Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-28 / 9. szám
9. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. minden egyes közművet. Mert a garasokon, meg a gyufán takarékoskodunk, a drága időt pedig hagyjuk elrohanni a fejünk felett — óvatos tétlenségben. Rákosszentmihály elöljárósága s kétségen kívül vezetősége is érzi azt a kötelességét, hogy ezt a nagy feladatot meg kell oldania. Hogy nagy körültekintéssel teszi, csak dicséretére válik. De a közönségnek támogatnia kell munkájában, bátorító bizalommal kell körülvennie s a közönségnek elsősorban a maga iránt való kötelessége, hogy egészséges közhangulatot teremtsen s minden kínálkozó módon és alkalommal kimutassa, hogy a látszólagosan nagy áldozatot örömmel és készségesen meghozza, csak a lehetőség szerint kedvező és tökéletes ellenszolgáltatást kapja érette. Madár dal a síron. Ott a falu széle mellett Rácsos, néma temető'. Bent sok czifra márvány között Egy mohlepte, czifra kő. Nem ragyog rajt aranyos név, Rég mossa az esővíz, Mégis megáll ott a simái, A kit útja arra visz. Pintyőke pár rakott fészket A mohos kő tetején. Mintha a sirt csókolgatná Aranyszínű, enyhe fény. Ott csattogják nótájukat Édes-busan, szelíden. Talán bizony meg is érzi, Ki a földben lent pihen. Ki is az az ismeretlen Ott a néma rög alatt, Hogy épp neki énekelnek Édes dalt a madarak? A sir fölött szellő suhan, Suttogják a levelek: Kit úgy szeret a madárnép, Az csak költő lehetett. Feleki Sándor, fkz iskola-egyesület mulatsága. A rákosszent mihályi iskolaegyes ü- 1 e t javára húshagyó kedden rendezett mulatság minden tulcsigázott várakozáson felül sikerült. Ezt a sikert, amely különben nálunk mindenkor hű társa annak a rendezőségnek, mely e mulatság gondjait is kipróbált vállára vette — ezúttal kétszeresen örvendetesnek kell tartanunk, mert az iskolaegyesület fontos kulturális és közérdeket szolgál községünkben s igy teljes mértékben elvárhatta a legodaadóbb támogatást, Midőn vezetősége elhatározta, hogy az egyesület pénzbeli szükségleteinek fedezése érdekében mulatságot rendez, a legbiztosabb utat választotta azzal, hogy a rendezésre Koriger Ágostot és F 1 i 11 n e r Lipótot nyerte meg, mert ezzel a legpompásabb műsort s vele a zsúfolt házat biztosította. Alig is hiányzott valaki, — volt akkora közönség, hogy megint bebizonyosodott, hogy Rákosszentmihály legnagyobb helyisége sem elegendő közönségünk számára s ha csak egy emberrel is több lett volna a vendég, nem lehetett volna mozogni s elromlott volna a mulatság. A tágas termet szinültig megtöltő közönség viharos tapssal és éljenzéssel jutalmazta a sikerült műsor számait s őszintén szánakozott azokon, akik ennek a szép, meleg és vidám estének s a nyújtott műélvezetnek részesei nem lehettek, Igazán időszerű lenne, hogy valamilyen megoldást találjunk a helyiség örökké függő kérdésének megoldására, mert ha már a Bürgermeister nagy terem (külön felállított színpad nélkül) és melmég mindig szerelmes históriákat firkált. A hatvan éven is túl volt és még mindig könnyelmű bohéme- életet élt, mint akármelyik az ifjak közül és ha ma volt is pénze, hogy holnap lesz-e, azt épp oly kevéssé tudta, mint ezek. Szóval : napról-napra, azaz tárczáról-tárczára élt. Ha irt és el tudta adni a dolgát: volt pénze, ha nem tudott írni, vagy a nyakán maradt az Írása : koplalt. Fiatal embernek még csak tűrhető az ilyen állapot, de olyan öreg urnák, mint ő volt, bizony nem a legkellemesebb lehetett. A fiatalok legalább azt hitték és nemcsak sajnálattal, hanem néma megdöbbenéssel is néztek az öreg kollégára, Hiszen, mintha csak eleven ijesztőpéldának lett volna odaállítva az elé a mesgye elé, amelyen ők most akartak útnak indulni. Az arczára mintha rá lett volna Írva : — Utánam ne jöjjetek ! Csak tövisek vannak itt. A virágokat hozzá kell gondolni. Nyomorúság ez a pálya. Látjátok, én mióta írok és milyen koldus vagyok! Testben, lélekben! Igen, lélekben is! Mert hiszen nekem is voltak nagyratörő terveim, egeket hasogató ambiczióim, én is akartam repülni és ime látjátok, hogy elhullattam a küzdelemben szárnyaimat! De mindezeket csak le lehetett olvasni az arczárói, Vagyis jobban mondva, a fiatal irók képzelték oda az arczára és olvasták le onnan. Ó maga a világért sem panaszkodott volna soha. És ezek a szomorú vallomások is csak néha kerültek az arczára. Legtöbbnyire jókedvű volt az öreg ur. Friss, eleven és kedélyes, mintha neki lenne a világon a legkellemesebb és legnyugalmasabb dolga és legbiztosabb állása. Hanem egyszer mégis elszomorodott és akkor kitört belőle az elkeseredés. Valamelyik szerkesztő visszaadta a kéziratát, azzal, hogy nagyon unalmasak már az ő szerelmi históriái és hogy manapság már máskép szeretnek az emberek, mint ahogy ő képzeli. Nagyon el volt keseredve akkor este és a kávéházban, a megszokott asztalnál ugyancsak dühös tempókban szívta és fújta a füstöt csibukjából: — Még azt mondta, hogy máskép szeretnek ! A szamár! Szeretni csak egyfélekép lehet! Mondta volna azt, hogy sose tudtam, hogy szeretnek! Ezt még inkább elhittem volna neki ! Mert lehet, hogy csak a házas életben lehet az igazi szerelmet megtanulni. Ezt még nem próbáltam. Hej, pedig de sokszor szerettem. De talán az mind csak olyan álképlete volt a szerelemnek ! Az igazit meg késő lenne most megtanulni, A házassággal, úgy vélem, elkéstem egy kicsit. Még azzal is, amit az az ur mondott, hogy próbáljak valami biztos állás után nézni, mert ilyen öreg urnák kínos lehet már a sok irás ! Csak legyen nyugodt! Nem kínos nekem ! Még mindig gyönyörűség! Gyerekek, ha nem lenne az irás gyönyörűség, ugye, akkor nem Írnánk? — Persze, hogy nem ! —- zúgták helyeslőén.
