Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-20 / 25. szám
25 szám. ____________________________RÁKOS VIDÉKÉ ad ta mindazt a díszt, ami fölékesitésére szükséges volt. A nap, mérsékelt jóleső meleget, az ég kéklő derűjét, a fák sötétzöld lombjaikat s a növények ezer színben pompázó virágaikat s az emberek, a mátyásföldiek, még e természet adta csodás adományokat is majdnem felülmúlták áldozatkészségük s áhítatuk varázserejével. A 0 órakor kezdődő szentmisére tágas templomunk zsúfolásig megtelt valláskülönbség nélkül, ünnepies szinpompában ragyogó, fényes közönséggel. Mise alatt Bellovits Imre elnök-igazgató orgona kísérete mellett növendékei előadták Weirich »Missa Gregorianus«-át. A szoprán szólót Juhos Margit, altot Kovács Sebestyén, tenort Holub Jenő, bassust dr. T o r- n y a i Károly voltak szívesek a legnagyobb preczi- zitással énekelni. Gradualéra egy kiváló ifjú hegedűművész, Kon ez Jani Bach »Airját« dicséretes technikával adta elő, Ofíertoriumra pedig K o v á t s kisasszonynyal együtt Gounod »Ave Máriá«- ját adták elő meglepő virtuozitással. Mit szóljak még az ezután következő körmenet impozánsságáról. A megkapó fényes menet körül volt szegve a mátyásföldi és ehmann-telepi iskolás fiuk és leányok ártatlan derűs orczáival, a baldachin körül pedig disz- egyenruhás, kivont kardu mátyásföldi rendőrök, Pap Bálint felügyelő vezetésével adtak díszt a menetnek. A menet elején V i d á k Sándor czigányprimás egész bandájával dallamos egyházi énekek előadásával növelte az ünnep szépségét. És a sátor oltárok: milyen kedvesek voltak. Mind egy-egy művészi alkotás, szépség és Ízlés jegyében. Az oltár-tulajdonosok szinte vetélkedtek, hogy a hívők áhítatát minél inkább fokozzák oltáruk szépsége és Ízlésével. A Breslmayer Románné és Rauchbauer An- talné által közösen, jázmin és fehér rózsákkal díszített oltár az ártatlanság fehér mezét öltötte magára, jelezve az Úrnak irántunk való véghetetlen szelídségét és elnézését; a dr. N e i s z e r Antalné fehér és piros rózsákkal tarkított oltára véres megváltásunk s bűneink megbocsátásának szemléltetője volt; a Pern dl Flórisné vörös rózsákkal gyönyörűen díszített oltára pedig az Isten véghetetlen nagyságát, hatalmát juttatták eszünkbe; végül a Bar* P, 1[ y Jánosné különböző színben pompázó oltára élénk táita, hogy az Úr egyformán szeret mindnyájunkat valláskülönbség nélkül, mert mindannyian az ő gyermekei vagyunk. Egy Istenben hiszünk, benne van bizalmunk. Végül szükségesnek tartjuk ez alkalommal mintegy nyugtázásul azok neveit fölsorolni, kik pénzbeli adományokkal is segítették ez ünnepet nagyszerűvé tenni : Ettél József 10 kor., Kraicsovits Rezsőné, Szirch Imréné, Diósy Lajos, Ehmann Viktorné, Hudetz Jánosné, dr. Neiszer Antalné, Diósy János, Szurmay, Paulheim Istvánné, Meixner Emil 5—5 kor., özv. Paulheim Jánosné 3 korona., Stiller, Vendéné, dr,* Eck, őzv. Schmaltz Károlyné, Tömöry Károlyné, özv. Breslmayer Gyuláné, Miksó Imre, Fehérváry Józsefné, Haidekkerné, Wiegand Rezsőné, Zettner Vilmosné, özv. Antony Tamásné, Friesz Antal, Mátrai Sándorné, Veninger Ferencz, özv. Szöllőssy Oszkárné, Strelis- kyné, dr. Móczár Gyuláné, Hrabál Ágoston 2—2 kor., Tölgyessy Gyula, Földes Géza. Dénes Adolf, Sikorszky Titusz, Ehmann Aladár, Nyegruss Gyuláné, Volkmer Raymonané, Traiber János, Nagy Károlyné, Kopeczekné, özv. Ujváry Zsigmondné, Józsay Andor, Szendi Jánosné, dr, Hajnos Gyuláné, Kramaszta Bé- láné, Steiner Laczi, Strausz, Kell, Környei Mariska, dr. Chovancsák Istvánné, Feuer Sándor, Ereim, Szontagh Antalné, dr. Bukovszk}- Györgyné, Véghné. Raák Kálmán 1 — 1 kor. Haulik Józsefné, Paulheim József, özv. Stahulják Ivánné, Lippe Ödön, Töttössy Istvánné, Szalay Jánosné, Demkóné, Szongott Ödönné, Hirschlerné, Papek József, Szabadi, Prenoszil Sándor, Vajdafy Lehelné, özv. Hoffmann Jánosné, Mltrovákné, Zehntbauerné, Jelffy Jánosné, Bellovics, Komássy Ede, N. Terstyánszky Kálmán, Popper, dr. Amán Jánosné, Vikár Jánosné, Ferenczyné, dr. Brüll Dáni- elné, Mihályfyné, Bittsánszky Jánosné, Gyene Károlyné, Berlich Gyuláné. Ami a virágok, fű s más dolgok adakozóit illeti, egy szóba foglaljuk valamennyi nevét: minden mátyásföldi, kivétel nélkül, ha másként nem is, de gondolatban velünk adakozott. Legyen tehát mindannyiunkkal az Isten áldása teljes erejével, úgy a templomi, mint a körmeneti közreműködőkön, mint mindazokon, akik akár kisebb vagy nagyobb kézi vagy egyéb ellenszolgáltatással az üna Hodsa. Ha az edényem kövei után indulnék, — százhuszadik napja volna ma a hónapnak«, * Egy létrát kap egyszer a Hodsa a vállára, odatámasztja egy kert falához, fölmászik rá és bemegy a kertbe. Megpillantja a kertész és kérdi tőle, hogy mit akar. A Hodsa nagy gyorsan odasiet a létrájához és igy szól: »Létrát árulok«. — Itt szoktak létrát árulni ? — kérdi a kertész. »Oh te tudatlan ember. — szólt a Hodsa, — létrát ott árulnak, ahol van«. * A temetőben sétált egyszer a Hodsa és megpillant egy jó régi sirkövet. Holtnak tetteti magát, hogy lássa, vájjon eljönnek-e hozzá a kérdezőangyalok. Egyszerre csak harangszót hall. — »Itt az Ítélet napja!« kiálltja el magát és futásnak ered. Egy karaván haladt volt arra felé, az öszvérek megijedtek és összevissza gabalyogtak. »Ki vagy ember?« — kérdi a Hodsától a karavánfőnök. »Halott vagyok, egy kis sétára jöttem elő«, feleli Hodsa. »No majd megsétáltatlak én!« mondja az ember és azzal szolgáinak egy-egy botot ad a kezébe és jól agyba-főbe verik a Hodsát, A Hodsa menekül és amint hazaérkezik, kérdi a felesége, hagy mi lelte, hal volt? »Meghaltam volt, a temetőben feküdtem«, — szólt a Hodsa, »Hát mi van a másvilágon?« — kérdi a felesége. »Ha a karaván öszvéreit meg nem ijesztik, nincs semmi különös«, — felelt a Hodsa. Összeszedi egyszer a Hodsa a tyúkjait, egy ka- sorjába teszi és viszi őket Szivri-Hiszárba, Útközben, hogy valahogy meg ne fulladjanak, kiengedi őket a szabadba. Ahány, annyi felé szaladt. Veszi a Hodsa botját, a kakast üldözőbe veszi és igy korholja : ’’Ejfél után tudod, hogy hol hasad a hajnal, fényes nappal meg az egyenes utat sem ismered ?“ * Ágyban feküdt a Hodsa, valami betegség bántotta. Sorba látogatták a szomszédjai és annyi ideig elüldögélnek mellette, hogy már rájuk un a Hodsa. Egyszerre csak felkel az ágyából és igy szól hozzájuk : „Most már semmi bajom, mehettek haza”. * így szólt egyszer a Hodsa egy faluban : »Tudjátok meg, oh emberek, hogy a mi városunk levegője ezzel a faluéval egy és ugyanaz«. »Honnan tudod?« kérdik tőle. »Ónnan, — felelt a Hodsa mert éppen olyan csillagok vannak itt is, mint a mi Ak-Sehir városunkban«. * Kilencz párát kapott egyszer a Hodsa almaban. »Tizet adjatok legalább«, veszekedik a Hodsa es amint fölriad az álmából, látja, hogy üres a marka. Nagy gyorsan lehunyta a szemét, a kezet )nVllj ]<* és igy szól: »No nem bánom, legyen para!« hát kilencz
