Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-14 / 24. szám
4. RÁKOS VIDÉKE 24. szám. szükséges villamos áramot a vasút engedélyének egész tartamára az engedélyes «Villamos vállalatok részvénytársasága» czég biztosítaná. A szolgáltatandó áram egységára tekintetében — amely egyelőre kilowatt óránként 14 fillérben állapíttatnék meg — kiköttetnék, hogy az 10 évenként revízió alá fog vétetni és az áram termelési költségeit alkotó anyag-áraknak és munkabéreknek a revízió idejében fennálló mérve és mértéke alapján 10 évről 10 évre újból fog meghatároztad. Abból a czélból azonban, hogy a vasútnak az államra való háramlása idejére az állam necsak a vasútnak, hanem az annak üzeméhez szükséges villamos áram előállítási berendezéseinek is tulajdonába jusson, arra is köteleztetnék az engedélyes, illetve jogutódja, hogy a helyi érdekű vasút üzleti feleslegeiből évenkint egy e czélból alkotandó külön tartalékalapba készpénzben oly összeget helyezzen el, hogy a vasút engedélyének lejáratával bekövetkező állami háramlás alapján ezen tartalékalapban 1.100.000 korona összeg álljon az állam rendelkezésére. A m. kir. államvasutaknak azzal a kötelezett- séggel szemben, hogy a helyi érdekű vasúton 50.000 tonna átmenő forgalmat (beleértve az önkezelési küldeményeket is) átszállítani tartoznak, biztosíttatnék az a jog, hogy az átmeneti forgalomban 100 kilogrammonként 5 fillér pályahasználati dij ellenében a vasutat szabadon felhasználhassák, biztosíttatnék továbbá az a jog is, hogy a m. kir, államvasutak önkezelési szállítmányaikat is a szükséghez képest e vonalon szállíthassák és pedig a menyiben az átmeneti forgalom az 50.000 tonnát meghaladná, ezen önkezelési szállítmányok után csak azon önköltségi díjtételeket fizessék, a melyek, hasonló szállítmányok után a többi helyi érdekű vasutak részére bizto- sitvák. Az engedélyezés további feltételei általában megegyeznek a helyi érdekű vasutakkal szemben rendszerint kikötni szokott feltételekkel. A tisztelettel előadottak alapján kérem a tisztelt képviselőházat, hogy a szóban levő törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. Budapest, 1908. évi május hó 28-án. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi m. kir. miniszter HÍREK. Vasúti bejárás. Mint múlt számunkban előre jeleztük, a kereskedelmi minisztérium aRákosszent- mihály-rákospalotai villamos vasút köz- igazgatási bejárására, junius 10-iki határnappal kibo- csájtott meghívókat közbejött akadályok miatt visszavonta s a bejárást, junius 20-án, szombaton, délelőtt 9 órára tűzte ki. A nagyérdekü bejárás a rákos- palotai községházán kezdődik. Iskolai vizsgálatok. A rákosszentmihályi iskolákban a héten tartották a róm, kath. hittanvizsgálatokat Way and Károly igazgató, gondnoksági tag elnöklete és Tóth Kálmán lelkész vezetése alatt. A vizsgálat úgy a polgári iskolában, mint az elemi osztályokban igen dicséretes eredményről tett örvendetes tanúbizonyságot, A protestáns hittanvizsgálatokat jövő héten kedden, vagyis lő-án, reggel 8—10 óra közt tartják. A reformátusok vizsgálatán Samu István, az ág. h, ev. vallásuakén pedig Bauer Ottó és Kubinyecz Samu Lajos gondnoksági tag elnököl, A gazdasági ismétlő iskola két osztályában kedden, junius 16-án tartják az évzáró vizsgálatokat, A fiuknál, hol Radomszky Mihály a vezető tanító, K r e n e d i t s Sándor főjegyző elnököl, mint gondnoksági tag, a lányoknál pedig, kiket W a y a n d Ilonka oktatott, K e 11 e r Gyula gondnoksági tag. Özv. Damjanich Jánosné arczképének leleplezése. A múlt esztendőben dr. Rácz Béláné Kovács Margit festőnő, életnagyságban lefestette a nemzet nagyasz- szonyát, a 89 éves özv. Damjanich Jánosnét, A művészi kivitelű képet a festőnő odaajándékozta a gróf Batthyány Gézáné védősége alatt álló Magyar Gazda- asszonyok Országos Egyesületének, amelynek Damjanich János özvegye a megteremtője és 47 év óta elnöke, a festőnő pedig választmányi tagja. Az egyesület kegyeletes ünneppel fogja e hó 20-án, szombaton délelőtt fél 11 órakor a nagyasszony arczképét leleplezni, a most folyó évi vizsgálatok záró ünnepélye keretében. A leleplező ünnep Czinkotán, az egyesület árvaházában lesz. Az alkalmi költeményt S. Fáy Szeréna, a Nemzeti Színház tagja szavalja. Az évzáró vizsgálat keretében megtartandó kegyeletes ünnepen az egyesület vendégeket szívesen lát. Pünkösdi mise. A mátyásföldi templomban pünkösd vasárnapján az ünnepi szentmise áldozat bemutatásán részt vett B e 11 o v i c s Imre, a hírneves karmester és tanár, a »Mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületé«-nek elnöke is tizenhárom tanítványával, kik meghatóan és tökéletes művészettel énekelték a B e 11 o v i t s mester csodás szépségű miséjét. A hívők megindulva hallgatták az ájtatos és művészi éneket. Iskolai vizsgálatok határnapja. A rákosszentmihályi áll. iskola 1907—1908. tanévre szóló osztály vizsgálatainak sorrendje: Wayand Károly igazgató vizsgálata: 17-én d. e.; elnök: Schvarczl József. — Wayandné vizsgálata: 17-én d. e.; elnök: Hauser Gyula. — Radomszky vizsgálata: 19-én d. u.; elnök: Samu István. — Papp Berta vizsgálata: 19-én d. u. elnök: Klimkó István. — Kenesseyné vizsgálata: 19-én d, u,; elnök: Hauser Gyula, Schvarczl József. — Humay vizsgálata: 19-én d, u.; elnök: Balázso- vich Zoltán, — Krautné vizsgálata: 19-én d. u; elnök: Keller Gyula, — Korigerné vizsgálata: 19-én d, u,; elnök: Krenedits Sándor, — Wayand Ilona vizsgálata: 19-én d, u. ; elnök: Benke István, Kubinyecz Samu. Adomány. B reslmayer Románné, a mátyásföldi templomban hat disz gyertyatartóra igen szép selyem virágdíszt ajándékozott. A templom gondnoksága ez utón mond köszönetét a szép adományért. A Tulipán Szövetség mulatsága. A Tulipán Szövetség Magyar Védőegyesület a háziipar fejlesztésének czéljaira kerti mulatságot rendez f. hó 21-én, d. u. 5 órakor gyermekek és felnőttek részére. A mulatság rövid műsorral kezdődik, melyen csak gyermekek szerepelnek. Utána vacsora, tombola, táncz lesz. Személyjegy 1 kor., gyermekjegy 50 fill. A mulatságot a József-utczai M e n á r t o v i t s-féle nyári színkörben tartják. Tanítók gyűlése Rákosligeten, Pestvármegye általános tanitó-egyesület gödöllői járásköre e hó 3-án, Rákosligeten tartotta évi közgyűlését. A gyűlés tárgyai voltak a tanítóképzők reformja és az uj népiskolai törvény által rendelt népiskolai tanszerek ismertetése. Előbbit Gruber Ferencz tanfelügyelőséghez berendelt állami tanító, utóbbit Tóth Kálmán, a kitűnő fizikus adta elő. Mindkettő, de különösen utóbbi sok éljennel kisért tapsot és egy-egy jegyző- könyvi köszönetét aratott. A gyűlésen Tomcsányi János kir. tanfelügyelő elnökölt, de jelenvolt a megye tanfelügyelője is és vagy 60 járásbeli tanító és tanítónő. A gyűlés déli fél 1 őrá utánig tartott, mely után az ott volt tanítók és vendégeik átmentek a Sporttelepre, hol a ligeti közönség s ipari és pénzügyi szövetkezetek bőkezűségéből gazdag ebéd lakomához ültek. A tanítókat rendkívül meglepte a ligetiek követésre méltó, magyaros vendégszeretete, mert ilyenhez Pestmegye gazdag virányain nincsenek szokva. Az ifjú község intelligens közönsége tanu- jelét adta. hogy becsüli a kultúra munkásait. A gazdag ebédet az igazgató nejének vezetése mellett a tanítónők és a paradicsomból kölcsönzött szépséges