Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-27 / 52. szám
52 szám. RÁKOS VIDÉKE 9 Leteszi a tollat, nem tud tovább dolgozni. A mellét mintha vaskapocscsal szoritaná össze az elkeseredés. Szeme tele szalad könynyel s lehajtja fejét. Ott ül elkeseredve, munkára képtelenül, a fájdalmas hangulatoknak és szomorú visszaemlékezéseknek szinte öntudatlan állapotában. A várakozó tömeg pedig azalatt türelmetlenkedik. Egy-egy hang ki is hallatszik, durván, kíméletlenül : — A vén skatulya álmos! — Hej, ne aludjék néni! — Nem azért fizetik, hogy horkoljon. Vegye el már a pakkomat, nem állhatok itt éjfélig 1 Zugnak, dohognak és őt szidják, de ő nem hall a szidalmakból semmit, csak néz a tömegben egy alakra, egy öreg asszonyra, aki egyszerű fekete kendőjébe burkoltan szerényen, csendesen álldogál ott, hóna alatt csomagot szorongatva. Nézi, nézi, azután kilép a rekeszéből, utat csinál az öreg asszonynak s maga veszi el a csomagját: — Ugy-e, patkók vannak benne, mákosak és diósak? És egy nagy sonka, meg apró sütemények? Ugy-e, Laczinak küldi ? Az öreg asszony nem érti az egészet. Miféle Laczinak? S miért olyan szives hozzá a postáskisasszony? Hanem azért csak megköszöni: — Áldja meg az Isten,{kisasszony vagy asszonyság; nem tudom minek tisztelhetem? Többet nem mondhatott. Elsodorta a tömeg, mely most már szitkozódni kezdett: — Ki volt az a vén banya, aki miatt minket elmellőzött? Ez nem igazság! Itt mindenki egyforma! Szemtelenség kivételeket csinálni. A főnök úrhoz, a vörös orrú, egyre köpködő főnök úrhoz is elhat a lárma. És kérdőre vonja: — Hogy mer maga külömbséget tenni pasas és pasas között? Mi? Hé? Majd számolunk! Ki volt? Miért tette ? — Nagyon hasonlított az édes anyámhoz! — Oh vén csacsi! — tör ki a főnök urból! _ az anyjához? Oh, vén csacsi! A kezelőtiszt is vérszemet kap: — Akár csak »Falurosszában« a vén, gonosz bakter! Az is panaszkodik, hogy árva, se apja, se anyja ! Komikus a kisasszony ! — Majd számolunk! — fejezi be erélyes hangon a főnök ur! Milcsi kisasszony nem szól semmit. Lehajtja a fejét és dolgozik tovább. Este, távozás előtt a főnök ur még egyszer leszidja. Arra sem szól semmit. Valami megnyugtató és vigasztaló gondolat előre veti fényét a lelkében. Valami úgy súgja neki, hogy többé nem kell végig hallgatnia a főnök ur durva kifakadásait és hogy nem sokáig kell irigyelnie azokat, akiknek van valakijük. Úgy érzi, hogy minden rendbe fog jönni! S mikor odahaza beveszi az egész kis üveg morfiumot, amit az orvos idegcsillapitóul rendelt neki, egyszerre csak behálózza a lelkét az a végtelen boldog gondolat, hogy milyen jó lesz neki innen, ahol senkije sincs, elmenni oda, ahol várnak reá, az édesanyja meg a testvére. S az örök álomba készülő vén leány ajakára, a jó, szelíd halál előhirnökeképen odaszállt a megvigasztaló, boldog mosolygás . . . S azután elment karácsony estére azok közé, akik szerették. Másnap pedig dühösen krákogta a főnök ur: — Ilyenkor mászik el, mikor más ember ünnepel. És ünneplés jogczimén nagyot húzott a szilvóri- umos üvegből . . . A fenyőfa meséje. A hólepett erdő ölében A fejsze sújt, hull a fenyő, Közéig már a karácsonyünnep, És számuk egyre — egyre nő. Ott fekszenek nagy garmadában, Oh, mennyi pompás, karcsú szál: Távolból nézi rongyos asszony És sóhaja magasba száll: «Édes jó Isten, hány fenyőfa, S egyik se jut majd énnekem, Pedig a kis kunyhóban otthon Hogy várja apró gyermekem! Bűn a lopás, de most az egyszer, Uram, nézd el ha vétkezem, A más jószága után eddig Sohase nyúlt még két kezem.» Odalopódzott a fenyőkhöz S az egyiket elemeié, Ismétlődik a régi nóta Loptál, állj a biró elé ! Paragrafust idéz a biró S az arcza komor, ünnepi, S kihirdeti, hogy a fenyőért Három nap fogság jut neki, Zokog az asszony a bírónak : A büntetést nem bánom én De jaj, fenyő nem lesz fiamnak Karácsony szentelt ünnepén. A bírót mintha meg se hatná. Az asszony mily könyörögve kér. »Jogerős az Ítélet«, igy szól, S a tárgyalás im véget ér, S hogy elsiet az asszony mellett, Körülnéz, nem látják-e őt, S pénzt csúsztat kiaszott kezébe : „Vegyen, jó asszony szebb fenyőt!” Feleki Sándor. Karácsony Pittsburgban. Irta: Szebenyei József. A nagy pittsburgi hid körül igen sok a magyar kéz építette kis házikó, fából összetákolt, de a dunántúli kis nádfödeles házak mintájára készült épület muskátlis ablakkal, tulipános kapufélfával. Varga István ék is egy ilyen házban laknak, ott a pennsylváni- niai sötét, füstös, rossz levegős városban, ahol a kis Magyarországot 30 ezer magyar képviseli. Var- gáék régi amerikaiak. Akad nekik mindig néhány boardaros-uk (albérlők) akik segítenek a nehéz megélhetésen. Pittsburgban szomorú a karácsony is. Nem esett még a hó sem, a gyárak csak itt-ott dolgoznak teljes üzemmel, két részre oszlik a munkaerő is. Egyik csoport hetenkint három, a másik is három napon tát dolgozik. És örülnek ennek a munkának is. A rostok kegyelmesek, nem bocsátanak a 1 senkit, amig nem kell. Ne koplaljon a munkásság fele. Éljen az egész fél jövedelmen, vagyis koplaljon egyformán
