Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

6 RÁKOS VIDÉKÉ 15. szám. sárnap éjjel ott maradt a családnál és hétfőn kora reggel gyalogosan indult, hogy a viczinálison Buda­pestre siessen. A vonat közeledett. Tehát futásra fogta a dolgot, de szaladtában úgy felhevült, hogy szivszélhüdést kapott s holtan rogyott össze. Ke­resztes István dr. sietett az első segély nyújtásá­val, de már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg. Íme, már a második eset az idén, hogy valaki áldozatul esik a szaladásnak. Az intő példa azonban keveset használ meggondolatlan embereknek. Mulatság. A Rákosszentmihályi Mű- és Sportked­velők Köre 1909. évi április hó 11-én (Husvét vasár­napján) özv, Biró Jánosné vendéglőjének összes he­lyiségeiben szinielőadással, világpostával és tánczczal egybekötött kedélyes estélyt rendez. Kezdete este 7 órakor. Belépődíj előreváltva 60. pénztárnál 80 fillér. A tiszta haszon felerészben a Rákosszentmihályi Va­sárnapi Asztaltársaság gyermekfelruházó alapja, fele­részben a Kör színpad alapja javára fordittatik. Felül- fizetések,tekintettel a jótékony czélra, a »Rákos Vidéké«- ben köszönettel nyugtáztatnak. Az a hölgy, ki a leg­több levelező-lapot eladja, valamint aki a legtöbbet kapja, egy-egy szép jutalomban részesül. Az estélyen színre kerül: A páholy, Bohózat 3 felvonásban. Irta: Laufs Károly és Kraatz Kurt. Magyarosította: Kabos Ede. A kör műkedvelő tagjai adják elő. Szerencsétlenség. Szörnyű szerencsétlenség tör­tént április 3-ikán a rákosszentmihályi V i d a telepen. Petii es János reszelővágó segéd két éves fiacskája, Petii es József beleesett az öntözővíz-tar­tóba s mire észrevették — megfulladt, Pethesék az öntöző vizet nagy tartályban gyűjtik. A víztartó külön kamarában áll, a melynek ajtaját nyitva felej­tették. A gyermek egy őrizetlen pillanatban felmá­szott a víztartó szélére s belefordult a vízbe. KÖZGAZDASÁG. Ganz-féle villamossági részvénytársaság. A társulat igazgatóságának most tartott ülésén bemutatták az 1908. évi zárószámadást, a mely 522.006 korona 80 és bevárt. Együtt mentünk a kastély udvarára, illetve kertjére. Alig tettünk néhány lépést, a fák közül az utón egy ősz, öreg asszony jött felénk. — Ez Margit édesanyja, — súgta fülembe Fá­bián főhadnagy. Hogy megöregedett! Az öregasszony barátságtalanul nézett végig ben­nünket, mint egy olyan, aki megvet minden katonát, Arcza akkor lett csak barátságosabb, mikor a főhad­nagy bemutatta magát: — Igen, emlékszem a főhadnagy urra. Nagyon jó- ravaló, tisztességes ember. Örülök, hogy újra vendé­gül láthatom, A főhadnagy kérdőleg hordotta széjjel tekintetét a kertben. Az öreg asszony megértette : — Keres valakit főhadnagy ur ? Ne keressen senkit, csak én magam vagyok, — mondotta szomo­rúan. Fábián elhalványodott s levegő után kapkodva kérdezte : — Csak nem történt valami szerencsétlenség? Az öreg asszony megtörölte könycző szemét s nyugodtan folytatta : — Bizony nagy szerencsétlenség történt, főhad­nagy ur ! Fábián megrázkodott s kétségbeesve kiáltotta: — Meghalt, az én édes, drága Margitom meg­halt ! — Nem is tudtam, hogy a főhadnagy ur annyira szerette. Erről nem mondott nekem a lányom soha fillér tiszta nyereséggel zárul. Elhatározták, hogy az igazgatóság az április 29-én megtartandó közgyűlés­nek 1908. évre 20 korona vagyis 5 százalékos oszta­lék kifizetését fogja javasolni, továbbá indítványozni fogja, hogy az alapszabályszerii jutalékok levonása után 50.000 korona a tartalékalap javadalmazására, 10.000 korona a tisztviselők nyugdíjalapja növelésére fordittassék, a fönmaradó összeg a múlt évi áthozat- tal együtt összesen 73 825 korona 21 fillér értékben pedig uj számlára vitessék át. Az El ső Magyar Általános Biztosító-Társaság ápri­lis 34kán tartotta évi rendes közgyűlését Csekonics Endre gróf elnöklésével. Az igazgatóság részéről az ügyeket Ormódy Vilmos főrendiházi tag, vezér- igazgató adta elő. Az igazgatóság fölolvasott jelentésé­ből, valamint az előterjesztett záró- és mérlegszámlákból kitűnik, hogy a lefolyt 1908-iki ötvenegyedik üzletév eredménye volt a társaság működése óta a legna­gyobb s összesitésével a legkedvezőbb. Az évi 4.215.871 korona 25 fillér tiszta nyereségből az igazgatóság 1.500,000 korona összeget javasolt a részvényesek osztalékául kifizetni, tehát minden egyes egész részvényre 500 korona osztalék esik, mig a nyereség többi része az alapszabályszerü levonások után a társaság tartalékainak és alapjainak további erősítésére szolgál. A társaság biztossági alapjai ösz- szesitve már a múlt év végével 186,926.344 korona 63 fill, összeget tettek ki. Az üzleti eredményhez méltó volt ezúttal is a társaságnak a közczélok iránt tanúsított áldozatkészsége. A számos jótékony és hazafias czélu adomány közül 10,000 lírát juttatott az olasz kormány­hoz a szicziliai és kalábriai földrengés által sújtott szencsétlenek javára. Ezúttal adták ki első Ízben a tár­saság különleges nagy adományát, az 500 000 korona tőkeösszeggel tavaly megalkotott félszázados alapítvá­nyának kamatait. E 20 000 korona összegű nagy ado­mányt a kormányzó testület együttesen, a közgyűlésen szintén felolvasott külön megokolással, ez évben a magyarországi Vörös-kereszt egyesületnek javasolja kiadni, az egyesületi mozgó-raktár, vagyis a mozgó­sítás esetére készenlétben tartandó fölszerelése czél- jaira. A közgyűlés az összes számadásokat s az igaz­semmit, De ne essék kétségbe, mert az a lány nem érdemli meg. — De hát mi történt, asszonyom ? — Nagy csapás ért engem, főhadnagy ur. El­vesztettem legdrágább kincsemet: a leányomat. Most két esztendeje huszárok jártak erre, s Margit egy huszártiszttel megszökött. Fejét tenyerére hajtotta az ősz öregasszony. Úgy sirt, úgy zokogott. Fábián főhadnagy pedig ott állott a helyén, mintha kővé meredt volna. Irtózatos fájdalom dúlha­tott benne, miért leperegtek arczárói könyei. Azon­ban nyugodtságot erőszakolt magára s elbúcsúzott a szerencsétlen öregtől. Mikor kiértünk az országúira, kitört belőle a csalódás keserű fájdalma. Lerogyott az árokpartra és sirt, mint egy gyerek. Aztán felugrott, kirántotta kard­ját, s dühösen csapkodni kezdte a tüskebokrokat. — Megöllek kutya! Mikor tekintete véletlenül rám esett, abbahagyta az őrült vagdalkozást: — Bocsáss meg, nem tudtam, mit teszek. Most pedig menjünk, ezen a helyen tovább nem mara­dunk. A legények felkapkodták a borjut, a fegyvert magukra . . . Megperdült a dob, a század tovább masírozott a legközelebbi falu felé. A legények vig dalra gyújtottak, de a főhadnagy ur most nem vidult fel. Szomorúan, lehorgasztott fővel ballagott, kardját hóna alá csapva, a poros országúton a század után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom