Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
42. szám. Rákos Vidéke Ez alkalomból alulírott községi elöljáróság a következő kérelemmel járul Nagyméltóságod kegyes színe elé: méltóztassék 25 évi buzgó szolgálataik elismeréséül Wayand Károly igazgatót elismerő oklevéllel kitüntetni, Radomszky Mihály és Wayand Károlyné szül. Drumár Ilona tanítóknak pádig az igazgatói czi- met adományozni. Hogy a legfelsőbb helyről jövö kegy ezúttal nem arra érdemtelen, hanem a hazának és a társadalomnak mindig üdvös szolgálatot teljesítő egyéneknek adományozná az igazán megérdemelt kitüntetést, azt mi a legjobban bizonyíthatjuk. A nevezettek ugyanis hosszú érdemdús működésük alatt nemcsak a népnevelés terén szereztek érdemeket, hanem társadalmilag is nagy tekintélynek örvendenek s a lakosság közszeretetét és becsülését is kivívták maguknak; minélfogva bátran állíthatjuk, hogy a közügynek és a lakosság óhajának teszünk szolgálatot akkor, amikor őket a kitüntetésre előterjesztjük. Alázatos kérésünket megújítva, maradunk Rákos- szentmihályon, 1909 október hó 12-én, alázatos szolgái: Krenedits Sándor Hauser Gyula főjegyző. búó. Hírek Maderspach Károlyné emlékezete. Szép ünnepség keretében örökítették meg Ruszkabányán a magyar szabadságharcz egyik kiváló szereplőjének Maderspach Károlynénak emlékezetét. Azon a helyen, a Ruszkabányáról Voiszlovára vezető út mentén, ahol a hőslelkü asszonyt megvesszőzték, terméskőből összerótt oszlopot állítottak, a melyen Ábrányi Emil verses sorai örökítik meg a martirium emlékezetét. Az úgynevezett Mozsárhegy oldalában, ott ahol Maderspach Károly elpusztította magát, siremlékszerü márványtalapzaton két görög oszlop között állították föl a Maderspachné mellszobrát. Maderspachné Buch- wald Franciska neve egyike a legismertebbeknek a szabadságharcz női szereplői közül. Férjével, Maderspach Károlylyal együtt idegenből költöztek hozzánk Magyarországára s uj hazájukhoz való hűségűket a legnagyszerűbb önfeláldozással bizonyították" be a szabadságharcz alatt. Mikor fegyveres mérkőzésre került a sor közöttünk és az elnyomó hatalom között, Maderspachéknak virágzó bánya és kohóváilalatuk volt Ruszkabányán, amely kenyeret és jólétet adott az egész vidék szegény lakosságának. A szabadságharcz hirére a két fiatal, gyermekszámba menő Ma- derspach-fiu honvédnek öltözött, a kohókban pedig ettől a pillanattól kezdve a nemzeti hadsereg számára kovácsolták a fegyvereket, készítették a puskaport s öntötték a taraczkokat. A Maderspach udvar pihenő szállása volt az átvonuló honvédcsapatoknak, a vesztett csaták után pedig födelet és szállást adott minden menekülőnek, közöttük Kmetynek, Bemnek és Guyonnak, a vezéreknek is. A menekülők nyomát lihegve üzle a győztes s 1849. augusztus 21-én már egy csapat osztrák könnyű lovas és vadász katona szállta meg Ruszkabányát egy verseczi születésű, Gröber nevű kapitány vezetése alatt. Ez az ember Hayna u katonájához méltóan végezte a megtorlás föladatát. Maderspachék házát földulta embereivel, minden ingó értéküket elkobozta, Maderspachnét pedig fegyveres őrizet aiatt Karánsebesre kísértette. Útközben azonban mindjárt a falu aiatt a maga módja szerint boszut vett a nemes asszonyon. Négyszögbe állíttatta katonáit, minden könyörgés ellenére leteper- tette és vesszőhusángokkal az ájulásig korbácsoltatta meztelen testét. Karánsebesen aztán börtönre vetették Maderspachnét, hogy huszonnégy óra múlva már szabadon bocsássák. Otthon rettenetes hir várta. Férje nem tudván túlélni felesége megaláztatását, a ruszka- bányai Mozsárhegyen egy mozsárral agyonlőtte maták volna az amerikai zenetanárt beszélni Rákócziról, az ő forradalmi szellemű nagy vezéreiről, kis katonáiról, arról a csodálatos lelkesedésről, elkeseredésről, bizakodásról, hazaszeretetről, rajongásról és nyomorúságról, amiből ami Rákóczi-indu'ónk kisarjadzott. Ahogy a taktusokat, azokat a vért forraló, tüzelő taktusokat eldudolta és aztán elmondta a Rákóczi szabadságharcz nagy motívumait: szinte dagadt a keblem a büszkeségtől és a mi körünkben el-el süppedő nemzeti érzést magasra korbácsolta bennem ez az amerikai ember, aki most volt először a Rákóczi földjén. — Csak figyelje meg ezt az indulót, ahogy megindul, ahogy dobbam az üteme, szinte érezni a forradalom dobbanását, a föld remegését, a szilaj paripák nyerítését. Ott dübörög benne egy leigázott, elnyomott nemzet rettenetes ereje, amikor kitör, fellázad a leigázás ellen, ott szenved benne az anya, a feleség, ott sir benne az otthon hagyott csecsemő, ott vajúdik benne a learatatlan búza és nyög a föld a nagy teher alatt, mert nincsen aki könnyítsen a terhén. Az aratók a kaszát a háborúba vitték. Nincs aki lekaszálja a /termést és ott van a nemes, a királyi lelkes rajongás Rákóczi Ferencz után, a majd elbujdosó fejedelem után. És szinte látom, hogy az amerikai iskolában, ez a szőke, szép szál ember, a hegedűvel a kezében elhúzza a Rákóczi-induló első taktusait, aztán megáll, szent ihletett pillanatban és beszél azoknak az idegen, messzire eső embereknek magyar szabadságról, magyar földről, magyar fájdalomról. J?/(korcJok' Gondolsz-e, gondolsz-e Mégi kedvesedre, Jutok-e, jutok-e Néha az eszedbe? Gyűlölsz-e, siratsz-e, Vagy csak nevetsz rajtam ? Vagy pedig átkozol Egyre szakadatlan ? Kívánom, hogy gyűlölj, Utálj, átkozz egyre; Csak könny ne ragyogjon Miattam szemedbe ! . . . Magyogjon büszke diadaltól Bűbájos, szép, sötét szemed S emeld csak fel átokra bátran Kicsiny, puha, fehér kezed. Légy büszke, hogy sziveden győztél És engem átkozz szüntelen, Ha sokszor mondoi, elhiszik majd, Hogy én voltam a hüteten. Hát én vagyok. Mindenki higyje! Tartson aljasnak a világ. Tapadjon rám a bűn emléke, S te maradj hófehér virág. Csupán magadnak valid be még Hogy te öltél meg angyalom, Megteheted hisz bilincs érte. Sose lesz fehér karodon ... **> Vértesig Gyula.
