i templomban ez idén is megtartják az istentiszteletek eddig szokásos rendjét. Pénteken, karácsony estéjén éjjel 12 órakor éjféli mise lesz; a két ünnepnapon pedig reggel 8 órakor csendes mise, 10 órakor pedig ünnepélyes nagy mise, délután 3 órakor pedig litánia. A társaságban ülő újságírók hevesen czáfolták a vádakat, lurtatták a vén riportert, aki hetykén odavágta a kérdést, hogy hát mondjon csak egy esetet is, amit nem hűen Írtak meg. Hát például az orvos esete, az az öngyilkosság, amiről az imént beszéltek. A legszomorubb és legmeginditóbb tragédiák egyike. Az a szegény ember meghalt, eltemették tiz sorban s a világ önöktől soha sem tudja meg azt a bus történetet, amelyből pedig sok a tanulság. Az újságírók nem engedtek. Végre is az öreg ur rászánta magát, hogy elbeszélje a dolgot. Az öngyilkos orvos Petneky Iván volt. Kora gyermekkorában jutott árvaságra, senkinek se kellett, hát az árvaházba került Onnan meg Isten tudja hogyan, idegenek közé nevelőbe. De akárhol lett légyen, mindenütt csak azt prédikálták a fülébe, hogy tanuljon és tanuljon, mert külömben semmi sem lesz belőle, csak koldus, vagy rossz ember. A fiú hallgatott a szóra, de igen sajátszerü felfogással. Úgy vélte, hogy akik tanulásra intik, azok alapjában véve nem is akarnak neki jót, külömben nem vágnák a szemébe folyton, hogy ő milyen elhagyatott, hogy kegyelem kenyéren él és hogy milyen senki. Menekült is a könyvei közé, amint tehette. És tanult. A könyvek lettek a jó barátai, a szülői, mindene, igy azt lehet mondani, már gyermekkorában nem törő-
