Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
12. szám RÁKOS VIDÉKÉ 5 ben még nem találunk. Alig néhány nappal a közgyűlés után huszonöt tag rendkívüli közgyűlés összehívását kéri azzal az inditványnyal, hogy a jelenleg hét tagú igazgatóságot nyolcz vagy kilencz tagra egészítsék ki, mert a szövetkezet postaszolgálatban levő tagjai a saját érdekeik képviseletére több postatisztviselő taggal óhajtják az igazgatóságot kiegészíteni. Az igazgatóság, az alapszabályszerü kötelességéhez híven a rendkívüli közgyűlést összehívja ugyan, de — mint értesülünk — az indítványban bizalmatlanságot lát s azt ellenezni fogja egyrészt azért, mert a néhány nappal ezelőtt tartott rendes közgyűlésen a jelenvolt érdekeltek hasonló kívánságot nem hangoztattak s egyhangúlag választották meg a jelenlegi héttagú igazgatóságot, másrészt pedig, mert nem tarthatja megengedhetőnek, hogy a szövetkezet tagjait vagy igazgatóit foglalkozásuk szerint válogassák vagy megkülönböztessék egymástól. Jegyzőválasztás. Boldog községben április 20-án tartják a jegyzőválasztást. A szolgabirói hivatalba garmadával érkezett a pályázati kérvény a sok jelölttől, Iskolaegyesület. A rákosszentmihályi iskolaegyesület ujjászervezkedésén fáradozik. Az egyesületre különösen a helybeli polgári leányiskola fejlődése következtében újabb, nagyobb feladatok várnak s igy kívánatos, hogy tagjai száma is megfelelően megnövekedjék. Az egyesület vezetősége most uj gyüjtőiveket küldött szét a tagoknak, hogy azok felhasználásával új tagokat toborozzanak. Nem kételkedünk benne, hogy a nemes czélu mozgalom kellő sikerrel jár s községünknek nem lesz olyan lakosa, ki a kért csekély áldozatot a fontos kulturális czél érdekében meg ne hozná. A mátyásföldiek kérelme. P o z s g a y Tivadar, mátyásföldi templomatya, a következő figyelemre méltó körlevelet bocsájtotta ki a rákasvidéki közönséghez: Felhívás és értesítés! Mátyásföld áldozatkész közönsége újabban ismét egy nagy lélekemelő egyházi ünnepélynek leend részese. Az annyira és oly A kritikusaim talán nem is merik a szemembe mondani, hogy silányságokat csinálok, de én érzem, hogy a tehetségem abban az egy munkában teljesen kimerül. Istenem, ha eszembe jut Michel Angelo, Tizián, meg a többi óriás! Mennyi felséges dolgot tudtak alkotni! Micsoda őserő volt azokban, s milyen nyomorultak vagyunk mi! Egy mű kimerit, tönkre tesz! Az igazi színeket többé soha se fogom megtalálni! Azok elvesztek nekem örökre. Érzem, hogy kellene valamit megcsinálni, de csak érzem; megcsinálni nem tudom. Meg se közelitem azt, amit elgondolok; a tehetségem teljesen elveszítettem, mégis élnem kell; hülyén, bután bevárni azt a szép napot, amikor a paralizis megfoszt majd az öntudatomtól. Hát nem gyávaság és butaság ezt bevárni ? — Ti legalább csináltatok valamit — mondta a milliomos, — legalább dolgoztatok, mig tudtatok dolgozni. Dolgoztatok a kenyérért, mert éhesek voltatok, de én sohse voltam éhes. Nektek mégis van valami étvágyatok az életre, ha nem volna, nem dolgoznátok a kenyérért sem, de nekem semmi, éppen semmi étvágyam sincs. Se ételre, se italra, se szerelemre, A színházakat is utálom ; a zenével torkig vagyok ; olvasáshoz nincs türelmem. Mit csináljak? Fölösleges élnem és mégis élek. Ez az igazi hülyeség! Néha azt hiszem, hogy ez az öregség. De 36 éves korában csak nem öreg még az ember? Megnősüljek? Senkinek se hinném el, hogy magamért jön hozzám; mindről azt tenném föl, hogy a vahőn óhajtott templomi orgona végre testet öltött. Ott áll. Nem, ott tündöklik, templom karzatán a maga nagyszerűségében, megszámlálhatatlan bűvös, ájta- tosságra hivó hangok özönével hirdetve a Mindenható örökdicsőségét, jóságát s irántuk való szeretetét. Az ünnepies fölszentelés ez év márczius havának 21. napján, vasárnap d. e. fél 11 órakor Kratochwill József csömöri plébános segédlete mellett püspöki kiküldött főpap által fog megtörténni. A fölszentelt orgona Mátyásföld szeretett elnöke s az ország leg- hirnevesebb orgonistája, B e 11 o v i c s Imre igazgató úr kezei alatt, az ugyancsak ő általa a szent ügynek megnyert női énekkar ünnepélyes kísérete mellett fog megszólalni. Kérünk ezért is minden tisztelt mátyásföldi tagtársat és tagtársnőt, hogy ez örömünnepre minél nagyobb számban már azért is megjelenni szíveskedjenek, mert bár annak idején úgy B ellövi cs Imre, mint Spett Ferencz dr. urak mindent elkövettek, hogy az orgona árát apróbb-nagyobb adományok gyűjtésével előkeritsék, mégis ennek daczára a jó szándék ez ideig teljesen nem sikerülvén, néhány istenfélő mátyásföldi úrihölgy önszántából azon kegyes és Istennek tetsző tettre határozta el magát, hogy a szent mise előtt és alatt a hiányzó összeg- pótlására a templom eiőhajőjában e czélra gyűjtést eszközöl. Siker koronázza fáradozásukat! Mindnyájan ott legyünk. Ámen.Mátyásföld 1909. márczius havában. Pozsgay Tivadar, templomatya. A helybeli ipar érdekében. A kereskedelmi kor* mány magyar államvasuti munkásházakat építtet Újpesten. Újpest község kebelében mozgalom indult meg, hogy a nagyszabású munkálatokat lehetőleg a helybeli iparosságnak biztosítsák. A tiszteletreméltó törekvést most szép siker jutalmazta, a mennyiben a munkálatokat csakugyan újpesti és rákospalotai iparosok nyerték el, a miben a főérdem képviselőnket, Héderváry Lehel drt és Újpest város polgármesterét, Ugró Gyula drt illeti meg. Feljegyzésre méltó, hogy képviselőnk minden legkisebb ügyet, mely kerületünket érdekli, buzgalommal és sikerrel karol fel s nincs olyan méltányos kérelem, mely benne eredményes pártfogóra nem talál. Villamos vasút Péczelre. A kereskedelmi miniszter előmunkálati engedelmet adott egy vállalkozónak, gyónóm csábította hozzám. Annyi szerelmet vásároltam már, hogy minden szerelmet eladónak tartok. A legtisztább érzésekben is kételkedni tudnék s a legszentebb nőt is megölném kételkedésemmel. Nem, asszony sem kell! Semmi sem kell ! Néha azt hiszem, hogy megörjit ez a gondolat, hogy nem tudok a pénzemmel mit csinálni. A múlt éjjel is őrületes álmom volt. A pénzeim, részvényeim, drágaságaim mind kikeltek a szekrényeimből, fiókjaimból és oda ültek az ágyam szélére és vigyorogva mondogatták: — Nem tudod hasznunkat venni! Ostoba vagy ! Mikor pedig felébredtem, úgy láttam, mintha az éjjeli szekrényemen heverő kis revolver hat kis fekete csövéből, hat kis fekete nyelvét öltögetné rám. S mintha mondta volna is hozzá: — Meg akarod várni, mig megbolondulszt ? Te gyáva! Elhallgatott. A színész szótlanul szívta szivarját, a festő valami képeslapot vett elő, az iró meg azt mondta, mi közben előkotorászta a zsebéből a pin- czér borravalóját: — Hadd fogyjon a pénzed, kifizetheted a söreinket. Ami egyébiránt a várakozást illeti, hát igenis, mind meg fogjuk várni, mig megbolondulunk, mert gyávák vagyunk s mert elvégre is az még nem egészen bizonyos, a halál pedig egészen bizonyos.
