Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-17 / 3. szám

RÁKOS VIDÉKÉ 3. szám 2. dődik meg. A szerény, kis intézet erejében megnövekedett, az idegen segítség gyámsága alól felszabadult, — vígan, életerősen műkö­dik, a maga lábán jár s ideális tökéletesség­gel teljesiti azokat a nemes, emberbaráti fel­adatokat, amiket a szövetkezés elmélete ré­szére kitűzött. A becsületes munka gyönyö­rűséges jutalma ez a szép, virágzó intézmény, mely Rákosszentmihálynak és az egész Rákos vidékének egyik legméltóbb büszkesége. Lehetetlen, hogy minden tisztes­séges ember kalapot ne emeljen előtte és csodálattal ne köszöntse alapitóit és vezetőit, kik valóban fenkölt szellemben, világos elmé­vel, puritán önzetlenséggel és nemes buzga­lommal kormányozzák. Mint eddig is, fennállása idejének minden nevezetes fordulópontján, úgy ezúttal sem mulasztjuk el, hogy meg ne emlékezzünk a mi takarék- és hitelintézetünkről. Méltán re­mélhetjük, hogy a küszöbön álló mozgalmas időkben még sok és megbecsülhetetlenül fon­tos szolgálatot fog tenni községünknek, hol igen nagy és mélyreható feladatok várnak reá. Es bizonyára nincs már messze az az idő sem, amikor a szövetkezet számára szűkké válik a mai szervezetének köntöse' s vezetői­nek régebbi óhajtása szerint takarékpénztárrá alakul át. Erre nézve az előkészítés munkála­tát teljes egészében már is elvégezték vezetői és elvben régebben meghozták döntő határo­zatukat. A megvalósítást a rendkívül kedve­zőtlen pénzviszonyok akadályozták eddig. Hiszszük, hogy nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy immár ez az akadály se fog sokáig út­jában ál Jani és megnyílik előtte a még sok­szorta tágasabb út a boldogulás és fejlődés felé. TÁRCZA. A kis n\eisonniérről. Irta: Vértesy Gyula. Magunk között, a bohém kompániákban mindig csak ugy hívtuk, a kis Meisoniere, Mert mindig olyan apró képecskéket festett, mint a nagy franczia piktor. Csakhogy persze a franczia képei egy kicsit többet élők voltak, mint barátunkéi, akit különben becsü­letes nevén Elekházy Kálmánnak hívtak. Lett volna tehetsége, de elpocsékolta. Elszegényedett úri gyerek volt, az öreg Elekházynak még birtoka, kastélya, négy lovas fogata volt, Kálmán pedig tulajdonképen azért akart festővé lenni, mert azt hitte, hogy akkor mégis szabadabb, függetlenebb ur lesz, mintha beül valami hivatalba. Meg aztán azt is hitte, hogy igy kevesebbet kell dolgoznia, szóval, hogy turáni módra, az élet könnyebb végét foghatja. Hát hiszen független is volt, hanem miután se vérbeli piktori tehetsége, se vasszorgalma, se stréber- ségi hajlama nem volt, hát természetszerűleg semmire se mehetett. Festegetett, festegetett, a nevét emlegették is a tehetséges kezdők között, hanem mikor az embert még negyven éves korában is csak tehetséges kez­dőnek tartják, hát nem csoda, hogy elzüllik. Szegény kis Meisonniere el is züllött alaposan. S mindnyájan előre tudtuk, hogy csak két vége le­het: vagy kórházba kerül vagy öngyilkossá lesz. Az Spleen. Nincs hetek óta már Az égen egy sugár, Fárasztó, lomha köd Leng a világ fölött. A fejedelmi nap Más tájakon mulat, S itt lenn csak sár, nyirok . . , — Pocsék napok ! S az élet? Az se más. Nincs benne változás, Tikkasztó emberek, Silány történetek, Fásult egyformaság ! Gazoké a világ S boldog minden ripők ... — Ocsmány idők ! Endrő'di Sándor. HÍREK. Uj évtársglat, Ezen a helyen is megemlítjük, hogy a Rákosszentmihály és v i d é k e első ta­karék- és hitelszövetkezete első évtársulata ötödik évét betöltvén, véget ért. Egyidejűleg meg­nyílt a hatodik évtársulat. Ez a legalkalmasabb pilla­nat a szövetkezetbe való belépésre, mely most min­den utólagos heti befizetés nélkül történhetik. Kö­zönségünk kellőképen méltányolja ennek a derék intézetnek az értékét s ezt azzal bizonyítja, hogy ed­dig is tömegesen vett részt évtársulaiaiban. Nem le­het kétségünk benne, hogy a hatodik évtársulat tag­jainak még az eddigieknél is nagyobb számával fog tündökölni, Egyebekben a szövetkezetnek lapunk mai számában megjelent hirdetése szolgál a szüksé­ges tájékoztatással. Népmozgalmi statisztika. Mint előre jeleztük, Rónay Tivadar, Rákosszentmihály buzgó aljegyzője és helybeli helyettes anyakönyvvezető, pontos népmozgalmi statisztikát állított össze R á - ko^szentmihályról. A statisztika a község utóbbit választotta. Tegnap délben, szépen halánté­kon lőtte niagát. Délelőtt még együtt sörözött egy pár maga fajtájú züllött alakkal, azután hazament és ieszámolt magával. Minket, akik nem voltunk hajlandók vele inni éjszakáról, éjszakára, a lehető leglehetetlenebb pálin­kás putikokban, az utóbbi időben elkerült. Haragu­dott ránk, smokingos bandának hivott. — Az igazi művészt, ha koldus és ha nincs a legutolsó divat szerint öltözve, Jő nyalva, lenézitek, pedig ti csak most vagytok divatban, a jelen talán a tiétek, de a jövő bizonyára a mienk, a mienk, ron­gyosoké, mezitlábosoké, foltos, meg piszkos ruhák­ban járóké, — hörögte inkább, mint kiabálta. Tavaly télen történt ez, amikor utoljára találkoz­tam vele. Azóta kerültem a vele való találkozást. Csak most láttam újra a ravatalon. Olyan szép, nyu­godt volt az arcza, A halál letörülte róla a delirium bélyegét. S olyan derűsen, olyan szinte boldog mo- solylyal indult a nagy útra, mintha csakugyan a hal­hatatlanság terén indult volna, itthagyva a piszkos pálinkás lyukakat, a poloskás hónapos szobákat és a lyukas czipőket, fotos kabátokat s a kutya- meg ló- husos ebédeket is, amiket kapott a 30 filléres főző­helyeken. S amint elnézem nyugodt, boldog arczát, eszembe jut minden mozzanata a mi utolsó találkozásunknak, amikor dúlt arczczal, pálinkától bűzösen, rikácsolva szidott mindenkit, aki nem volt részeg és akin tisz- tességes ruha volt. Tavaly télen történt ez a mi utolsó találkozásunk, A farsang egyik éjjelén, erősen reggel felé, egy elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom