Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-04 / 14. szám
2. A hitelszövetkezet, mely gyönyörűen fellendült öt éves fennállása alatt, — mint a minap jelentettük — majdnem zátonyra zökkent e napokban semmi másért, mint a mélyebb megértés hiánya miatt. Arról volt szó, hogy a m. kir. posta kötelékébe tartozó tagjai — jobbára idegenek — intenzivebb, nagyobb mértékű képviseletet óhajtottak maguknak a szövetkezet igazgatóságában. Bár szokatlan, hogy egy hitelszövetkezet tagjait foglalkozásuk szerint különböztessék meg egymástól, talán nem lett volna kázus az esetből, ha a maga idejében és formája szerint terjesztik elő kívánságukat. De nem igy történt, hanem a rendes közgyűlés után alig néhány nappal, amikor egyhangúlag választották volt meg a héttagú igazgatóságot, újabb, rendkívüli közgyűlést hivattak össze s itt akarták megdönteni előbbi határozatukat. Természetes, hogy az igazgatóság bizalmatlanságot látott e mozgalomban s bizalmi kérdést csinált abból, hogy a régi állapotot fentartsák. Olyan ember, aki csak egyenesen, egyszerű logikával gondolkozik mindig, a maga mindig egyenes pályán haladó életén át, nem képes arra, nem is hajlandó arra, hogy fortélyos diplomacziai alkudozásokba bocsájt- kozzék. Igen, nem; jó, rossz; szép, rút ezek a technikus terminusai és alapfogalmai ezeknek az embereknek, akik ingadozó középutat nem ismernek. A dolog tehát eljutott a kenyértörés pillanatáig, de itt egyszerre fordulatot vett s minden jóra fordult. Ebben pedig dicséretes érdeme van éppen az említett postás — ellenzéki csoportnak. Abban a perczben, amikor látták, hogy törekvésük czélt tévesztett s mást eredményez, mint óhajtották — nemes mérséklettel és bölcs meggondolással 1-emondottak róla. Ez a szép cselekedet megérdemli, hogy értéke szerint megbecsülje mindenki s az is, — aki a mozgalommal egyet nem értett, meghajtsa zászlaját előtte, így lett a vihar magjából — valóságos apotheo- zis, melynek fényét még növelte a gyűlés fináléja : T Á R C Z A. A villamoson. Irta: Szebenyei József. A villamos megállónál álltunk. Csak ketten: ő, meg én. A czipőm orra egy kicsit kifeslett és rettenetesen kényelmetlenül éreztem magamat. Egyébként elég tisztes volt rajtam a ruha, ha nem is valami különös vasalt eleganczia tükröződött róla. Ahogy úgy profilban megnéztem, igen csinos volt. Érezhette a tekintetemet, mert mfcidjárt felém fordult, rám meresztette két csudálatosán kék szemét és szokatlanul hosszan nézett a szemembe. így szemben nagyon szép volt. Tizenhat éves lehetett. Volt benne valami a nagy városi gyermeklányok merészségéből, abból a mindent tudó, mindent értő öntudatos tekintetből. Nézett a szemembe, aztán tetőtől talpig végig nézett rajtam, le a czipőmig és én úgy éreztem, mintha egy szempillantásig megállt volna a tekintete a fölfeslett czipőmön. Végtelen szégyenérzet fogott el. Ő igen elegáns volt, a gazdag lányok elegáns ruhája volt rajta. Az arczán meg ott ült a tudat, hogy ő szép ruhát hord. Amig a villamos meg nem érkezett, nem mertem ránézni. Bántott a dolog szörnyen és elhatároz14. szám Z e 1 k y Endre postafelügyelőnek — disz- elnökké választása. Zelky Endre és a hitelszövetkezet eleddig Rákosszentmihályon szinte egy fogalom. Apja, gondozója, gyámolitója volt a szövetkezetnek ez az önzetlen, buzgó, derék férfiú, az alapvetők gárdájának egyik kimagasló dísze. Érdemeit — bár csak halvány szóval — méltattuk már ismételten e helyen, jobbára a hitelszövetkezet ügyével kapcsolatosan. Nem szorul e dicséretre; nincs olyan öntudatát biró ember Rákosszentmihályon, ki nem becsülné érdeme szerint s ne tudná, mit tett ő a szövetkezetnek. Most, hogy hosszabb betegsége megbénította a munkában, — bár egészsége lassanként helyreállott — mégis hajthatatlanul ragaszkodott ahhoz, hogy helyét pihentebb. uj erőnek engedi át. A hitelszövetkezet mit tehetett egyebet, önmagát tisztelte meg, midőn diszelnökévé választotta. Zelky Endre helyét méltón betölteni igazán nehéz feladat volt, de a szövetkezetnek nem lehetett nehéz a választás, midőn S eh var ez 1 Józsefet tagjai között tisztelhette. Ha Rákosszentmihály történetét valaha megírják, nem lesz olyan lapja, melyen ott ne díszelegne ez a név. Nem hivatásunk, hogy tömjénfüsttel áldozzunk élő embereknek, — de itt, ahol igazán nincs más jutalom, mint a társak s a nagyközönség hálás elismerése, nem lehet visszatetsző az igazmondás. A szövetkezetei méltán félthették rázkódtatástól Zelky Endre visz- szavonultával. Az egyetlen mód arra, hogy ez el ne következzék, a Schvarczl József megnyerése volt az elnöki székbe. Nem beszél sokat, — a tettek embere. A legelső tette az volt, midőn hosszas rábeszélés után az elnökséget elfogadta, hogy a maga és barátai köréből tízezrekre menő betéteket helyezett el a hitelszövetkezetben. Minek dolgozzunk — úgymond — drága idegen pénzzel, midőn a betétek után sakkal kisebb kamatot fizetünk, mint az RÁKOS VIDÉKE tam, hogy bátor leszek. A kocsiban szemközt ültem vele. Ahogy elhelyezkedtünk, megint találkoztak a szemeink. Megint hosszan nézett rám, hidegen, lesújtóan, valami durva közöny volt a nézésében és már szinte remegtem a dühtől. A kalauz bejött kérni a jegyet. Előbb hozzá fordult, aztán állt énelém. Büszke méltósággal mondtam : — Szabadjegy. Mikor a kalauz kiment, megint összenéztünk. Ugyanaz a hideg, közönyös tekintet. És hosszan, hosszan nézett rám,—egyben mintegy memento — lenézett megint a czipőmre, azzal a mitsem mondó, de rémes tekintettel. Ez a nyomorult. Meglett embert igy megszégyeníteni. Vártam mig leszállt. A lánczhidnál felállt, végignézett rajtam és indult kifelé, Én utána. A hid közepén elébe kerültem. Visszafordultam és most már daczosan néztem az arczába. Mintha sose látott volna, a szemembe nézett hosszan, érdeklődő kutatással, de hideg, merev, rettenetes tekintettel. Tovább nem állhattam: — Ne nézzen úgy rám ! Nem bántottam én magát. Mért néz rám olyan bitang, gyilkos szemekkel? A leány meghökkent, de csakhamar megszólalt: — Nekam ilyen a nézésem, nem tehetek róla. — Hát nem haragszik rám ? — Nem ! — Akkor jól van, Isten áldja meg. Átértünk a
